Időgazdálkodás gyerekeknek

Posted by Himer Csilla on ápr 28, 2012 in Pénzügyi nevelés | 2 hozzászólás

Ha már arról volt szó, hogy mekkora hatással van a jól kihasznált időd a vagyonodra, akkor erről nem árt meggyőzni a gyerekedet is. Igen ám, de hogyan? Kis tippgyűjtemény bizonytalan szülőknek.

Hát, tanúsíthatom, nem ez a legegyszerűbb menet egy szülő életében, hogy megpróbálja rávenni a gyerekét arra, hogy égjen a keze alatt a meló, vagy bármi más, amivel éppen foglalkozik, vagy foglalkoznia kell… Különösen nem tinikorban. Viszont ezt a tinédzser-lázadást is ki lehet védeni, ha már kisgyerekként ahhoz van szoktatva a csemete, hogy az idő igenis számít.

Mielőtt bárki kétségbe esne, nem arról van szó, hogy versenyistálló-szemléletben neveld a gyereked. Nem is lehet. Legalábbis nem annak a veszélye nélkül, hogy a gyerek pszichésen ne sérülne. Én máshol látom a titok nyitját.

Nem tudom, ki olvasta már David Allen: Intézz el mindent! (Getting things done) c. könyvét. Annak volt talán a legesleselső

gondolata, ami nagyon megfogott, hogy azért nem működnek az eddig használt időmenedzsment-technikák, mert nincsenek határai a munkának… Régen, amikor még a legfontosabb munkák közé az aratás tartozott, lehetett tudni, hogy most kezdünk neki, aztán most értünk a végére. Jól meg is ünnepelték az emberek. (Tegyem hozzá, volt is mit.) Manapság viszont, amikor mindenhonnan dőlnek ránk az információk, az adatok, egyszerűen nem érünk a végére még a feldolgozásnak sem, és akkor még csak az információk összegyűjtéséről volt szó! Arról már nem is beszélek, hogy egy-egy munkafolyamat a piac állandó változása és a cégek emiatti folyamatos megújulási kényszere okán egyfolytában önmagába visszatérő kört ír le, olyan, mint egy saját farkába harapó kígyó. (Kb. Te is úgy érzed Magad benne, mert tényleg úgy érzed, sosem érsz a végére.) Ilyen munkafolyamatból pedig általában több is fut párhuzamosan a munkakörödben…

A munkának ez a fajta határtalansága az, ami miatt a meló rátelepszik a magánéletre. Kellene tehát valami, ami jól lehatárolná azt, amit, most még úgy tűnik, nem lehet.

Kis kitérő: ha jobban belegondolsz, ugyanezzel küzd a gyereked is a suliban. Rá is öntik az egyre nagyobb terjedelmű tananyagot, ráadásul egyre több az önálló kutatómunka, amikor keress utána a könyvtárban, vagy a neten felkiáltással szabadítják rá a gyerekre az infohalmazt, mellette pedig jönnek az iskolán kívüli elfoglaltságok, és jó lenne, ha valamikor gyerek is lehetne… (Szerintem Neked is lóg a nyelved csak attól, hogy ezt most elolvasod.) Nem véletlen, hogy egyre több a pszichoszomatikus (főleg szorongásos) tünetekkel, vagy éppen pszichés problémákkal kezelt gyerek. És az sem, hogy terjed az SMS-nyelv: a gyerekek is áramoltatják, mi több, maguk is termelik az információkat, de ezt úgy teszik, hogy minél kevésbé terheljék meg vele magukat. (A tiniknél ez ráadásul egyfajta szubkultúrát is eredményez, ami a másoktól, elsősorban a szülőktől való különbözés vágyát is kiemeli.)

Mit tudsz tenni Te, hogy rászoktasd a gyerkőcöt a hatékony tanulásra/munkavégzésre, hogy így gyorsan és hatékonyan elvégezve a kötelező futamokat, több ideje maradjon a most már tényleg jól megérdemelt szórakozásra is? Arról nem is beszélve, hogy így marad ideje arra is, hogy már gyerekként is pénzt csináljon magának… 🙂 

Akkor vegyük elő megint a háromlábú kecskeszéket!

Igen, vegyük elő, mert megint egy hármas elmélettel jövök. Saját kútfő, bár biztosan gondolt rá már más is. (Igaz, én még így leírva nem találkoztam vele sehol.)

Ahhoz, hogy a gyerekünk (meg akár mi is) jól tudjon gazdálkodni az idejével, három olyan tulajdonság, pontosabban képesség, készség kell, amelyekkel kordában tudja tartani a feladata határait:

1. az önbizalom – tudom, ezt már elmondtam egy párszor, hogy a pénzügyi intelligencia alfája és omegája az önbizalom, de mindezt csak megerősíteni tudom. Igaz, most egy egészen más aspektusból. Gondold el, hogy ha dől ránk az info, és velük együtt a feladat is, és annak határokat kell tudni szabni, akkor azt csak akkor tudod megtenni, ha Te Magad is tisztában vagy a saját képességeid és hatásköreid határaival. Az önbizalom ugyanis számomra elsősorban azt jelenti, hogy tudom, mire vagyok képes. Azon a körön belül ugyanis lehetőségem van magabiztosan mozogni, cselekedni, bevállani bármit. Ha
   

   foto: stck.xchng

   tudom, hogy meghaladja valami ezt a határt, akkor még mindig van két lehetőségem: 1. egy kicsivel többet vállalok, és ezzel tágítom a komfort-zónám, vele pedig az önbizalom-köömet is, 2. segítséget kérek – vagy együttműködésre, és akkor tanulok a másiktól, ami megint csak tapasztalat, és növeli az önbizalmat a későbbiekre nézve, vagy azért, hogy delegáljam a feladatot, azaz a másikra testáljam, mert nem az én illetékességi köröm. Ez utóbbi az, ami rendszerint nem szokott menni. Hogy nem-et mondjunk. Mert akkor a másik megsértődik, vagy mert akkor hülyének nézek ki a másik előtt. Pedig ha joban belegondolsz, mi oka lehet arra másnak, hogy Rád akarja tukmálni azt a feladatot, ami nem is Tiéd? Csak az, hogy ő nem akarja megcsinálni… Szóval szülőként az első és a legfontosabb, amit megtehetsz, hogy a gyereknek teret adsz arra, hogy tapasztalatot szerezzen, hogy kipróbálja magát, és ha valamiben eredményes, akkor meg is erősítsd ebben, ha nem nem, akkor támogasd, hogy újra próbálkozzon! Ehhez a játékok, különösen a társasjátékok nagyon jó eszközök lehetnek, de akár valami nagyobb, erőt próbáló sport megtanulása is.

2. önfegyelem – legalábbis a legtöbben annak nevezik, amikor valaki be tudja osztani az idejét, és a beosztáson következetesen végighaladva meg is tudja csinálni, amit kell. Pedig szerintem két másik képesség a felelős ezért az „önfegyelem-effektusért”. Az egyik ezek közül a koncentrációs képesség. Ha valaki tartósan képes a figyelmét egy dolgon tartani, annak nyert ügye van. Ha belegondolsz, hogy enélkül a figyelemtartási képesség nélkül még iskolába sem járhat senki, mert az iskolaérettség egyik kritériuma, akkor belátható, hogy nem olyan nehéz dolog ez, csak edzésben kell tartanunk magunkat. Az edzésen kívül a koncentrációs képességnek van egy másik trükkje is. Ez pedig a flowélmény. Azaz az, hogy okozzon örömet, élményt az, amivel foglalkozunk. Bármilyen meglepő, még a tanulás is lehet ilyen. Ehhez csak jól megválasztott, személyiségnek megfelelő tanulási módszerek kellenek, semmi más. Ha valaki koncentráltan arra az egy valamire figyel, és úgy dolgozik, létezhetetlen, hogy ne legyen hatékony. Mit tehetsz Te mint szülő? Játsszatok figyelem- és koncentrációfejlesztő játékokat! Erre tipikus példa a puzzle, azaz a kirakós, de mondhatnám a sakkot, vagy más logikai játékokat is. Tipp: figyeld a pénzügyi játszóházunkat, mert minden alkalommal más készséget, képességet fejlesztünk, amelyek mind jól jönnek a pénzügyi intelligencia csiszolásánál!
3. szűrés – ez egy nagyon fontos képesség, mégsem tanítja meg senki a gyerekeknek, pedig sok orvosi költséget meg lehetne vele takarítani, úgyhogy ez akár nemzetgazdasági érdek is lehetne! Az időgazdálkodásunkhoz ugyanis nem elég csak az, hogy jól tudunk koncentrálni egy adott feladatra, hanem az is, hogy megtanulunk szelektálni: egyrészt a feladatok között. Kell az a bizonyos prioritási sorrend, amivel képesek vagyunk kiválasztani a feladatainknak azt a 20%-át, amellyel
   

   foto: freedigitalphotos.net

   az időnk 80%-át kell majd töltenünk, mert abból származik majd a bevételünk 80%-a is. A feladatok maradék 80%-ára elégnek kell lennie az időnk 20%-ának. (Na, ez után még Pareto is megnyalná mind a tíz ujját!) Ha netán mégsem elég, akkor életbe lép az első pont, és mondunk egy szép kövér nem-et annak, aki ránk akarja sózni a feladatot, vagy éppen megkérünk valaki mást, hogy segítsen – vagy éppen csinálja meg helyettünk. Gyerekeknél ez utóbbi nem kifejezetten járható út házi feladatok tekintetében, de a segítség, hidd el, még egy nagyobb gyereknek is jól jön olykor. És nem szégyen. Se neki, se Neked. A másik terület, ahol a gyereknek meg kell tanulnia szelektálni, az a rendelkezésre álló adatok köre. Valamilyen szempont szerint szűrni kell az adatokat, és ennek mentén eldönteni, mi a lényeges a feladat szempontjából, és mi nem. Ami nem lényeges, azt azonnal elfelejtjük, ami lényeges, azzal továbbdolgozunk. Ennyi. Hogy ezt hogyan lehet a gyereknek megtanítani? Történetekkel. Vagy Te mesélsz neki, vagy ő olvas. De valamilyen szinten köze kell, hogy legyen a gyereknek az olvasáshoz. A történetek önálló feldolgozásán keresztül ugyanis a gyerek ok-okozati összefüggéseket lát meg, következményeket gondol végig, és erre felépíti a sztori vázát. Vagyis fejleszted a lényeglátását. Ez lesz a nagyon fontos készség, amivel akár az interneten rázúduló adathalmazból is képes lesz kihámozni azt, ami számára lényeges. Nem csak olvasással, történetmeséléssel lehet persze itt operálni: van egy másik játék is, amit akár házibulikon is be lehet vetni. És ez a történetszövés. Mindenki mond egy mondatot, amivel az első emberke által megkezdett sztorit továbbszövi. A lényeg, hogy összefüggő történetnek kell kijönnie a végén. Nagyon fordulatos, humoros sztorik kerekednek így ki. Hát még ha súlyosbítjuk is a játékot azzal, hogy húzni kell szavakat, amelyeket be kell építeni abba az egy mondatba, amit éppen a húzónak alkotnia kell. A végén pedig mindenki leírja a történet lényegét. Na, általában ez szokott lenni a legnagyobb röhej tárgya… :)))

Persze ezen kívül sem árt még néhány dolog:

• a gyerkőc ismerje az órát(!), és használja is,
• legyen kötelességtudó,
• no és persze lásson maga előtt jó példát a szüleitől… 🙂

Volt már gondod azzal, ahogy a gyereked bánik az idővel? Ha igen, milyen praktikát vetettél be, hogyan oldottad meg a problémát? Írd le, hadd tanuljunk mindnyájan!