Előre megírt pénzügyek

Mostanában rengeteg emberrel találkozom. Vagy azért, mert tréninget tartok, vagy azért, mert a Magyar Vállalkozónők Közhasznú Egyesületében nyílt napon adok elő, vagy azért, mert egyszerűen “csak” ügyfelem, vagy azért, mert valamelyik nagyobb portálon, ahol szakértősködöm, megkérdeznek. Egy biztos, mindig találkozom azzal a gumikérdéssel, amelyik mint a bumeráng pattan vissza szinte minden alkalommal: ez mind nagyon szép és mind nagyon jó, amit mondok, ésszel fel is fogja, hogy tényleg ezt és így kéne csinálni, de miért nem megy ez akkor neki mégsem? Mit nem csinál jól? 

Ha már Te is voltál úgy, hogy hallgattal előadást, hanganyagot, olvastál blogot, könyvet, tanulmányt, stb., miközben úgy bólogattál, hogy majd leesett a fejed, mert annyira tudtad, hogy igen, ez az, Neked is ezt és így kellene csinálni – de ettől tovább még sosem jutottál, és Magad sem igazán érted, hogy miért, akkor ezt a postot most olvasd el mindenképpen, mert megtudhatod belőle, hogy mi hiányzik Belőled ahhoz, hogy igazi megvalósító lehess! (Meg azt is, hogy miért lettem én coach, no meg azt is, hogy létezik-e eleve elrendeltség a pénzügyeidben.) 

SEMMI!!!!!

Szóval ha ez volt a nagy kérdés, hogy mi nincs meg Benned, ami ahhoz kellene, hogy tovább tudj lépni a bólogatás után és meg is csináld azt, amire olyan nagyon bólogattál, akkor csak azt tudom Neked mondani coachként gyakorlatból, hogy semmi. Így, egyszerűen. Ötbetűsen. Írd és mondd. SEMMI.

A coach (köz)beszól: 

A coachingban alapvető felfogás, hogy azon nem túráztatjuk magunkat, tehát sem a coach, sem az ügyfél, hohgy képes-e valamire az ügyfél. Az a legalapabb alap, hogy képes. Bármire. (És az ellenkezőjére is – ahogy Henry Ford

foto: sxc.hu és saját montázs

mondaná.) Képesnek mindenre képes az ügyfél, legfeljebb nem hiszi el magáról, nem látja a hogyant, az erőforrásokat, eszközöket, támogatókat, stb., amelyeknek segítségével, amelyekre támaszkodva ezt meg is tudná csinálni. Nem lát. Ezért kell nekem mint coachnak más nézőpontokból is megmutogatnom ugyanazt a dologt, problémát, elképzelést, stb., mert akkor már ezek is mind előbújnak. Ezért is olyan jó személyiségfejlesztő módszer a coaching. 

Akkor mi a gáz?

A pénzügyi forgatókönyved.

Igen, Neked is nagy eséllyel van olyan. Ha netán mégsem, akkor

  1. a Te szüleid voltak a tökéletes szülők;
  2. iszonyú önfejlesztő munka van már a hátad mögött.

A múlt szedán ugyanis Borsosberényben voltam a Lélekkikelet táborban, amelynek három napja során a részt vevők elég sokféle szemszögből elég sok érdekes dolgot tudhattak meg magukról. Szerény személyem szerdán abszolvált ott egy tréninget A pénz mint egyensúlyteremtő címmel. Már a címmel is sikerült érdeklődést kiváltanom (erről bővebbet majd a coaching oldalamon olvashatsz, hogy miért és hogyan), itt azonban most kifejezetten csak egy szempontot nézünk végig: mi a jó kakukkfüttyért nem képesek sokszor még intelligens, tanult emberek sem rávenni magukat arra, hogy változtassanak? Azért, mert vannak bizonyos hiedelmeik a pénzről, befektetésről, vagyonról, gazdagságról, amelyek elég jól dolgoznak bennük, mert

  1. szinte már ösztönösek, ugyanis tudat alatt dolgoznak
  2. már gyerekkorban rögzülnek a szülők révén (legkésőbb 6 éves korig)
  3. szinte automatizmusként bukkannak fel, amikor egy-egy helyzetre reagálunk
  4. így aztán ha jól begyakoroljuk őket, akkor komplett hitrendszerekké, forgatókönyvekké állnak össze.

Nem, nem humbugolok, nem szálltam el az ezotérbe, ez színtiszta tudomány! Úgy hívják a pszichológiában, hogy tranzakcióanalízis.

A dolog lényege, hogy hat éves korunkig sokféle hatás ér a szüleink részéről. A szülők részben parancsokat adnak, hogy mit csináljunk, részben tiltanak, hogy mit ne csináljunk. Mindezt ők persze a legjobb szándékkal teszik, mert azt szeretnék, hogy mire felnövünk, addigra jól elboldoguljunk az életben. A bibi ott szokott kezdődni, amikor ezek a tiltások és parancsok olyan szituban, környezetben kezdenek el működni, amit anyu és apu anno még nem is szagolt, nem hogy látott volna, meg akkor, amikor ezek a tiltások és parancsok egy egységes hitrendszerré, sorskönyvvé állnak össze, ami így gyakorlatilag kész forgatókönyvként műxik – még akkor is, ha az élet nem előre megírt helyzetek sorozata…

foto: sxc.hu és saját montázs

Milyen pénzügyi sorskönyvi parancsok és tiltások a leggyakoribbak? 

  • Gondolkodással kapcsolatban: gondolkodj úgy, mint a magunk fajták!
  • Szülőkkel kapcsolatban: a szüleim szegények voltak, mi is azok vagyunk.
  • Szerencsével kapcsolatban: sosincs szerencsénk…
  • Gyerekekkel kapcsolatban: sok gyerekünk van, ezért vagyunk szegények…
  • Gazdagokkal kapcsolatban: a gazdagok nem tisztességesek, nem is lehet becsületesen sok pénzt szerezni… (Erről volt a FB-on nem is olyan rég egy érdekes eszmefuttatás, itt megtalálod.)
  • Az élet áramlásával kapcsolatban: az élet csupa küszködés, semmit nem adnak ingyen…
  • Befektetésekkel kapcsolatban: kockázatos
  • A pénzzel való foglalkozással kapcsolatban: a pénz szennyes, piszkos dolog…
  • Megélhetéssel kapcsolatban: Fiam, tanulj, legyen egy jó állásod, dolgozz halálig, akkor majd jól élsz, és lesz biztos nyugdíjad is!
  • A pénz jelentéséről: minden rossz és gonosz forrása a pénz
  • Hitellel kapcsolatban: nem érek rá a pénzügyekkel foglalkozni, tanulni… – pedig a pénzügyi intelligencia hiánya vezethet eladósodáshoz!
  • A változtatási képességgel kapcsolatban: nekem ez jutott, ezt mérte ránk a sors…
  • Mit jelent a pénz? – szegénynek biztonságot, a gazdagnak szabadságot.

(Az anyag összeállításában nagyban támaszkodtam dr. Nagy László Gábor ügyvédnek, a Magyar Tranzakcióanalitikusok Egyesülete tagjának 2011. november 4-én, a gödöllői Szent István Egyetem Mindennapi pénzügyek nyílt napján elhangzott előadására, ezúttal is köszönet érte, hogy ott lehettem – előadóként is.)

Ha kedved támadt tesztelni, hogy milyen a Te pénzügyi forgatókönyved, akkor katt ide, innen letölthetsz egy tesztet. Mielőtt kitöltöd: itt nincs jó vagy rossz válasz, a teszt csak azt mutatja meg, milyen hiedelmekből áll össze a Te pénzügyi forgatókönyved! Főleg az 1-sel és 2-sel értékelt hiedelmeket nézd meg Magadnak jobban, mert azok a legerősebbek, azok alakítják leginkább a pénzügyi gondolkodásodat!

Sokan vannak, akiknek nem tetszett az, amit így láttak magukról, viszont végre volt valami kézzel fogható is a kezükben, hogy mi az, amin változtatni kell, úgyhogy újult erővel szegezik nekem a kérdést: hogyan lehet egyik-másik gátló parancstól, tiltástól megszabadulni?

Hát, ez már kemény önismereti és coaching munka. (Ha többre is kíváncsi vagy, akkor katt a coaching oldalamra!)

Most csak annyit, hogy van rá mód, lehetőség, és van is siker.

Ezért merem váltig állítani, hogy nincs előre megírt élet, nincsenek előre és eleve eldöntött pénzügyek, nincsenek eleve megszabott korlátok (még pénzügyileg sem!), amik között élned kellene.

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube