Pénzügyi önvédelem – gyakorlat indul!

Az elmúlt hetekben a téma a pénzügyi önvédelem és annak három különböző szintje volt (az anyagi védettség, az anyagi biztonság és az anyagi függetlenség). Mertem általánosságban fogalmazni, úgyhogy kaptam is érte hideget-meleget. Így aztán, mivel igyekszem kiszolgálni az olvasóimat, úgy döntöttem, OK, hallgatok az építő kritikára (köszi @Fantomas!), és megpróbálom kicsit más megközelítésből is megtárgyalni a dolgot. 

foto: stck.xchng

Néhány dolgot azonban kéretik figyelembe venni:

  1. a kommentelők különböző tudás- és tapasztalati szinten álló EMBEREK, ennek megfelelőek lesznek a megoldásaik is. Tehát elméletet lehet kritizálni, sőt kéretik is, de a kommentelőt, ill. az éppen aktuális tudását NEM!!!
  2. trollkodni TILOS! Itten kérem, egy bizonyos szempontból támogató közösséget óhajtok szervezni, semmi szükség nincs arra, hogy csak azért írjon ide bárki is, mert savanyú a szőlő.
  3. offolni TILOS! Ld. előző pont, csak más indokkal: semmi szükség nincs arra, hogy valaki csak azért írjon ide egészen más témában, mint amit itt felvetettem, mert jobb dolga nincsen.
  4. a kommentelők egy (jó) része azért fog ide jönni, mert tanulni akar. Ezt tessék szíves tiszteletben tartani, és segíteni!

A magam részéről már csak annyit, hogy:

  1. a szabályok betartását előre is köszönöm!
  2. a szabályok be nem tartása azonnali moderálással járnak!
  3. a hónap legaktívabb hozzászólója minden követő hónapban kihirdettetik, és és az oldalon szabadon garázdálkodhatik: értsd szabadon választhat magának egy terméket vagy szolgáltatást, amit az oldalon talál, és azt az info kukac eznemjatek pont com címre eljuttatott emailcímére meg is kapja, vagy időpontegyeztetés után igénybe is veheti. 

Szóval a feladvány – pénzügyi intelligencia teszt indul!

képzeld el, hogy egy 35 éves két gyerekes anya vagy. A gyerekeid 12 és 14 évesek. Te Magad rendelkezel egy szakközépiskolai érettségivel, meg egy számviteli ügyintéző végzettséggel, no meg több éves munkatapasztalattal mint bolti eladó, pénztáros. A férjed 38 éves, már két éve munkanélküli. Világéletében kamionozott, de már egy jó iedeje nem veszik fel sehová. Hiába van gyakorlata, a legmagasabb iskolai végzettsége 8 általános. Nemrég váltottál munkahelyet, mert több fizetést ígértek és boltvezetői beosztást (amire menet közben megszerezted a papírt is – saját költségen persze.) A beosztást nem kaptad meg, így a pénz is kevesebb, a munka viszont egyre több.

A férjed már a világon semmi pénzt nem kap, átképezni sem akarják, mert rég nem regisztrált munkanélküli, abból a státuszból kiesett. Alkalmi munkákat vállal, így próbál besegíteni.

A gyerekek nőnek, egyre több a kiadás miattuk – szinte minden hónapban kell valami nagyobb összeget (3-5.000 forintot) fizetni a suliban. Tartalékaitokat feléltétek, ezért már egy ideje hitelkártyákról fedezitek a számláitokat is. Az egyik hitelkártya kamata 32%, a másiké 34%. Még az a mák, hogy eddig eszedbe sem jutott, hogy a hitelkártyákra a minimáltörlesztést ne fizetted volna be, amikor tudtál, akkor persze többet is. Ennek hála, most már a nagyobb kamatú kártyán csak fél évi tartozás van, a másikon 3 havi. A rezsiszámlákkal viszont még mindig sakkozol, és minden hónapban tologatod, hogy abban a hónapban éppen melyiket fizeted be, és melyik csúszik…

foto: freedigitalphotos.net

Bevételeitek:

  • a Te kereseted: netto 130.000,- forint
  • a férjed hozzájárulása: havonta átlag kb. 40.000,- forint az alkalmi munkákból

Kiadásaitok: 

  • rezsi (villany, víz, gáz, közös költség, stb.): 60.000,- (már ha ki tudnád fizetni mindet, akkor ennyi lenne)
  • hátralék a rezsiszámlákkal: 210.000,-
  • élelmiszer: 70.000,-
  • ruhák: arra már egy jó ideje nem költötök
  • hitelkártyák törlesztése: 30.000,-
  • gyerekek iskoláztatása: 10.000,-

Amikor újból nekiálltál sakkozni a számlákkal, akkor egyszer csak eleged lett az egészből, és megfogadtad, hogy így többé nem akarsz élni! Ezen változtatsz, mert ez így nem mehet tovább!

Célokat is kitűztél Magad elé, amikre egy évet adtál Magadnak:

  1. megszabadulni a hitelkártyaadósságoktól
  2. a rezsiszámlákat rendezni
  3. a rezsit rendszeresen és időre, összegre pontosan fizetni
  4. 3 hónapra elegendő biztonsági tartalék (anyagi védettség) kiépítése – ezt később egy évnyi időtartamra elegendő pénzösszegre akarod feltornázni, de egy éven belül csak a 3 havi tartalék tűnik reális esélynek.
Te hogyan kezdenél neki? 
Válaszokat a kommentek között várom!

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube