Érték-rend

Az értékrendről már ejtettem korábban is néhány keresetlen szót a pénzügyi nevelés kapcsán. Akkor azzal kapcsolatban volt fontos, hogy a gyerek ne költse el olyan kacatokra a pénzét, amelyet Te pl. alapból hülyeségnek tartasz, vagy éppen azért, hogy a gyerek ne váljon áldozattá – akár a pénzügyek terén is. Hiszen akinek szilárd értékrendje van, és éppen ezért hisz is benne, azt nem lehet mindenféle olyan hülyeségekbe belevinni, ami szöges ellentétben áll azzal. (Pl. ha  a gyerek a Ti személyes példátokon keresztül azt tanulta meg, hogy mindenkinek a maga felelőssége, hogy a pénzéről döntsön, az életben nem fogják rávenni arra, hogy elolvasás nélkül írjon alá bármilyen szerződést, ami pénzről szól. Márpedig szerződést azért szokás kötni, mert pénz van a dologban.)

Szóval fontos, hogy legyen az értékeknek legyen egy rendje a gyerek fejében. Mert hát ugye az sem mindegy, hogy képes-e majd talpra állni egy-egy nagyobb pénzügyi maflás után – és az értékrend itt is jól jön.

Mire jó a pénzügyi nevelésben az értékrend? 

Nagyjából ugyanarra, mint az „átlag” gyereknevelésben: arra, hogy a gyereknek

  • legyen egy belső tartása, aminek mentén el tud majd igazodni a világban, amihez mérni tudja mások és a maga „igazságát” (emiatt nem lesz majd rendszeresen „pszichés” áldozat semmilyen közösségben)
  • legyen egy olyan „iránytűje”, aminek mentén célokat tud meghatározni
  • legyen egy belső motivátora, amelyik segít neki a célok elérésében
  • még akkor is, ha elsőre nem jön össze neki, azaz az újrakezdéshez ez adja majd neki a kezdőlökést.

    foto: saját montázs

Nagyon nem akarom ragozni a dolgot, de már a fentiekből is látható, hogy mindennek a pénzügyek kapcsán is van jelentősége.

Az értékrendekkel mostanság már csak egy baj van: ahányan vagyunk, annyifélét képviselünk…

Sajnos, vagy nem sajnos, meglehetősen individualista világunkban leszoktunk arról, hogy viszonylag kicsi és legfőképpen zárt közösségekben éljünk. Dr. Csányi Vilmos etológus professzor írt erről nagyon sokat, ő alkotta meg a jelenségre az egyszemélyes csoport, az egyszemélyes közösség kifejezést is. A lényege, hogy gyakorlatilag magunkra maradtunk. Amire anno az evolúció kondicionált minket, vagyis hogy először nagyobb, aztán kisebb csoportban éljük le gyakorlatilag az egész életünket, amely csoportban nem volt nagy a cserélődés, lényegében az egész életünket ott éltük le, és ennek megfelelően annak a zárt csoportnak a szabályait követtük egy életen át, annak a normáit, hiteit fogadtuk el jónak, igaznak, és ez adott megfelelően biztos hátteret érzelmileg – most ellenünk dolgozik, hiszen nincs sem törzs, sem falu, sem nagycsalád… (Sokszor még kicsi sem, max csonka.) Az embernek evolúciósan arra van igénye, hogy egy zárt csoport vegye körül, mert a szocializációja, vagyis a társas kapcsolatok kialakításának és fenntartásának képessége akkor lesz tökéletes. Ma ezen a téren (is) meglehetősen tökéletlenek vagyunk, mert a család már régen atomizálódott, és már gyerekként egyedül vagyunk, felnőttként meg pláne – mindez pedig teljesen a természetünk ellen való. Csányi professzor egyenesen odáig megy, hogy a manapság gyakori viselkedési és pszichés zavarok okát ebben látja. Abban, hogy nincsenek a zárt közösségek által meghatározott, esetleg generációkon át érvényes normák, azaz értékrendek. Ezért keres mindenki több csoportban ismerősöket, ezért virágzanak a virtuális közösségek, és ezért kapott lendületet pl. az ezotéria is. Mert az igény megvan a közösségre, de az individualizmus miatt új formákat alkottunk, mert hagyományos közösségeket már nem építünk, nem tartunk fenn.

Tény és való, van értékválság. Ugyanakkor igény is van arra, hogy újra legyenek értékek. A gyerekekben pedig különösen. Ha már a családod egy működő egész, már akkor sokat tettél azért, hogy a gyereked szilárd értékrendet kapjon. És aztán ennek mentén éljen egy életen át.

Őszintén szólva egyáltalán nem mernék most olyan listát összeállítani, hogy mit javaslok értékrendként követni, és a gyerek fejébe-lelkébe plántálni, mert közel sem biztos, hogy az egyezne azzal, amit Te értékrendként el tudsz fogadni. Gyanítom, egy ilyen próbálkozás után nagy eséllyel mindenki leszedné rólam a keresztvizet. Ezt ma minden szülőnek magának kell eldöntenie.

Egyetlen dolog van mégis, amit éppen a mai körülmények között tartok különösen fontosnak, hogy az értékrendben előkelő helyen álljon mindenkinél. És ez

a nyitottság

Jelent ez egyfajta kíváncsiságot, érdeklődést, hiszen az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning) korában elképzelhetetlen, hogy valakit ne érdekeljen az őt körülvevő világ. Ha kíváncsi, akkor legalább a tanulás sokkal könnyebben megy.

Másfelől jelent ez a nyitottság egyfajta toleranciát is másokkal szemben. Hiszen ha jobban belegondolsz, akkor éppen ez az elvi, értékbeli, gondolkodásbeli sokszínűség teszi egy idő után leginkább próbára a türelmet, a szociális képességeket. Az elfogadó nyitottság ezen sokat segíthet. (Egyszer már írtam egy manapság is működő életstratégia 7 pontjáról. Mind a nyitottság, mint az értékrend előkelő helyen vannak benne… Itt el is olvashatod. Kaphatsz belőle tippeket értékrendre is, hátha beindítja a gondolataidat.)

Egy biztos: a nagy sokféleségben éppen most van a legnagyobb szükség arra, hogy legalább az értékrend szilárd és meghatározott legyen. Ez pedig szülőként a Te felelősséged, hogy adsz-e ilyet a gyerekednek, és ha igen, milyet.

Tetszik? Oszd meg! Kritizálod? Kommentáld! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös!

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube