A hónap témája: a takarékosság 2.

Posted by Himer Csilla on okt 13, 2012 in Pénzügyi nevelés | 0 comments

A múlt héten már veséztük, hogy hogyan lehet egy gyereket rászoktatni arra, hogy takarékoskodjon. A jó példa, a jó szokások kialakítása nagyon szép, és őszintén szólva, valóban ez a legfontosabb része a takarékosságra szoktatásban. Magában azonban sajnos kevés. Miért is mondom ezt? Mert a gyerek nem csak a családban él. Megfordul a külvilágban is. Érik hatások, lát, hall ezt-azt, sőt, más csoportokhoz is akar tartozni, nem csak a családhoz – ott meg történetesen egészen más szokások dívhatnak a pénzkezelés terén, mint otthon. Mit lehet ezzel kezdeni? Tényleg csak a lakásajtóig terjed a szülő befolyása a pénzügyekben? 

Most meglátod. Avagy pénzügyi nevelés kontrából.

A család a legfontosabb – pénzügyekben is

Egy gyereknek – még a roppant lázadó kamaszkorban is – a családja a legfontosabb. Mert onnan szedi a mintáit. Hogy aztán ezek a minták a tapasztalatai alapján mennyire lesznek használhatóak, vagy éppen tökéletesen működésképtelenek, az már más kérdés. De ezt úgyis eldönti a gyerek, eszerint lesz majd ezekkel a mintákkal (és a minta adójával) elfogadó, vagy elutasító. Tipikus esete ez annak, hogy minden jó valamire, ha mársra nem, hát elrettentő példának… Úgyhogy ezt mindenképpen tartsd szem előtt, amikor a gyerekkel szemben a pénzügyekkel kapcsolatban bármiféle elvárást fogalmazol meg.

És itt tör be az otthon védett (pénzügyi) közegébe a külvilág: a gyerek tapasztalatokat szerez. Ehhez ugye ki kell tennie a lábát otthonról. Ki is teszi. De ez majd a jövő heti post témája.

De mi van akkor, amikor Te engeded be a külvilágot a nappalidba? Mert, teszem azt, engeded, hogy a gyerek a neten lógjon egy darabig, vagy éppen bekapcsolod a TV-t? Nem sok. De amit legkésőbb öt percen belül az arcába kap, az tuttira a

reklám

Na, ez egy olyan lopakodó, amely nehézfegyverzettel van ellátva, ráadásul hátulról döf mellbe. Egyszer régen, egy messzi-messzi galaxisban már írtam róla, hogy ha valamit kifejezetten etikátlannak tartok a reklámok terén, az az, hogy a gyerekemet próbálják meg befolyásolni. Pontosabban: a befolyásolással még semmi bajom. A manipulálással azonban már igen. Éppen ez teszi olyan súlyossá a problémát, hogy külön postot szentelek neki. Ugyanis…

befolyásolni vagy manipulálni

nagyon nem mindegy. Befolyásolni lehet azt, akinek már van önálló, saját és szilárd értékítélete, vagyis azt, aki már képes dönteni, mérlegelni, mert megvan ehhez a döntésképessége, az előzetes ismerete, a tapasztalata, az értékítélete, stb. Amíg valakinél ezek ki nem alakulnak, vagyis nincs szilárd értékrendje, mert Te mint szülő éppen most ölsz bele időt, erőt, energiát, hogy egy szép napon legyen, nincs meg az ítélőképessége, addig bizony minden befolyásolási kísérlet egyszerű és brutális manipuláció. Sorry, de a legtöbb gyerekeket megcélzó reklámnál erről van szó.

• a reklámoknak eszükben sincs a szülőket megszólítani, hogy húúú, milyen jó ajándékötletet akarnak adni a gyerek szüli-, névnapjához, húsvétra, vagy karácsonyra, esetleg Mikulásra, vagy ballagásra, netán bármicvóra. Nem. Ők a gyerekeket szólítják meg, már nekik is státuszt adnak el a reklámokban, hogy ha Neked is megvan a legújabb rózsaszín flitterhajú Barbie, vagy a tuttira-mindent-ölő Bakugánod, akkor Te leszel a legmenőbb gyerek az oviban… És ki ne akarna a legszebb, a legjobb, a legokosabb, a LEGIRIGYELTEBB gyerek lenni, később meg a legmenőbb (ami ugyanaz, csak szlengben)?
• a reklámok már a gyerekeknek is az azonnali fogyasztói kielégülés érzését sulykolják. Ha mással nem, hát azzal, hogy csak két hétig lehet megvenni a cuccot, utána lemaradsz. Egy státuszszimbólumról!!! Hát ki bírja azt ki, hogy már a Kunigundának, meg az Esmeraldának is olyan van az oviban, akik különben is mindig csak csúfolnak, most majd még jobban fognak, hogy nekem még flitterhajú Barbiem sincs??? Nem egy olyan reklámot lehet látni – nézd meg bármelyik gyerekcsatornát -, ahol a tágra nyílt szemű gyereksereg körberajongja azt az egyet, akinél az éppen reklámozott baba, autó, szuperhős-fugura, stb. van.
• és a gyöngyszemet majdnem a végére hagytam: ilyen reklámot ugyan még ritkábban látunk mifelénk, de pár éve nálunk is volt ilyen adásban. Amikor kifejezetten arra biztatják a gyereket a reklámban, hogy hisztizze ki a reklámozott cuccot. Amerikában konkrétan nagyjából harminc éve készült el az a tanulmány egy nagy játékgyártó megrendelésére, ahol a reklámpszichológusok betű szerint ezt írták le: a nyaggatás működik! (Nagging works!) Vagyis a reklám célja nem az, hogy eladja a terméket, mert a gyereknek úgysincs pénze, hogy megvegye. A reklám célja az, hogy a gyereket rávegye: nyaggassa, nyúzza, hisztizze szét a szüleit és az idegrendszerüket, mert azt úgysem bírják a szülők, és inkább megveszik a cuccost, csak hallgasson már vágre a gyerek. Ez volt az a pont, ahol azt mondtam, hogy annak a reklámpszichológusnak, aki ezt így, ráadásul csapatban le merte írni, nem biztos, hogy csak a diplomáját égetném el… Milyen alapon veszi magának a bátorságot egy képzett-végzett szakember, hogy éket verjen a gyerek és közém? Tudatosan? Van egy célom, most speciel az, hogy a gyerekemnek megtanítsam azt, hogy lehet és kell is takarékoskodni, mert én ezt fontosnak tartom, nálam ez a nevelési elvek között fontos helyen szerepel. Erre jön a reklámpszichológus, és azt mondja, hogy mit nekünk a szülő minden törekvése, verejtékes nevelési melója, legyen vihar is akár a családban, csak nálunk csengjen a kassza??? Nagyon remélem, hogy lehet érezni az írásomból, hogy nagyjából most okádok tüzet, az orromon keresztül dől a kénköves füst, a szemeim pedig elkezdtek vörösen izzani… Röviden: ne akarjon velem találkozni egy olyan reklámpszichológus sem, aki ezt szakmailag elfogadhatónak tartja.
• 

  foto: last.fm – köszönet a képért!

  és még mindig van!!! Ha azzal van problémám, hogy kialakulatlan jellemeket manipulálnak, akkor nem tudom, mit gondolsz például a Teletubbie-król… Ezek voltak ugyanis az első termékek abban a sorban, amelyekkel kifejezetten az éppenhogy babakorból kinőtt, vagyis a nagyjából egy-két éves korosztályt célozták meg. Erre építettek egy idétlen mesesorozatot (mert hát valamit el kellett adi, ezekre meg lehetett franchise-ot építeni a könyvekkel, DVD-kkel, párnákkal, bögrékkel, akármikkel). Konkrétan gügyögő hülyének nézték a gyerekeket, mert az a színvonal volt a mesével is megcélozva, viszont a figuratervek elég jók voltak, azok érdekelték a kicsiket – és ez bejött. A meséről messziről ordított, hogy csak azért van, hogy a később Teletubbie’s márkanévvel eladott cuccokon valaki nagyot kaszáljon. Szerinted mennyire etikus 1-2 éves gyerekeket felhasználni arra, hogy a szülő pénztárcáját megcsapolják???

Mit lehet ilyenkor tenni? 

1. elfogadod, hogy ez van, egyelőre ezen a fajta reklámfelfogáson nem áll módunkban változtatni. TV-t meg úgyis néz a gyerek, ha nem otthon, akkor a nagyinál, vagy a barátnál, barátnőnél, ha átmegy. Kivédhetetlen.
2. ettől függetlenül megválogathatod, hogy legalább, amikor otthon van a gyerek, mikor, mit és mennyit nézzen TV-t.
3. ha mégis elkapja a gyereket a gépszíj, akkor sincs nagy gáz: kerítsetek egy füzetet, ahová a gyerek felírhatja, ha kisebb, akkor berajzolhatja, hogy mi minden ilyen hülyeséget látott, ami abban a pillanatban baromi fontosnak tűnt neki. Minden hét végén vegyétek elő a füzetet, és kérd meg a gyereket, hogy válassza ki azt az egyet, amiről úgy gondolja, hogy az tényleg nagyon kéne neki. Ezt rajzoljátok, írjátok be a füzet hátuljába. Itt a hátsó részen gyűjtitek aztán azt a listát, amiből a gyerek minden sátoros ünnepkor (pl. névnap, szülinap, Mikulás, karácsony, húsvét, akármilyen Általatok jónak látott nagyobb esemény alkalmával) egyet választhat, hogy a nagy napon ezt szeretné ajándékba kapni. De csak egyet! Ez két dologra lesz nagyon jó:

A./ tényleg csak azt veszed meg a gyereknek, ami hosszabb távon is érdekli, tehát van rá esély, hogy a kicsomagolás utáni héten nem a sarokban fog porosodni, hanem tényleg rendszeresen játszani is fog vele

B./ a gyerek megtanul várni – konkrétan ez az a már sokat emlegetett vágykésleltetés. Tudja, hogy egyszer meglesz, amit kiválasztott, ráadásul az, amire a legjobban vágyik (hiszen azért azt választotta ki), mert Anyu/Apu MEGÍGÉRTE. És itt a lényegi pont: a dolog csak addig műxik, amíg a gyerek bízhat a neki adott szavadban… Szóval ha ezt játsszátok, akkor játssz Te is a szabályok szerint!

Rögtön tettél jó néhány dolgot a gyereked pénzügyi intelligenciájának fejlesztése és a jó szülő-gyerek kapcsolat építése érdekében. És akkor jöhet akármilyen reklám, meg reklámpszichológus, Ti még mindig jól megvagytok, a gyerek nem nyafog, vagy legalábbis minimálisan, a Te pénztárcád nem a kacatgyártók kasszáját fogja hízlalni, és a gyerek is tanult néhány fontos leckét a pénzügyek terén. 

Tetszik? Oszd meg! Kritizálod? Kommentáld! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös!