Kései pénzügyi nevelés – 5. rész

Ha lehet ilyet mondani, akkor elérkeztünk a Kései pénzügyi nevelés sorozatnak ahhoz a darabjához, ahol nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy most ugrik a majom az ő vizébe… Félreértés ne essék: eddig is állítottam, hogy egy felnőtt gyereket (pénzügyileg) nevelni nem egy egyszerű ügy. Még akkor sem, ha a gyerek továbbtanul, így lényegében maradhatna is még mindig gyerek, de azért mégiscsak fel kéne készíteni az önálló, felnőtt életre, és akkor meg főleg nem, ha már büszke kenyérkereső is – igaz, annyit nem keres, hogy önálló életet tudjon kezdeni. Ezek nehéz esetek voltak. 

Ha azonban létezik reménytelen eset, akkor a legtöbb szükő, sőt maguk a felnőtt gyerekek is jó eséllyel arra az élethelyzetre szavaznának nagy többséggel, amikor a gyerek életkora szerint ugyan felnőtt, viszont hirtelen légüres térbe kerül: nem tanul tovább valamiért (az ok most lényegtelen), tehát gyerek már nem lehet, de nem is dolgozik, mert nem vették fel sehová (az ok most lényegtelen), tehát felnőtt sem tud lenni. Most akkor micsoda ő? És mik a szülei? 

Máris megbukott az élet iskolájában

Bár erről szó sincs, mégis a kései pénzügyi nevelés megkezdése előtt a legtöbb munkanélküli felnőtt gyerek, sőt még a szüleik is, így érzik: a gyerek megbukott – és vele együtt a szülők is, hogy nem tudtak olyan gyereket nevelni, aki magabíró felnőttnek számíthatna. Ez az érzés nyomja rá a bélyegét a gyerek és a szülők mindennapjaira is, nem is csoda, hogy vagy állandósult családi cirkusz lesz a végeredmény, vagy a mély, fásult apátia.

foto: saját montázs Professzor MalacPersely desingja: mydentity.hu

foto: saját montázs
Professzor MalacPersely desingja: mydentity.hu

Mi is történik ilyenkor? 

A gyerekben:

  • már megint nem feleltem meg anyuéknak
  • akármit csinálok, semmi sem jó
  • mindenki úgy néz rám, mint egy tehetségtelen ingyenélőre
  • nem is értem az egészet
  • nekem semmi sem sikerül
  • kár is ezzel próbálkozni, úgyis borítékolható a végeredmény
  • úgysem fognak fel venni sehová
  • kinek kellenék én?
  • megbuktam mint ember

A szülőkben:

  • már megint elszúrta a gyerek
  • nincs benne semmi kitartás
  • persze, mert sosem hallgat rám, most itt az eredmény!
  • hogy tudta ezt így elrontani?
  • hogy tudtam ezt így én elrontani?
  • egyáltalán mit rontottam el?
  • hogy nézek az ismerőseim szemébe?
  • pedig mindent megtettem…
  • megbuktam mint szülő

Amint látható, a kiragadott (ügyféllekérdezéseken alapuló) válaszok tulajdonképpen egy folyamatot térképeznek fel, ami ilyenkor végbe megy mind a gyerek, mind a szülő fejében. Vagyis akárhogy nézem, egyik fél sincs könnyű helyzetben. Az első felháborodás, döbbenet után jön a düh, a tiltakozás, aztán szépen lassan előkúszik az önvád is, ami kellően tartós sikertelenség esetén totál depivé képes kifejlődni. (Itt most nem a klinikai értemeben vett depresszióról beszélek, hanem a köznyelvben depisnek nevezett állapotról. Az is éppen elég nyomasztó.)

Nem állítom, hogy mindenkinél garantáltan ez a forgatókönyv játszódik le, van, aki már a második fázisban satuféket nyom, és visszakapcsol kettesbe, hogy újrakezdje… De el kell jutni odáig, hogy

  1. ezt felismeri az egész család
  2. változtatni is akarnak rajta mindnyájan
  3. csinál is valamit ennek érdekében.

A pénzpedagógus (köz)beszól: 

Ha az első két pont pipa, de a harmadikkal nem boldogultok egyedül, akkor is van segítség. Szintén erősen ajánlott a családi coaching, ha nem a csinálással van a gond, hanem azzal, ami mindezt megakadályozza: olyan mélyek a sérelmeitek, hogy gyakorlatilag már normálisan szólni sem tudtok egymáshoz. Kattints ide, és nézd meg, mi az a családi coaching

7 lépés a megoldáshoz a kései pénzügyi nevelésben

foto: freedigitalphotos.net

foto: freedigitalphotos.net

Messziről nehéz ugyan okosnak lenni, de van egy olyan forgatókönyv, amelyik az esetek nagy részében működik. Ezt írom most le itt. Természetesen az egész folyamat során figyelemmel kell lennetek egymásra, egymás lelki állapotára, különben könnyen előfordulhat, hogy a régi sérelmeiteket vágjátok csak egymás fejéhez, annak meg nem sok értelme lenne.

Szóval figyeljetek, lépjétek meg ezta  programot közösen, de egy percre se felejtsétek el, hogy ehhez mindannyiótoknak nagyon keményen oda kell tennie magát, különben az egész csak egy látványos erőlködés lesz.

  1. használjatok ki minden adódó lehetőséget! – nem, nemcsak arra gondolok, hogy ami meló akad, szembejön vele, azt vállalja el. De arra is. Ha már eljutottatok odáig, hogy egyáltalán szembejön valami, akkor tényleg nincs mire várni! Akkor igent kell mondani, még ha nem is felel meg a végzettségnek a felkínált állás. Ha már a gyerek kapun belül van, akkor onnan már könnyebb megugrani más állást is, főleg ha a gyereken látszik, hogy igyekszik, átmenetinek tekinti a jelenlegi állapotot és saját ötletekkel, javaslatokkal rukkol elő. Lehet erre azt mondani, hogy álmodjam tovább a tündérmesémet. Viszont én meg azt mondom, hogy egyrészt láttam már ilyet azoknál a multiknál is, ahol korábban dolgoztam, másrészt hogy velem is előfordult, hogy nem álmaim melóját végeztem, de aztán csak sikerült a végén olyan helyet találni a cégen belül, ami megfelelt a végzettségemnek. Mert nem tekintettem véglegesnek az első munkaköröm, és egyfolytában arra készültem a munkavégzésemmel, az újítási ötleteimmel, stb., hogy másik munkakört kapjak.
  2. használjatok ki minden adódó lehetőséget! 2 – ha mégsem jön szembe semmi, akkor is van más lehetőség. Igaz, így kitolódik a felkészülés ideje. Mert ilyenkor nemcsak az álláslehetőségekre kell figyelni, hanem arra is, hogy milyen támogatások, OKJ-s képzések, stb. fordulnak elő a környéketeken. Ha m,ásra nem is, de arra jók ezek, hogy a gyerek a szakmájában elmélyüljön, valamelyest specializálódjon, vagy netán éppen ellenkezőleg, tágabb körben legyen képes mozogni – ezzel növelve meg annak esélyét, hogy többféle álláslehetőség közül választhasson.
  3. újabb lehetőségek utáni kutatás – ha a gyerek választott szakmájára a környéketeken abszolút nincs igény, akkor van két lehetősége: vagy elköltözik oda, ahol van igény a tudására (igaz, ekkor újra felmerül a lakhatás kérdése mint probléma), vagy választ egy másik szakmát, ami esetleg érintőlegesen rokon az alapvégzettségével, és van is rá kereslet Felétek. A valamilyen nyelvet beszélő tanítónőből így lehetett például titkárnő – csak egy ügyviteli tanfolyamot kellett hozzá elvégeznie.
  4. van tőkéd, használd ki! – a pénzügyi intelligencia az egyik fajta tőke, amelyet egy sikeres életvitelre képes ember a magáénak tudhat. A tudás tőke (amelyet a hagyományos iskolarendszerben el lehet érni) a másik. A kapcsolati tőke, vagyis az ismeretségi hálód a harmadik. Ezt lehet ugyan rosszmájúan  lehurrogni, hogy tisztességtelen, mert ezzel tovább él az uram-bátyám rendszer. De ez nem az. Ne keverjük a szezont a fazonnal, a protekciót (esetenként a korrupciót) a kapcsolati tőkével. Az, hogy mozgósítod az ismerőseidet, hogy tartsák nyitva a szemüket, és ha látnak valami Neked valót, akkor szóljanak, még nem protekció. (Még akkor sem feltétlenül, ha az ismeretség okán interjúra is bejutsz. Meg is kell ám tudni ott felelni!) Ilyenkor elsősorban a szülők kapcsolatait kell megmozgatni, mert a gyereknek – életkorából és kevés munkatapasztalatából adódóan – még nem nagyon lehet ilyen. (Persze lehet, csak nem jellemző. Ha pl. a gyerek már középiskolás korától eljárt dolgozni, az ottaniakat ő is megkérdezheti, hogy most van-e neki valami. Ugyanúgy, ahogy összetrombitálhatja a régi osztálytársakat, haverokat, hátha náluk felbukkan valami. Vagy az ő szüleiknél.) Egy a lényeg: ez nem az az élethelyzet, amikor a kapcsolati tőkéről le lehetne mondani.
  5. add el Magad! – ha eddig nem tudott a gyerek elhelyezkedni, pedig arra a kevés állásra, ami volt, mást mégis felvettek, akkor gyanús, hogy a gyerek nem csinált valamit jól. Főleg, ha a felvett jelöltek nagyjából olyan paraméterekkel rendelkeztek, mint ő. Ha már nem jött össze az állás, és van ideje, akkor tanuljon. Például azt, hogy hogyan adja el magát egy állásinterjún, hogyan készítsen ütős pályázatot. Erre van is jó tippem, nézz szét ezen az oldalon, hogyan lehet kreatívan állást keresni.
  6. van pénzed, oszd be! – bármilyen kevés is a munkanélküli ellátás, mégiscsak pénz. Így aztán azt is be lehet osztani. (Be is kell!) Ilyenkor is meg kell állapodni a gyereknek és a szülőknek, hogy a gyerek a kapott pénz egy részét hazaadja a rezsire. Persze nem a teljes ráeső részt, mert azt nem tudná. De annak igenis van létjogosultsága, hogy egy részt hazaadjon. Miért? Több oka is van, és ezek inkább lélektaniak. Konkrétan azt állítom, hogy ha a szülők azt mondják, hogy a gyereknek úgyis olyan kevés pénze van, mert csak az ellátást kapja, akkor inkább ne is adjon haza, azzal tesznek a legrosszabbat a gyereknek. Mert sajnálják. És ezt a gyerek is tudja, érzi. A méltóságából akkro marad valami, ha igenis hazad valamit akár csak a segélyből is. Ez az egyik ok. Igaz, talán a legfontosabb, mert ezzel tudjuk a leggyorsabban oldani a feszültség egy részét. A másik jó ok az, ami legalább ennyire lényeges, hogy a gyerek így készül fel. Ezzel tud berendezkedni arra az időre, amikor már igenis keres annyit, hogy haza tudja adni a rezsi ráeső részét teljes egészében, vagy netán a saját, önálló háztartásának fedezei a rezsijét. Ez az a momentum, amirt meg kell érteniük a szülőknek, hogy ha lemondanak arról, hogy a gyerek bármennyit is hazaadjon, azzal erre állítják be az életvitelüket – gyakorlatilag konzerválják a jelen állapotot. Gondolkozzanak hosszabb távra, és akkor meglesz a hatás is.
  7. növeld a bevételeidet! – nem azt a világot éljük, amikor elegendő lenne a főállásból származó bevételekre alapozni a megélhetésünket. A több lábon állás követeleménye különösen igaz akkor, ha valakinek állása sincs. Ez most hangozhat faramuciul, de mindjárt elmagyarázom, hogy ez miért nem fából vaskarika. Éppen az  előző pontban volt szó róla, hogy a munkanélküli ellátás önmagában max az éhenhalás ellen jó. Ha még ebből haza is ad valamennyit a gyerek (és igenis adjon!!!), akkor neki nem sok marad. Ezt mindenképpen meg kell toldani valamivel, az nem lehet, hogy a szülők tartsák el a gyereket teljes mértékben még mindig. (Ez a szülőkben az áldozatszerepet erősíti, a gyerekben meg a tehetetlenségérzést. Még akkor is így van ez, ha látszólag a gyerek élvezi, hogy még mindig gyerek lehet.) Ezért kell alkalmi munkákat is elvállalni (tetszik, nem tetszik – és ez lehet végzettségnek megfelelő is, vagy éppen nem… lehet rakodás is, de lehet alkalmi fordítás is), vagy átmeneti lehetőségeket keresni. Ezen átmeneti lehetőségek különbözőek lehetnek – vérmérséklet, személyiség kérdése, mit vállal be a gyerek. Vannak (igenis vannak!) jó MLM-hálózatok is – igaz, nagyon oda kell figyelni, hogy ne valami kóklerbandával álljon le a gyerek – vagy más egyéb netes lehetőségek (távmunka, adatbevitel, stb.). Ezek is mind munkatapasztalatnak számítanak ám! És ha jobban meggondolod, akkor még ha ilyen melókat is tud majd a gyerek felsorolni az önéletrajzában, még mindig jobb, minthogyha semmit. Így elmondhatja magáról, hogy amíg nem talált végzettségének megfelelő munkát, addig sem malmozott otthon, hanem tanult, dolgozott, tapasztalatot szerzett – igaz, mindezt átmeneti állapotnak tekintette, egy lépcsőfoknak a vágyott álláshoz.

A pénzpedagógus (köz)beszól: 

Még egy dolog, amit ne felejtsetek el! Állapodjatok meg benne, hogy a gyerek innentől felnőtt, és megszűnt a gondtalan gyerekkor. Az előző pontban azt írtam, hogy ne a szülők tartsák el teljes mértékben a gyereket, még akkor sem, ha a gyerek munkanélküli. És azt is írtam, hogy ez a gyereket még akkor is zavarja valahol legbelül, ha egyébként gond nélkül jár szórakozni. 

Itt tennék egy fontos megjegyzést: igen, zavarja a gyereket. De csak egy ideig. Ha erre áll be, hogy gond és következmények nélkül bulizhat, akkor sokáig tényleg nem fogja zavarni. Mert ilyenkor ugyanúgy a szülők pénzéből jár el bulizni, mint gyerekként. Ez így tényleg egy meghosszabbított gyerekkor. Ezért is van létjogosultsága annak, hogy még a kevésből is adjon haza a gyerek, mert akkor egyrészt legalább részben lemodellezitek azt, amikor neki magának kell fizetnie a kiadásait, másrészt kevesebb elverni való pénze marad. Ha pedig erre nem is kap a szülőktől, mert a szülők a rezsije, megélhetése többi részét állják, akkor nem fog gondtalanul és minden felelősség nélkül szórakozni. Ha szórakozni akar, akkor meg úgyis keres valami pénzszerzési lehetőséget – abba viszont már tényleg nem szólhattok bele, hogy azt mire és hogyan költi el. (Max akkro, ha valami törvényellenes dolgot művel.) 

Menjetek végig ezen a hét lépésen! Tartsátok be azt az alapszabályt, hogy mindenről megegyezésnek kell születnie, mindenben legyetek egymással szemben támogatóak, együttműködőek. Tekintsék a szülők a gyereket egyenrangú tárgyalófélnek. Tudom, ez a jelen helyzetben nem egyszerű, de sok problémától, veszekedéstől  kímélitek meg Magatokat.

Jövő héten folytatjuk, mert még nagyon sok tennivalótok van, hogy a felnőtt gyereket felkészítsétek az önálló életre a pénzügyek terén is.

Tetszik? Oszd meg! Tiltakozol? Írj egy kommentet, hogy ez egy marhaság! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös a saját és a gyerekeid pénzügyei iránt!!!

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube