Gyerekek és pénz – 5 dolog, amit nyáron is megtehetsz a gyereked pénzügyi neveléséért
Ez volt az a hét, amit nem a szokásos szemfelnyitó, világképrengető okossággal kezdtem, hanem egy kérdéssel – méghozzá annak kapcsán, hogy mi az az öt dolog, amit nyáron is megtehetsz, hogy sikeres legyen a gyereked pénzügyi nevelése. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy igazából csak egy ilyen dolog van, nem öt, de legalább ötféleképpen közelíthetsz a témához, úgyhogy csinálunk listát arról, hogy…
Jó, akkor beszélgessünk…
Mi az az egyetlen dolog, amit minden szülőnek meg kell(ene) tennie a gyereke sikeres pénzügyi neveléséért?
Hát az, hogy
átsegíted a küszöbön.
Ezt a fogalmat én először Ranschburg Jenő tanár úrtól hallottam, amikor volt szerencsém egy előadását élőben meghallgatni. Ő annak kapcsán beszélt erről, hogy a gyerekek életrevalóságát, pontosabban az életben való későbbi beválását mennyire befolyásolják a nemi sztereotípiák. Mert a legtöbb szülőben tudat alatt még most is az bujkál, hogy a lányok majd otthon bontakoznak ki a háztartásvezetésben, erre felé is orientálják őket, apu meg majd viszi mindenféle kalandba a trónörököst: kirándulnak, sátoroznak, horgásznak, felfedeznek – kimozdulnak. A fiúknak évszázados előnyük van a lányokkal szemben, őket sokkal inkább felkészítik az otthon négy falán kívüli életre, mint a lányokat. És még ma is érezni ennek a nevelésnek a hatását pl. a nők pénzhez való viszonyában is. Ez persze lassacskán enyhül, mert felnőve a lányok sok mindent behoznak abból a lemaradásból, amit a szüleik okoztak nekik, az internet korában ez már nem probléma, sőt a nők iskolázottsági szintjének emelkedésével ez a fajta információéhség már szinte ösztönös. De nem jobb lenne a lányoknak, ha eleve úgy nőhetnének fel, hogy nincs ilyen ledolgozandó hátrányuk?
Mit jelent a gyereked pénzügyi nevelése szempontjából az, hogy „átsegíted a küszöbön”?
Először is azt, hogy nem ragadtok le a kosztpénz kezelésénél. Nemcsak arra kell megtanítani a lányokat, hogy konyhapénz-virtuóz legyen belőlük (persze, az is fontos – ezért is vagyok a keresztanyja Fa Kinga ilyen tárgyú online tréningjének), hanem arra is, hogy mihez kezdjen a konyhapénzből így felszabadított pénzecskéjével. Ahogyan a fiúknak sem elegendő csak annyit mondani a pénzről, hogy „Tanulj, fiam, legyen egy jó diplomád, aztán egy jó állásod, és mindig add haza a pénzt az asszonynak!”, mert ettől még egyáltalán nem lesz képes a családjának biztos anyagi hátországot nyújtani. (Régen igen, ma már nem.)
A gyereked pénzügyi nevelése során alkalmazott küszöbön átsegítés lényegében a kísérletezést, a próbálkozás lehetőségének biztosítását jelenti.
Azt, hogy a gyerek kipróbálhatja magát egyik-másik dologban, aminek számukra is érzékelhető, „zsebpénzügyi” következményei is vannak. Hogy a gyerek kísérletezhet, mi válik be neki, mi áll jól a stílusához, egyéniségéhez.

Professzor MalacPersely designja: mydentity.hu
Miért van erre szükség?
Azért, mert csak a próbálkozások során derülhet ki a gyerek számára is, hogy hol vannak
- a képességei határai
- a komfortzónája határai
- mik az erősségei
- miben lehet még fejlődnie.
Ha nem is pont így, de hidd el, erre a gyerek is nagyon hamar ráérez, és ha még egy kis érdeklődést is mutat a dolog iránt (ergo ha a számára érdekes formában vezeted fel, tálalod neki a pénzügyeket), akkor maga is akarni fog tanulni, még csak noszogatni sem kell. Mert a gyerekek kíváncsiak. Csak hagyd, hogy kiéljék a kíváncsiságukat!
5 dolog, amit különösen nyáron megtehetsz a gyereked pénzügyi nevelése érdekében
Igen, különösen nyáron, mert ilyenkor amúgy is kevesebb a korlát, főleg az időbeli, ilyenkor elnézőbbek a szülők és szomszédok is a fölös energiák levezetésével kapcsolatban – ez pedig egy olyan lehetőség, amit vétek lenne nem kihasználni!
1. Hagyd kérdezni!
A suliban egy nap alatt egy gyerek nagyjából 350 kérdést kap. Ha „levesszük az aprót”, és csak kerekítve számolunk, egy hat tanítási órás napon akkor is óránként 50 kérdéssel találkozik. 45 percenként. Ez már a CIA-nál is a kínzás kategóriájába esik. Holott egy gyerek éppen azzal tanul, ha ő kérdezhet attól, aki nála jobban tudja – és nem fordítva.
A pénzpedagógus (köz)beszól:
Valaha a görög iskolákban, ahol a nagy filozófusoktól tanulhattak az ifjak, mint pl. Szókratésztól, divat volt a sétálva beszélgetés. Eszükben sem volt padba kényszeríteni a tanulni vágyókat, szép kertekben tornáztatták a mester és tanítványok agytekervényeit egyaránt (erről a jobb agyféltekés tanulási módszereket oktatók hosszan tudnának értekezni, hogy a séta, a zöld szín és a vízcsobogás gyakorlatilag kirobbantja a kreativitást bárkiből), és a tanítványok úgy tanultak, hogy hoztak egy problémát, amelyről a mestrenek kérdéseket tettek fel – naphosszat. És érdekes módon bírta a mester is, meg a tanítványok is.
Szóval legalább nyáron érezze a gyerek, hogy ez most más, és a tanulásnak igazából ez a módja a legjobb. (Ha erre a suliban nem tanítják meg, akkor sorry, de Neked kell ezt megtenned.)
Ezzel pedig tényleg átsegíted a gyereket a küszöbön, mert az érdeklődése számára ezzel kinyithatod a világot – olyan dolgok iránt kezd el érdeklődni, amiről sosem hitted volna, hogy valaha is foglalkoztathatja még az életben a gyerekedet. Pedig de. A pénzügyek is ez a kategória.
A gyereked pénzügyi nevelése szempontjából az első legfontosabb lépés nyáron, hogy hagyd kérdezni!
(Na és persze válaszolj is ezekre a kérdésekre!)
2. Hagyd képzelődni!
Sokan gondolják úgy, hogy az „ábrándozás az élet megrontója”, pedig akik ezt szeretik idézgetni, azoknak fogalmuk sincs róla, hogy éppen egy romantikus-szerelmes, és ezért nem teljesen komplett módon gondolkodó költő bölcsességére alapozzák életszemléletüket… (Ezúton kérek elnézést minden Vörösmarty-kedvelőtől, de azért tegyék ők is a szívükre a kezüket: láttak már olyan hősszerelmest, aki képes volt a földön járva gondolkodni? És különben is, Vörösmarty a szerelemről beszélt, nem pedig a pénzről.)
Miért kell a szárnyaló fantázia?
Mert
- új ötletekre sarkall
- segít összerendezni az eddig megszerzett tudást – erre szokták azt mondani, hogy leülepszik benne, amit tanult
- segít új összefüggéseket találni, új rendszereket felépíteni a megszerzett tudásból – vagyis egyszerűen szólva kreatívvá tesz
- pihenteti az agyat.
Arról meg már számtalanszor írtam, hogy a kreativitásnak milyen fontos szerepe van a pénzügyekben, úgyhogy ezt most már inkább nem ragozom tovább. A képzelete pedig garantáltan kirepíti a négy fal közül – vagy bármilyen megszokott beidegződésből.
3. Adj könyvet a kezébe!
Tudom, a gyerekek manapság már nem nagyon szeretnek olvasni – mondja a legtöbb szülő. Pedig de. Szeret. Szeretne. Ha olyan könyvet kapna a kezébe, ami érdekli is. Őszintén szólva manapság már egyre inkább feljövőben van a magyar gyerekirodalom csillaga is, egyre több új, és jobbnál jobb szerző tűnik fel, és a gyerekek szeretik is olvasni a könyveiket. Már amelyikükhöz eljutnak ezek a könyvek. Mert könyvet azért még mindig a szülők, nagyszülők vesznek a gyerekeknek ajándékba, és nem a gyerekek maguknak. (Ebbe persze belejátszik az is, hogy a zsebpénzből könnyebb megvenni a totál színvonaltalan, de pár száz forintba kerülő Violetta-újságokat, mint a színvonalas, érdekes, izgalmas, de kb. 3.000 forinttól induló gyerekkönyveket. Hm.) De ha egyszer úgy mennél el könyvet venni, hogy a gyerek is beszabadul Veled a hiper könyves részlegébe, vagy egy könyvesboltba, és meg is kukkoljátok legalább a fülszöveget, hogy miről is szól az a könyv, tuti, hogy a gyerek tobzódni fog már az első öt perc után.Ha netán mégsem, akkor emlékeztesd rá, hogy eddig is tonnányi mennyiséget olvasott – a neten. Szóval nem az olvasási kedvvel van itt a gond.
Miért fontos a gyereked pénzügyi nevelése terén az olvasás?
Mert
- tanul belőle a gyerek – főleg, ha valami olyan témájú könyvet bányásztok elő, aminek köze van a pénzhez (mint pl. a Pénzmeséknek 🙂 )
- bővül a szókincse – és menet közben ő maga is megtanul fogalmazni, szabatosan kifejezni saját magát; tudod, nem mindegy pl. egy felvételi elbeszélgetésen, hogy a kereseti igénye egymillió forint – aztán kiderül, hogy nem évente, hanem havonta, és nem bruttóban, hanem nettóban…
- megtanul lényeget látni – őrületes kincs, amikor pl. egy hitelszerződést kell átbogarászni!
- más attitűdöket, gondolkodásmódokat ismer meg, legyen az az íróé, vagy a szereplőké – ezzel pedig nemcsak toleránsabb lesz, hanem a másféle sémák megismerésével bővülni fog az az eszköztár is, amelyhez a kreatív gondolkodása nyúlni tud
- így Te válogathatod meg, mit olvas a gyerek – és adhatsz a kezébe pl. sikeres, gazdagokról szóló életrajzi könyveket is, hadd ámuljon a gyerek, aztán meg hadd induljon be az ő fantáziája is.
Szóval olvassatok és gazdagodjatok! Először élményekkel, ismeretekkel, aztán használljátok ezeket az élményeket, ismereteket pénzcsinálásra! 🙂
4. Mozduljatok ki!
Ha már ott megálltam volna, hogy mozduljatok, az sem lett volna baj. Sőt! A gyerekek alapból mozgékonyak, és ez nem véletlen: egyrészt a saját agyi kapacitásaikat is sokkal jobban képesek használni, ha mozognak, mert így nyugalmi állapotukban is jobb lesz az agyuk vérellátása, ezért könnyebben tudnak tanulni, másrészt a mozgás során olyan idegpályák jönnek létre, amelyek szintén segítik a tanulás folyamatát. Azt meg már nagyjából ezerszer írtam le eddig, hogy a pénzügyek, mint bármely más tudomány vagy szakma, 3-4 évente megduplázza az ismeretanyagát – szóval ha nem akarsz elavult lenni, akkor követni kell tudni az iramot.
De ott van még a kimozdulás is…
Miért olyan fontos a gyereked pénzügyi nevelése szempontjából a kimozdulás?
Mert
- új ismereteket szerez a gyerek
- új emberekkel találkozik – és a pénzügyi intelligenciában is fontos az érzelmi intelligencia
- új tapasztalatokat szerez – márpedig azt is írtam már korábban, hogy a pénzügyi intelligencia cselekvéses intelligencia fajta: ha nem csinálod, akkor hiába tudod, hogy mit kellene csinálnod, akkor is csak szegéyn maradsz. A pénz titka, hogy csinálod. (Talán nem véletlen, hogy az angolszász népek nem keresik a pénzt, hanem csinálják – make money. Mi meg keressük ugyan, de nem biztos, hogy meg is találjuk… ) A tapasztalatszerzésnek van azonban egy olyan momentuma is, amely sok szülő ereiben megfagyasztja ám a vért: a próbálkozás, a kísérletezés. Amikor a gyerek életében először úgy kap zsebpénzt, hogy szabadon rendelkezhet felette, szinte minden szülő számára felér egy kiadós frásszal. Mert mi van, ha idő előtt elkölti? Mi van, ha hülyeségekre költi? Mi van, ha…? Mi lenne? A gyerek gazdagabb lesz egy tapasztalattal, és szegényebb egy havi/heti zsebpénzzel. Ha Te nem sajnálod meg, nem hagyod Magad hisztivel zsarolni, stb., és nem adsz neki hamarabb újabb zsebpénzt, mint ahogy megállapodtatok (vagyis következő héten/hónapban), akkor a gyerek megtanulja, hogy a zsebpénzzel nem úgy kell bánni, mint az örökké termő fával, és anyuék sem ATM, meg hogy lehet értelmesebb dolgokra is költeni a pénzt, mint egy kazal képregény… De a gyerek ilyenkor kimozdul! Honnan? A saját gondolatvilágából, amit eddig úgy hitt, hogy így működik a világ, és a saját komfortzónájából, mert ki kell bekkelnie azt az időt, amíg egy vasa sincs…
Szóval mozduljatok nyugodtan!!! Ki is. 🙂
5. Beszélgessetek!
Erre, gyanítom, az iskolaévvel kombinált munkás hétköznapokon amúgy is kevesebb időtök van, talán a szabadságod, meg úgy általában az iskolaszünet alatt adódik több alkalom is.
Miért fontos a gyereked pénzügyi nevelése szempontjából a beszélgetés?
Mert
- segít rendezni a gondolatait
- segít levonni a tanulságokat
- közvetítheted neki a bátorításodat (pl. ahhoz, hogy valamivel újra próbálkozzon, hiszen a pénzügyekben az újrakezdés képessége is kulcsfontosságú!)
- új nézőpontokat vihettek a beszélgetésbe, amelyek új mérlegelésre késztethetnek mindkettőtöket
- új ismerteket közvetíthetsz – akár a családi legendáriumból is, ha éppen a dédipapa a maga idejében sikeres kocsmáros volt (nekem két ilyenem is volt, az egyik anyai, a másik apai ágról), vagy jól menő gazdálkodó (ilyen dédapám is volt kettő, szintén mindkét szülő ágáról). Ezeknek a sztoriknak megvan az a haszna is, hogy a gyerek eredettörténeteket ismer meg, úgy érzi, mintha megtalálná a gyökereit – ami egy mai, atomizált családban élő gyerek számára eszméletlen élmény, hiszen végre érzi a léte folytonosságát… másrészt ha valamilyen módon kötődik a pénzhez, akkor a gyerek számára a pénzt is közelebb hozza, sokkal elfogadhatóbbá, használhatóbbá teszi, és a maga számára is önbizalmat merít a pénzzel való bánáshoz (hiszen ha ment ez már a dédinek is, akkor neki is fog).
+1. Ugye, mondanom sem kell, hogy mit tegyetek még? – Játsszatok!
A játék azért fontos, mert a segítségével nagyon sok mindent kockázatmentesen le lehet modellezni a való életből is. Ez is egyfajta kipróbálása annak, amit az életről, és benne a pénzről tanulhat a gyerek – ráadásul olyan védett környezetben, ahol nem kell komoly veszteséget, hátrányt elszenvedni, ha valami nem jön össze, és újra is lehet kezdeni a dolgot addig, amíg nem jár sikerrel.
Hol találsz a gyereked pénzügyi nevelése során alkalmazható játékokat?
Mutatom:
- csatlakoztál már az eznemjatek.com szülői közösségéhez? – Ha megteszed, rendszeresen kaphatsz olyan hírleveleket, amelykben vagy egy-egy plusztanácsot, vagy egy tesztet, vagy egész játkgyűjteményt küldök Neked. Így lesz ez a mostani hírlevéllel is, amelyet még megkaphatsz, ha 2014.07.04 este 18 óra előtt feliratkozol rá. Csak egy kattintás, és már el is van intézve. Csatlakozz!›››
- nagycsoportos ovis, vagy elsős a gyermeked? A Pénzmeséket nekik írtam! A mesék
Illusztráció: Rácz Maya
már eleve Játékországba repítik a gyereket, de a mesék után kinyílik Játékország ajtaja is, hiszen a mesékben szerzett tudást játékos és beszélgetős feladatok segítségével mélyítjük el és rögzítjük a gyerek fejében.
A meséket megrendelheted a Pénzmesék weboldalán ›››
Jó hír: a Pénzmesék elárasztották a nagyobb hipermarketeket is, így már Hozzátok sokkal közelebb is elérhető!
- szeretnéd, ha a gyermeked úgy tanulhatna a pénzről egész gyerekkorában, hogy az játékos, szórakoztató legyen, de fogalmad sincs róla, hogy ilyenkor milyen játékokat kéne használnod? Gond egy szál se, ezt a problémát már megoldottam! Lapozz bele a komplett és komplex otthoni pénzügyi nevelési pedagógiai programomon alapuló Játéktárba!››› Ha pedig meg is szeretnéd szerezni, akkor ide kattints!›››
Tetszik? Oszd meg! Kritizálod? Kommentáld! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös!