Gyerektévhitek a pénzről – 7. rész

Így karácsony felé járva a gyerektévhitek a pénzről mintha felerősödnének: egyre több lesz belőlük. Ennek persze nagyrészt mi, felnőttek vagyunk az okai, hiszen mi meséljük a kicsi gyerekeinknek, hogy az ajándékot a Mikulás és a Jézuska hozza. Az ezzel kapcsolatos gyerekszáj-sztorik tipikusan azok a történetek, amikor kínunkban nevetünk, mert a saját csapdánkba sétáltunk bele – és egyébként sincs szívünk a gyereket felvilágosítani. Azt is megmondom, hogy miért.

Gyerektévhitek a pénzről – No. 7

Szerintem azok a szülők, akiknek több gyerekük is van, legalább egyszer belefutnak valami hasonló beszólásba, amit aztán rezignált kacagással vesznek tudomásul – sőt talán még meg is puszolgatják érte a gyereket:

Gyerektévhitek a pénzről - amikor a szülő tartja tévhitben a gyereket...

foto: saját montázs
design: mydentity.hu

Kislányom 5 évesen karácsony előtt: Anya, a babaház sokba kerül?

Én: igen.

Ő: Megkérem Jézuskát, hozzon egyet a Karácsonyfa alá, és akkor nem Nektek kell megvenni.

Valóban édes a történet, ráadásul a szülők ilyenkor többnyire nem is tudnak szabadulni a lelkiismeretfurdalástól, hogy lám, a gyerek hülyeségeket beszél, pedig igazából milyen okos, és mondhatna akár most is okosságokat, de én félrevezettem…

Gyerektévhitek a pénzről – mit mond a gyerek?

Csak azt, amit Tőled hallott. Hogy a karácsonyi ajándékot a Jézuska hozza. Annyira értelmes pedig van a gyerek, hogy kikombinálja, ha más hozza, akkor nem Nektek kell megvenni. Még örül is a szemfülességének, hogy erre rájött, különösen ha előtte meg egyfolytában azt hallotta Tőled, hogy milyen drága a babaház, és mennyit kell azért dolgoznod, hogy arra meglegyen a pénz, rosszabb verzióban meg azt, hogy erre nincs pénzetek…

Gyerektévhitek a pénzről – tévhitoszlatás

Na, ez az, amit nem szívesen tesz meg egy szülő sem. Őszintén szólva én sem tenném. Mert nem véletlen az, hogy a szülők kivétel nélkül maguk tévesztik meg a saját gyerekeiket.

Egyrészt a hagyományok miatt, hiszen ez mióta világ a világ, mindig így ment: decemberben jön a Mikulás is, meg a Jézuska is, és csudálatos módon mindig tudják, hogy éppen mit szeretne a gyerek ajándékba kapni, és még oda is csempészik a csizmába, meg a fa alá a vágyott holmit.

Másrészt meg azért, amiért ez a hagyomány kialakult, bár ebből a szülők leginkább csak azt veszik észre, hogy a gyereküknek az igazsággal csalódást okoznának. Csakhogy a csalódás nem is lenne, ha nem vezetnénk először félre a gyerekeket. Vagyis mi lavírozzuk magunkat a nem kívánt szituba. De miért?

Azért, mert az ünnep azért ünnep, mert az valami különleges. Azzal, hogy megéljük az ünnepet, ezt a különleges napot, mi magunk is részeseivé válunk ennek a különlegességnek, mi magunk is különlegesek leszünk. Lehet, hogy csak egy napra, de akkor is. És ez egy gyerek formálódó, szilárduló önbizalmának sokat számít.

A másik ilyen momentum, hogy a karácsony és a Mikulás nemcsak attól különleges, hogy ünnep. Nem, ez az évvége közeledtétől, az új kezdetre való felkészüléstől, azaz a csodavárástól is különleges. A hit a csodákban tűnhet felnőtt szemmel nézve irreálisnak, „gyerekesnek”, mégis felnőttként is tele van vele az életünk. Gondold csak el, amikor úgy érzed, hogy valami reménytelen szituba kerültél, hogy ez az a nap, amikor felkelni sem lett volna szabad, akkor is a csodát várod, hogy oldódjon már meg végre minden, és kerüljenek vissza a dolgok a normális kerékvágásukba. (Persze az, hogy teszel is valamit a megoldás érdekében, sokat lendít az ügyön, de ha alapvetően megoldó típus vagy, akkor is bújkál Benned a várakozás feszültsége.) Ezt érzed, amikor a vizsgád eredményére vársz (pláne, ha felkészületlenül mentél el vizsgázni), akkor, amikor valami brutális influenzát szedtél össze (főképp, ha nem is Te vagy nagybeteg, hanem a gyereked). Ha nem élnénk meg a Mikulás és a Karácsony misztériumát, akkor sokkal kevésbé lennénk később az ilyen feszült helyzetekben lelkileg ellenállóak.

Ezt látod a gyereked csillogó szemében és a várakozástól kipirult arcában. Ezért nincs szíved, hogy kirángasd a tévhitéből. Ezért pörög az agyad, hogy hogyan is vedd meg neki mégis azt a méregdrága babaházat…

Hogyan kerüleheted el mégis, hogy méregdrága ajándékot kelljen venned a gyereknek, amit nem bírna el a pénztárcád? Azt megtudhatod a ráadásból!

Gyerektévhitek a pénzről – ráadás

  1. PPP – a PPP a Pénteki Pénzügyi nevelési Plusz, azaz az eznemjatek.com hírlevelének eheti számában elmondom, hogy hogyan úszhatod meg, hogy mindig méregdrága ajándékokra fájjon a gyereked foga. Ezen kívül pedig kapsz egy olyan, a gyerek számára érdekes kihívást jelentő feladatot, amely garantáltan fejleszti a gyerek intelligenciáját (igen, a pénzügyit is), és a kreativitására is jó hatással lesz. Ezt a ráadást megkapod, ha már fel vagy iratkozva. Ha még nem vagy, akkor itt feliratkozhatsz!›››
  2. Játéktár – játékos pénzügyi nevelés otthon. A Játéktár egy komplett és komplex pénzügyi nevelési pedagógiai program – kifejezetten szülőknek. Nem kell hozzá sem pedagógusnak, sem pszichológusnak lenned, bőven elég, ha Te vagy a gyereked elég jó szülője. Ha valamire, akkor a Játéktárra kifejezetten igaz az eznemjatek.com jelmondata: Legyen élmény a (pénzügyi) nevelés! A Játéktárról többet itt tudhatsz meg – sőt még bele is lapozhatsz!›››
  3. Pénzmesék – ha a gyermeked most nagyovis-kisiskolás (± 1 év), akkor már nem is kell tovább keresgélned igazán hasznos és szórakoztató ajándék után! Beindult a Pénzmesék c. pénzügyi nevelést segítő mese- és foglalkoztatókönyv-sorozatom első négy kötetének előrendelése! Az egy dolog, hogy előrendelésben kedvezőbb áron juthatsz hozzá a könyvekhez, de hogy hetente egy meglepetést is küldünk majd Neked és a gyermekednek, sőt még díszcsomagolásban is kérheted a kiadványt, hogy már csak a csizma mellé, vagy a karácsonyfa alá kelljen tenni, arra már a Mikulás is csak elismerően csettinteni tudott!!! Most még bele is olvashatsz itt az első mesébe.›››

 

És ez még nem minden!

Pénzmesék - pénzügyi nevelést segítő mese- és foglalkoztatókönyv-sorozat

illusztráció: Rácz Maya

Megismerkedhetsz az első mesével, a szereplőkkel és a szerzővel

az író-olvasó találkozókon!

Az író-olvasó találkozó azonban nagyon különleges lesz!

  • A szerző felolvas a gyerekeknek a meséből,
  • bábozás közben megismerkedünk a szereplőkkel,
  • miközben a gyerekeket is bevonjuk a bábozásba,
  • ezután pedig játszóházi formában fejlesztjük a gyerekek pénzügyi képességeit,
  • vagyis énekelünk,
  • mozgásos játékokat játsszunk,
  • anyu és apu is ott lehet, hogy az itt megismert játékokat otthon is tudják majd játszani,
  • valamint a helyszínen meg is lehet rendelni a Pénzmeséket – természetesen az előrendelési akcióban meghirdetett ajándékokkal és kedvezménnyel.

Figyeld a hírleveleket és az Eznemjatek.com Facebook-oldalát, le ne maradj! 

Az első helyszín: 

Indiso terápiás sóbarlang, Uzsoki Kórház 1145 Budapest, Róna utca 192-216 C épület 1. emelet

Időpont: 2013. november 23 10.00-10.45 és 11.00-11.45

A belépés ingyenes!!!

Bővebb információ és következő helyszínek itt!›››

 

Tetszik? Oszd meg! Kritizálod? Kommentáld! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös!

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube