Egy igazi vállalkozó gyerek

Mert hogy ilyen is van. Ha rendszeresen követed a Facebookon a Játékpénz c. oldalamat (, amely nem mellesleg az eznemjatek.com FB-klubja), akkor már tudod, hogy most mi következik, hiszen ott már jó előre beharangoztam: interjút készítettem Papp Mátéval. Hogy kicsoda Papp Máté? Egy igazi, hús-vér vállalkozó gyerek. Bár én végig arról beszéltem, hogy a vállakozás a gyerek számára egy lehetőség, és maradhat akár a sétáltom-a-szomszédok-kutyáit szinten is, csak tapasztalatot szerezzen belőle, Máté az élő példa arra, hogy gyerekként is lehet komolyan vállalkozni. Úgy, hogy pénzt is keres vele. Nem zsebpénznyi mennyiségben. 

Hogy hogyan jöhetett mindez létre, mi kellett hozzá és milyen is vállalkozó gyereknek lenni, azt most Máté elmondja. 

Vállalkozó gyerek – élőben

Papp Máté neve nem országszerte ismert, de az ezoteria iránt érdeklődők számára már most fogalom. Pedig még csak 16 éves. Már 11 évesen saját weboldala volt, mostanra pedig hárommilliós olvasótábort tudhat magáénak a weben (Csak a FB-on

A vállalkozó gyerek nem mese - élő valóság. Úgy hívják, Papp Máté.

foto: saját montázs
Professzor MalacPersely desingja a mydentity.hu munkája.

több, mint 230.000-en követik). Ez már maga is szép teljesítmény, de Máté menet közben ráérzett a dolog ízére is, és mára nemcsak az ezoteria avatott szakértője, hanem megtanult weboldalt készíteni, az oldalát menedzselni és marketingezni, üzleti megbeszélést lebonyolítani, tárgyalni, emberekkel bánni, többek munkáját koordinálni, és még sorolhatnám.

Összefoglalva: Máté online vállalkozó lett. Vállalkozó gyerek. Pénzpedagógusként pedig határozottan állíthatom, hogy ezzel valami hihetetlen előnyre tett szert a kortársaival szemben az Élet nevű versenyben.

H.Cs.: Már 11 éves korod előtt is voltak olyan ötleteid, amelyek emlékeztettek egy vállalkozásra?

P.M.: Igazából nagyon nehéz visszagondolni erre az időszakra, viszont egy emlékem van. 9 éves koromban nagy rajongója voltam a call-tv műfajnak, vagy, ahogy ismertebb a “telefonos játékoknak”. Nagy vágyam volt, hogy egyszer majd én is műsort vezethessek, az akkori – és igazából ma is – kedvenc tv csatornámon, az RTL Klubon. Tudtam, hogy nem vagyok képes várni, hogy majd felnőtt koromban ott lehessek esetleg a képernyőn, éppen ezért klaviatúrát ragadtam és írtam egy e-mailt az RTL Klub szerkesztőségének. Nagy meglepetésemre válaszoltak. Jól eső érzés volt, hogy foglalkoztak velem, 9 – vagyis akkor még 8 – korom ellenére, valamennyire komolyan vettek. Jött a válasz, hogy sok szeretettel várnak 2005. november 12-én a stúdiójukban, és kedvenc műsorvezetőmmel együtt vezethetem a szombati 50 perces adást. Azt hittem, hogy kiugrok a bőrömből, amikor anyukám felolvasta ezt a levelet, a számítógép előtt. Senki se hitt benne, hogy sikerülhet, jóformán csak én. Úgy gondolom, hogy az a hitvallás, amit ma is vallok, azaz “Ha hiszel benne, ha teszel érte: eléred” már akkor megfogalmazódott bennem, és azóta is töretlenül haladok ezen az úton. Természetesen ezek mellett „apróbb” dolgok is voltak: elindítottam az iskolaújságot az akkori általános iskolában, amit a mai napig szerkesztgetnek, és ha segítség kell, szívesen megyek vissza egyet-egyet kattintani, hogy könnyebben menjen az újságszerkesztés.

H.Cs.: Mi történt 11 éves korodban, hogy weboldalkészítésre szántad el Magad?

P.M.: Hiába csak még 7 év telt el, nagyon nehéz visszagondolni arra, hogy mi motivált. Az első honlapom egy hobbi blog volt. Minden került rá, ami érdekel, vagy velem kapcsolatos, de próbáltam mindig anonim maradni. Biztos a dolgok mögött állt az is, hogy meg akartam mutatni magam a világnak, valamint a kreativitásomat szerettem volna kiélni. Ekkor ismerkedtem a CSS kódok világgal, és talán mondhatjuk úgy, hogy én nem színes ceruzákkal vagy filctollakkal rajzoltam szebbnél szebb rajzokat, festményeket, hanem a weblapomon csiszolgattam és színeztem kedvem szerint. Fontos leszögezni, hogy ekkor még semmi üzleti motiváció nem állt ennek hátterében, csupán a kíváncsiság miatt vágtam bele a weblapszerkesztésbe.

H.Cs.: Mindig ennyire határozott gyerek voltál? Amit elképzeltél, azt keresztül is vitted?

P.M.: Nagyon összetett személyiség vagyok. Korábban mindent megcsináltam valóban, amit elgondoltam, maximum a végén pár könnycseppet elmorzsoltam, ha nem úgy sikerült, ahogy akartam. Ma már sokkal óvatosabb vagyok. Ha kipattan egy ötlet a fejemből, akkor inkább átgondolom előre, hogy képes vagyok-e én azt teljes mértékben úgy, ahogy elgondoltam teljesíteni, vagy inkább vessem el, hogy ne érjen kudarc.

H.Cs.: A szüleid mit szóltak hozzá, amikor elkezdte az oldalad kinőni a hobbiszintet?

P.M.: Igazából le voltak döbbenve, hogy nekem ebből, ilyen fiatalon pénzem lehet, de sose mondták, hogy ne csináljam. Egyedüli félelmük az volt, hogy mindez a tanulás rovására megy. Én az iskolában is maximalista vagyok, mind amellett, hogy rendesen kiveszem a részem a diák önkormányzati, vagy egyéb iskolai programok szervezéséből. Szerencsére a félelmük nem igazolódott be, és az iskola mellett mindenre jut időm.

H.Cs.: Fontos volt, hogy a szüleid támogatnak?

P.M.: Az, hogy támogatnak adott löketet természetesen, és jó volt, de úgy gondolom, hogy egy ilyen fiatal gyereknél, mint én, inkább a sikerélmények, amik visznek előre. Ahogy sikerült egy tervemet megvalósítani, akkora energiabomba szabadult fel bennem, hogy az mindig elég volt ahhoz, hogy egy újat megvalósítsak – és így van ez a mai napig is.

H.Cs.: Mások is támogattak a vállalkozásod folytatásában? Komolyan vettek egy vállalkozó gyereket?

P.M.: Szerencsére több ember is mellém állt, illetve támogatott, amikor szóba került, hogy miket is csinálok „hobbiból”. Fura volt, hogy olyan személyek támogatnak, akik igazából semmi nem tudnak rólam, de tetszik nekik az, amit csinálok. Elindultam egy úton, és folyamatosan jöttek a segítő szándékú emberek, akik akár tanáccsal, akár egy-egy hirdetéssel támogattak, hogy még több emberhez tudjon eljutni a honlapom híre.

H.Cs.: Idegen emberektől nem volt nehéz tanácsokat elfogadnod?

Papp Máté, a vállalkozó gyerek

Papp Máté, a vállalkozó gyerek
Forrás: Facebook

P.M.: Mivel nagyon nyitott vagyok mindenkire, nekem nem volt nehéz olyan emberekkel kapcsolatba kerülni, akik segíteni akartak. Nagyon örültem, ha akár csak egy 15 percet beszélhettem egy szövegíróval, hogy segítsen egy-egy reklámszöveg megírásában, de még jobban örültem, amikor olyan emberekkel hozott össze az élet, mint Gáspár Katalin (a Harmonet alapító főszerkesztője és tulajdonosa – a szerk. megjegyzése), akivel a mai napig nagyon jó viszonyt ápolok, és kölcsönösen támogatjuk egymást.

H.Cs.: Mi volt a legmeghatározóbb tapasztalat, amit mint vállalkozó gyerek szereztél?

P.M.: Ne féljünk segítséget kérni – talán ez az, amit mindenkinek tanácsolnék. Annak ellenére, hogy fiatal voltam/vagyok, akik segíteni szerettek volna, és meg volt bennük a segítség kis szikrája, azok segítettek. Ha látják bárkiben, gyerekként is azt a magot, ami lehet a vállalkozó énjének, a kreatív énjének a magja, akkor segíteni fognak, de legyünk bátrak, merjük megmutatni mindazt, ami bennünk van és ne fogjuk vissza magunkat.

H.Cs.: És mi volt a legmegdöbbentőbb?

P.M.: Az, hogy hiába voltam 14 éves segítettek a már sokkal tapasztaltabb emberek, és nem pattintottak le azzal, hogy „Túl fiatal vagy még ehhez”. Persze, a munkám során nem nagyon reklámozom a koromat, mert bizony az emberek többsége a bölcsességet, tudást korhoz köti, és egyből jönnek az olyan sztereotípiák, hogy mit tudhat egy 15 vagy 16 éves az életről? Én nem állítom, hogy mindent tudok, de elég sokat tapasztaltam, elég sok mindent tudok, és úgy gondolom, hogy a saját tapasztalatomat felhasználva tudok segíteni másoknak. Hisz mindenki abból gazdálkodik, ami megadatott a számára. Nekem ez.

H.Cs.: Meddig szeretnél még vállalkozni?

P.M.: Talán elcsépelt lenne, ha azt mondanám, hogy aki ebbe belekezd, nincs kiszállás. Legjobban a dohányzáshoz tudnám hasonlítani: ha rendszeresen szívod, akkor rászoksz. A vállalkozás is pont ilyen. Ha valaki elkezd vállalkozni és egy-két ötletét megvalósítja, akkor nincs vissza út. Jönnek egymás után a jobbnál jobb ötletek és tervek, amelyeket minden áron meg akar valósítani. Úgyhogy terveim szerint egész életemben vállalkozó szeretnék lenni, amúgy se tudnám elviselni, hogy valaki megmondja, hogy mit és hogyan tegyek, eléggé szabadszellemű vagyok.

H.Cs.: Milyen tanácsot adnál a többi gyereknek, ha vállalkozáson törnék a fejüket, vállalkozó gyerekek akarnak lenni?

P.M.: Minden téren tájékozódjanak elsőnek a feltételekről, részletekről, hogy hivatalosan is minden rendben legyen. Saját történetem alapján mondom, hogy nem túl jó, hogyha egy NAV vizsgálat indul ellenünk, inkább minden legyen rendben, mint sem beüssön a nagy baj. Illetve fontos, tájékoztassuk szüleinket arról, hogy milyen tevékenységet folytatunk az interneten.

H.Cs.: És a szüleiknek?

P.M.: Támogassák a gyermeküket mindenféleképpen. Akiben már gyermekként megfogalmazódik egy vállalkozás ötlete, az biztos, hogy vinni fogja valamire. Minél korábban ismerkedik meg a pénz, a vállalkozók világával, annál szélesebb látóköre lesz és hamarabb saját lábára áll majd, ami úgy gondolom, hogy mai világunkban nem éppen utolsó sorban áll.

H.Cs.: További sok sikert!

P.M.: Kösziiiiiiiiiiiiii szépppppppppennn Csilllaaaa :DD (Ezt Máté írta így az interjú végén, nem tudtam kihagyni, mert annyira jellemző az egyéniségére… 😀 )

Jövő héten még egy kicsit kitárgyaljuk a Máté-féle interjú szülőkre nézve érdekes tanulságait, aztán új témába kezdünk. Az sem lesz kevésbé érdektelen… 😀 

Tetszik? Oszd meg! Tiltakozol? Írj egy kommentet, hogy ez egy marhaság! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös a saját és a gyerekeid pénzügyei iránt!!!

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube