Kései pénzügyi nevelés – 2. rész

Posted by Himer Csilla on máj 11, 2013 in Pénzügyi nevelés | 0 comments

Ha már nagyjából tisztázódott benned, hogy a tulajdonképpen felnőtt gyereked esetében mi lehet az oka annak, hogy még mindig nem tud felnőtt módra bánni a pénzzel, akkor itt az ideje, hogy feltűrjük az ingujjat, a tenyerünkbe köpjünk, aztán erőteljesen belehúzzunk! Egy azonban biztos: ez egy olyan meló lesz, amihez a gyerek is kelleni fog. Ha ő nem akarja, akkor nagy ívben tenni fog az egész ügyre. Úgyhogy két dologot kell vele mindenképpen tisztázni, és kell Magadat is rászánni, hogy betartsd:

1. a gyerek felnőtt, tehát úgy is kell bánni vele
2. akármi történik is, a gyerek viselje annak a következményeit.

Bármelyik is fog hiányozni, elbuktál. És vele a gyereked is.

A múlt heti postban már többször is körbe jártuk a felelősség kérdését. És már megint itt vagyunk.

Miért rugózunk a felelősségen?

Egyszerű: mert a gyerek – mindegy most, milyen oknál fogva, de – nincs hozzászokva. Elég megrázó élmény lesz az első felelősségteljes alkalom. Jelzem, mindkettőtöknek. A gyereknek érthetően, mert most nem lesz senki, aki

• helyette csináljon meg bármit is,
• vagy a hülyesége következményeit elsikálja.

De őszintén szólva elég megrázó ez a szülőnek is… azért, mert a szülő sincs hozzászokva, hogy 

• nincs rá szüksége a gyerekének
• a gyerek önálló, azaz elkezd végre leválni róla.

Tehát amivel kezdenetek kell:

beszélgessetek!

Jó nagyot, alaposat, tisztázót! Szánjátok rá az időt, ha kell, több órát is, amíg mindenki kiadhatja magából, ami eddig nem tetszett, vagy ami ebben az egész „kísérletben” most nem tetszik neki!

Vegyétek sorra:

• miért van erre az egészre szükség? – meg kell értenie, hogy nem az a cél, hogy rosszul érezze magát, hanem az, hogy képes legyen akár Nélküled is boldogulni. Az önállóságnak megvannak a maga gyönyörei, ha arra ráérez, akkor már nem lesz semmi baj, majd viszi a gyereket a lendület.
• mivel nem voltál Te szülőként az eddigi működésetekben megelégedve? – itt a nagy beismerés ideje: hogy idáig eljutottatok, abban Neked is részed volt szülőként, és ezt most el kell ismerned a gyerek előtt is. Tudom, sokaknak ez nem lesz egyszerű. Viszont éppen most készülsz jó példát adni a gyereknek felelősségvállalásból…
• és persze vicaverza a gyerek is mondja el ugyanezt… – nagy eséllyel a gyerek is elmondja, hogy eddig mi zavarta. Azt azonban szögezd le, hogy attól, hogy Te elismerted a Magad felelősségét, még nem jelenti azt, hogy kizárólag Te voltál a hunyó. Ami a Te sarad volt, azt most ünnepélyesen elismerted – és spájzoljon is be jól a gyerek az emlékkel, mert egy darabig nem fog ilyet látni Tőled… 😀 -, de most ő jön. Lehet, hogy életében először fog ilyet tenni, de mondd meg neki, hogy az a szabály, hogy innentől a saját bakijait is végig kell gondolni, másra tolni a vacak teljesítményt ezentúl nem ér.
• mivel jár az az egész most a gyereknek és Neked is? – tudnia kell, hogy a mostani folyamat nemcsak neki lesz kellemetlen, hanem Neked is komoly változásokkal fog járni. Egyszerűen csak azért, mert nem azt fogjátok csinálni, amit eddig. Ő is azt szokta meg, Te is. Így aztán mindkettőtöknek lesz vele elég baja, mire belerázódtok az új szerepbe, menetrendbe, stb.
• milyen szabályokat kell betartanotok? – ez lesz a feketeleves, ez lesz az a bizonyos újondág, amihez egyikőtök sincs hozzászokva.

Nagyon fontos!!!

A szabályokat alapvetően Ti hozzátok! Egyezzetek meg róla, hogy hogyan is csináljátok, ki mit vállal magára, stb. De aztán azt kőkeményen tartsátok is be! Mindketten! Nem ér a másiknak elnézni, hogy most éppen nem volt kedve betartani a megállapodott szabályt, vagy éppen reflexből a régi megszokás mentén csinált valamit. A következő postokban sok-sok eszközt, jótanácsot, tippet fogtok kapni, mit és hogyan csinálhattok, de ezen rugalmasan alakíthattok is. Egy a lényeg: az alakítás ne legyen kiherélés! Az nem lehet, hogy addig alakítjátok a szabályokat, amíg tulajdonképpen nem is fogtok csinálni semmit, és minden marad a régiben. Igenis legyenek célok, legyenek megállapodások, legyenek határidők, és legfőképpen legyenek következmények, ha valaki nem úgy csinálja, ahogyan most megegyeztetek! Akár Rád nézve is…

• és talán a legfontosabb: azért, mert most már nem mindent Te fogsz megoldani a gyerek helyett, a gyerek ne higgye, hogy Te mér nem szereted, ő nem kell Neked, stb.! Magyarázd el neki, hogy támogatni fogod, biztatni, segíteni – de abban, hogy a saját lábára tudjon állni, és nem abban, hogy egy életre gyerek maradjon.

A fentiekből is látható, hogy

1. amíg ezen túl nem vagytok, sehová egy lépést sem
2. rázós, kimerítő és minden lelki erőt leszívó néhány órátok lesz…

Hogy ne legyen ilyen rázós a pénzügyi nevelés…

…felnőtt gyerek esetében sem, ajánlott egy kívülállót is bevonni. Megoldhatjátok persze egymás közt is, de akkor nagy eséllyel lesz egy pár órás dühöngésetek. (Viszont mire a végére értek, baromira meg lesztek könnyebbülve mindketten, mert végre tisztázódtak kettőtök között a dolgok. Legalábbis a pénzt érintő területek.)

Ha ennek nem feltétlenül akarjátok kitenni Magatokat, akkor kérjetek meg valakit, aki

• semleges tud maradni kettőtök közt (értsd: egyikőtöket sem ítéli el, illetve egyikőtök álláspontja sem áll hozzá közelebb, mint a másikótoké) 
• segíteni akar Nektek
• de kívülről képes nézni a problémátokat

Nagy szerencsétek van, ha akad ilyen személy a családban, a baráti körben. A dolog működésének ugyanis az a feltétele, hogy mindketten megbízzatok ebben a kívülállóban. Nem tudom, hány olyan személy akad a szűkebb v agy tágabb ismeretségi körötökben, akiről ez elmondható, de ha van ilyen, és szívesen is segít, és van Rátok elég ideje, akkor az nagy mák.

Ha nincs ilyen, akkor keressetek ehhez szakembert, pl. egy coachot. Legalább addig jussatok el vele hármasban, hogy a megállapodást tető alá hozzátok. A coach arra is jó egyébként, hogy amit itt összeraktok, aztán később cizelláltok, és célokra, határidőkre, konkrét tennivalókra fordítjátok, még annak a megvalósítási folyamatán is végig kísér Benneteket – ha kéritek. (Alapesetben végig is kísér, mert az a dolga, akkor befejezett egy coachingfolyamat, ha a coach a már megvalósított változást is látta működés közben, és ha műxik, akkor száll ki.)

Egy dolgot tartsatok nagyon szem előtt: egyenrangú partnerek közötti megállapodást hozzatok össze, és a megvalósítás során is egynerangú partnerként figyeljetek egymásra! Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne a másikat figyelmeztetni rá, hogy „Te, öreg, nem ebben maradtunk, most éppen nem azt csinálod, amiben megállapodtunk!”. Ez csak azt jelenti, hogy nem mindegy, hogy ezt hogyan hozzátok egymás tudomására! Ha Te így bánsz a gyerekkel, megintcsak ott lesz előtte a jó példa, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Ezen kívül joggal mondhatod neki, hogy „Fiam/lányom, én felnőttként és egyenrangúként bántam Veled ebben az ügyben kezdettől fogva, úgyhogy elvárom, hogy Te is így bánj velem!”.  (Ennek kapcsán is jól jöhet egy külső közvetítő: az egyenrangúság ugyanis ekkor már nemcsak hivatkozási alap arra, hogy elküldhessem a másikat a fenébe, ha úgy tartja kedvem, hanem egy harmadik személy által is ellenőrizhető, de legalábbis számonkérhető dolog.)

Tudom, elsőre valószínűleg nem erre számítottál. Tudom, ez a leírás kísértetiesen hasonlít a zsebpénzmegbeszéléshez. Tudom, sokat foglalkozom vele.

De ez nem véletlen! 

Mostanra már, biztos vagyok benne, kismillió tüske maradt mindkettőtökben. Ha most elkezded a szöges ellentétét elvárni annak, amit eddig látott Tőled a gyereked, legalábbis fura lesz, és jó esetben annyival megúszod, hogy a fiad/lányod max legyint Rád egyet, aztán elmegy otthonról, hogy beszéllj Magadnak, rosszabb esetben otthon marad ugyan, de akkor meg elszabadul a pokol. Ennek a beszélgetésnek éppen a tisztázás a legfontosabb szerepe! Az, hogy ezt mind kiadjátok Magatokból, és az, hogy új lapot tudjatok nyitni. Amíg ez nincs meg, addig hiába is próbálkoznátok bármivel.

És még valami!

Tanuljatok egymástól!

Azt sem árt ám leszögezni rögtöjn az elején, hogy ez tanulási folyamat lesz ám mind a kettőtöknek. Ezért nemcsak a gyerek kérhet Tőled segítséget menet közben (amit most ünnepélyesen meg is ígérsz, hogy meg is kapja), hanem Te is legalább ilyen mértékben kéred a gyereked segítségét: hogy legyen türelmes, elnéző, figyelmeztessen arra, ha valamit a megállapodott szabályokhoz képest elrontasz, támogasson ős is Téged, mivel Te is esetleg még csak tanulod, hogy hogyan kell jól bánni a pénzzel, tehát együtt tanulhattok, megoszthatjátok, hogy ki mit látott, tapasztalt, csinált, milyen következtetést vont le ebből, stb. Ugye, hogy mennyivel együttműködőbbnek, egyenrangúbbnak néz ki a dolog?

A jövő héten már sokkal konkrétabb dolgokról lesz szó, és elsőnek azt az alapesetet nézzük meg, amikor a gyereknek már van saját keresete, de ilyen vagy olyan okoknál fogva még mindig veletek él otthon – és előzőleg gyakorlatilag nulla (tudatos) pénzügyi nevelést kapott.

Bejött, amit olvastál? Nyomj egy like-ot! Tetszik? Oszd meg! Tiltakozol? Írj egy kommentet, hogy ez egy marhaság! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös a saját és a gyerekeid pénzügyei iránt!!!