Kései pénzügyi nevelés – 8. rész

Elérkeztünk a kései pénzügyi nevelés utolsó leckéjéhez. Ebben vissza is kanyarodunk egy kicsit a szülő „szakmájához”, konkrétan ahhoz, hogy ő nevel és tanít meg sok mindent a gyerekének. Minden mást megtaníthat a gyerekednek más is: a befektetést, a tőzsdézést, az ingatlanokkal való üzletelést, vállalkozást, sőt még az időgazdálkodást is. Egy valamit azonban senki más nem fog tudni neki megtanítani – nagyon maximum a maga kárán kell, hogy rájöjjön sok mindenre ezen a területen. Na, hogy ez utóbbitól megkíméld a már felnőtt gyereked, Előtted a pálya, hogy a gyereknek megtanítsd a tudatos pénzkezelést. 

Mitől tudatos a pénzkezelés? 

Leginkább attól, hogy nem zsigerből történik, hanem átgondoltan. És itt nem egy ötperces előregondolkodásról beszélek. Hanem arról, mindez egy hosszabb távú terv részeként valósul meg. Még az is, ahogyan a gyerek pl. a boltban költi a pénzét.

A pénzpedagógus (köz)beszól: 

Vigyázat, nem azt mondtam , hogy nem automatikusan történik a tudatos pénzkezelés, hanem azt, hogy nem zsigerből! Nem ugyanaz a kettő! Bár el kell ismernem, vannak hasonlóságok. Elsősorban is az, hogy mindkettő szokásokon alapul. De nem mindegy, milyen szokásokon! A zsigeri pénzkezelés olyan megszokás, amit egy bizonyos sokat látott-tapasztalt minta alapján végez az ember fia/lánya. Ezt a mintát adhatja apu/anyu, egy szűkebb, vagy tágabb csoport (pl. munkahelyi közösség). Ha megkérdezik, hogy miért így csinálja a gyerek (vagy éppen Te), akkor általában az a válasz, hogy mert így szoktuk. Innen biztosan tudhat, hogy a pénzkezelésnek ez a módja messze van a tudatostól. 

A tudatos pénzkezelés ellenben – szintén szokásokon alapul. (Na jó, az elején még nem.) Ezeket a szokásokat azonban tudatosan építette ki, vette fel anno a gyerek (vagy éppen Te). Azóta lehet, hogy ezek a szokások már automatizmussá váltak, tehát akár ösztönösnek is tűnhetnek, de maga a szokás kiválasztása, kialakítása és automatikusság válása, begyakorlása már nagyon is tudatos tevékenység eredménye. 

Innen nézve tehát a tudatos pénzkezelés egy komplett rendszer, amit nagyon jól át kell gondolni, hogy működjön, és jól (tehát a gyerek életére szabva) működjön. (Ha a gyerek életére van ugyanis szabva, akkor kerül a legkevesebb

Tudatos pénzkezelés - már a gyereknek is tudnia kell!

foto: saját montázs
Professzor MalacPersely desingja: mydentity.hu

erőfeszítésbe az átvételük. Ha nagyon elüt a céljaitól, a személyiségétől, a tervezett életvitelétől, akkor baromira fog szenvedni, hogy fel tudja venni az új szokást. Általában nem is nagyon sikerül, és csak kudarcélmény lesz a próbálkozásból.)

Éppen ezért inkább csak arról ejtek most szót, hogy mi minden kell, hogy alkossa a tudatos pénzkezelés rendszerét. Azzal, hogy ezt pontosan milyen tartalommal töltitek meg, hogyan valósítjátok meg, már Nektek kell megdolgozni.

Tudatos pénzkezelés – 1 lecke

A cél, a terv és a valóság összehangolása

Ez most hangozhat nagyon sejtelmesen, pedig az elv baromi egyszerű.

Van egy-két-akárhány megvalósítandó célja a gyereknek. (Rövid távon valszeg az, hogy a saját lábára álljon, elköltözzön, önálló életet kezdjen, középtávon már előfordulhat olyasmi is, hogy karriert fusson be, tehát tanuljon, dolgozzon, netán családot alapítson, hosszabb távon pedig a saját lakás, gyerekek iskoláztatása, vagy bármi más, amit jónak lát.) Ehhez már valamilyen tervet is készítettetek, ha követtétek az eddigi leckéket – mindegy, hogy a gyerek még továbbtanul, netán már van önálló keresete, vagy éppen nem tud elhelyezkedni. Most jön az a lépés, amikor a terv szerint kell csinálni a dolgokat – azaz a nagyobb időtávokból vissza kell bontani a mindennapi cselekvéseket, szokásokat úgy, hogy az a távolabbi célok felé vigyen. A tudatos pénzkezelés lényege éppen az, hogy a mindennapokban mit csinálsz azért, hogy a távlati terveid megvalósuljanak. 

Ezen a ponton jönnek aztán azok a szokások, amelyek segítségével ezt a tervet meg is tudja valósítani a gyerek. Tehát a következő leckék mind arról fognak szólni, hogy milyen szokások jöhetnek kapóra a terv valóságba történő átültetése során. Hogy ezeket a szokásokat hogyan alakítjátok ki a gyerekben (esetleg Magatokban is?), az már egyéni vérmérséklet és temperamentum kérdése.

Tudatos pénzkezelés – 2 lecke

Tanuljon meg vásárolni!

Igen, még a vásárlást is tanulni kell mostanság. A tudatos vásárlás nagy barátja a gyereked pénztárcájának (nomeg a sajátodnak is). Kell hozzá önfegyelem, ez kétségtelen, de van néhány trükkje a dolognak, amivel könnyebb ezt a jó szokást felvenni.

Kezdjük az elején!

Miért része a tudatos pénzkezelésnek a tudatos vásárlás?

Egyszerű: mert a vásárlások alkalmával folyik ki

  • a legtöbb és/vagy
  • a legtöbbször pénz

a kezünk közül. A rezsi is meglehetős tétel tud lenni a havi költségvetésben (erről is lesz még majd szó), és ott is tudunk hatással lenni arra, hogy mennyi is az annyi. DE sokkal kevésbé átlátható módon, mint vásárláskor. A rezsinek ugyanis megvan az a hátulütője, hogy nem azonnal látod, mennyit költöttél. Hanem majd csak jövő hónap akármikor, amikor megkapod a számlát. A vásárlásnak ellenben megvan az a jó tulajdonsága, hogy időben és térben nem válik el a fogyasztás és az ellenérték fizetése. Azt rögtön látod, hogy mennyibe fájt egy bevásárlás. Ez pedig olyan helyzeti előny, amit a tudatos pénzkezelésben ki is kell használni!

Tippek a tudatos vásárlásra:

  • bevásárló cetli – de nem úgy! – a bevásárló lista előnyeiről már írtam nem egyszer, nem kétszer. Tulajdonképpen ez egyfajta szamárvezetőként szolgál, hogy tudd, mi az, amiért tényleg elmentél a boltba… Ez lesz az a darab papír, ami tudatosítja Bennetek, hogy ha csak egy fél kiló kenyér, meg két liter tej van felírva, akkor nem veszek mellé felfújható medencét is… Ezt könnyen beláthatja és megtanulhatja a gyereked is. Ez eddig rendben van. De itt jön az első trükk, ami baromi kézenfekvő, mégis sokan megfeledkeznek róla – pedig a tudatos pénzkezelést vágják így agyon: csak írjátok fel a  listára, amire TÉNYLEG szükségetek van! Erre is rá lehet szokni. Ennek is van többféle trükkje:
  1. azonnali hiánypótlás – én speciel ezt használom, és már a családom is rászoktattam. A hűtőre mindig kiteszek mágnessel egy cetlit, és mindenki arra írhatja fel, mit szeretne a boltból. Két kikötés van: csak azt írja fel, ami tényleg kell, és abban a pillanatban, ahogy az a valami kifogyott. Ha pl. elfogyott a tejföl, akkor abban a pillanatban felírom, ahogy az utolsó pohárral kivettem a hűtőből. Mivel a tejföl szinte mindennapos felhasználású dolog nálunk, így tudom, hogy ha legközelebb boltba megyek, vennem kell. Ha a fogyás alkalmával felírom, akkor garantáltan nem felejtődik el. A másik előnye ennek a módszernek, hogy nem egyszer ülök neki „megszülni” a bevásárló listát (mert akkor valami úgyis mindig kimarad), és a sok gondolkodás, a hűtő és a spájz átvizsgálása miatt több időbe is kerül. Így meg azonnal felírom egy-egy holmi nevét a listára, és megyek tovább – az egész nem több 10 másodpercnél, az összelista megírása – ha összeadom a 10 másodperceket – sem kerül többe öt percnél. 
  2. állandó lista – van, akinek viszont az vált be, hogy készít egy állandó listát amolyan checklistaként. Ezt ellenőrző listaként használja, mint pl. a repülőpilóták, amikor valami baj van: végigmegy rajta, hogy mi hiányzik, és azt vezeti át a bevásárló listára. Van, aki ezt a listát is a hűtőre teszi, és az egyes tételek mellé azonnal felírja, hogy mennyit is kell majd hozni belőle a boltból. (Hasonló a hiánypótlós módszerhez.)
  • bevásárló cetli – tervezve – a tudatos bevásárlás másik trükkje, hogy nemcsak azt írom fel, amit és amennyit venni akarok, hanem a bevásárlás előtt azt is kalkulálom, hogy ez mennyibe fog kerülni. Na, ez már tényleg tudatos pénzkezelési trükk. Ma már ez nem olyan nagy kunszt az internet és a levélszekrényt folyamatosan eldugító prospektusáradat mellett. Simán utána lehet nézni, hogy minek mi az ára, mi az, ami akciós, stb. Így már otthon pontosan tudhatjátok, hogy mennyibe kerül majd a bevásárló turné. Ha netán rájöttök, hogy ez túl sok, akkor még mindig kihúzhattok ezt-azt a listáról, ami nem annyira életbe vágó. (Íme, újabb példa a bevásárló lista tudatos készítésére.) 
  • bevásárlás és költségcsökkentés 1 – ma már ezermillióféle lehetőség van arra, hogy valamilyen módon csökkentsd a bevásárlás költségeit. Az egyik ilyen módszer szintén a sokat átkozott prospektusokhoz kapcsolódik: a legtöbben ugyanis van valamilyen kupon, bón, vagy valami hasonló kedvezményt adó tikett. Még olyan is van, amely nem konkrátan egy-egy termék megvásárlásához kapcsolódik, hanem általában ad kedvezményt a bevásárlás összértékéből. Nálunk, bár én járok bevásárolni, a férjem a nagy kuponvadász, mindig kivagdalja nekem a katalógusokból az aktuális darabokat, és azzal felszerelkezve megyek vásárolni. (Hitted volna, hogy a tudatos pénzkezelésben éppen a szemétnek tartott katalógusok segítenek majd?)
  • bevásárlás és költségcsökkentés 2 – ha már szó volt az akciókról… ezek is jó lehetőségek, hogy csökkentsd a bevásárlásod költségeit. Nagyon jó példák erre a szezonvégi kiárusítások, akkor a kereskedők már szabadulnának a nyakukon maradt készlettől, olyankor 30-70%-os kedvezménnyel is lehet vásárolni. Van azonban ennek is egy csapdája, amit jobb, ha elkerültök, és ezt a gyerek is nagyon tanulja meg – erről még majd lesz szó kicsit később. (A tudatos pénzkezeléshez az is hozzátartozik, hogy az olcsónak tűnő ajánlatok csapdáját felismered.)
  • Tudatos pénzkezeléshez tudatos vásárlás tartozik.

    foto: freedigitalphotos.net/Grant Cochrane

    bevásárlás és költségcsökkentés 3 – most már nem egy, nem kettő bevásárlóláncban dívik, hogy saját klubot hoznak létre a törzsvásárlóknak, akik egy kártyát kapnak, amelyen gyűjtik a beveásárlásaikat, és vagy az utánuk járó kedvezménypontokat tudják majd levásárolni, vagy ezek után kaphatnak kedvezménykuponokat. Költségcsökkentésnek jó, bár sokak szerint adatvédelmi problémák vannak a dologgal: a vásárlási szokásainkat ugyanis nagyon jól le lehet követni a kártyák segítségével, így többen állítják, hogy a kevéske kedvezmény reményében sokan birka módjára adják ki a legszemélyesebb adataikat (kb. ebben a stílusban megfogalmazva is olvastam már bírálatot). Lehet, hogy birka vagyok, de nekem is van ilyen kártyám. Méghozzá azért, mert a tudatos pénzkezelésben hiszek. Eddig a csúcsom az volt, hogy egy bevásárláson az ilyen-olyan kedvezmények folytán több, mint ötezer forintot fogtam. Mondom, egy bevásárláson. És azt kell, hogy mondjam, addig, amíg a kártyával felderíthető adataimat csak az adott áruházlánc használja, addig nem vagyok ideges emiatt. Amíg bevásárlásonként egy-két ezer forintot így meg tudok spórolni (márpedig hetente kétszer megyek bevásárolni), addig ez nekem számít. A tudatos pénzkezelés ezen módszerének is köszönhetem, hogy maradt pénzem befektetni, abból meg nem az átlagbérből élők életszínvonalán él a családom. Ezért érdemes ezen elgondolkodni.

A pénzügyi coach (köz)beszól:

Ha már tudatos pénzkezelés, akkor az itt felsorolt kedvezményes vásárlási lehetőségek kapcsán valami nagyon fontosat is meg kell említeni… Mégpedig azt, hogy ezek a kedvezmények jól meg vannak komponálva. Vásárlásra csábítanak. Arra, hogy költs minél többet. Akár kupon, bón, vagy akció, továbbra is érvényes az alapvetés: csak azt vedd meg, amire tényleg szükséged is van! Ha pl. WC-papírra vagy papírzsepire van akció, még elnézhető, hogy most veszed meg, amikor van még mindegyikből otthon is, mert eláll, enni nem kér, és úgyis elhasználod. De amikor már ezen indok alapján hegyekben áll otthon a WC-papír, nem árt elgondolkodni, hogy csak tartalékot akarsz, WC-papír raktárat, vagy csak szenvedélyes akcióvadász vagy…

Szóval akciók és kedvezmények dolgában is igaz a régi mondás: mindent csak mértékkel!

  • bevásárlás és költségcsökkentés 4 – van jó néhány dolog, ami pl. az interneten olcsóbban beszerezhető, mint a boltban. És a webáruházak is adnak törzsvásárlói kedvezményeket. Egyre azonban figyelj, mert ez nagy buktató lehet: számold hozzá mindig a postázási költségeket is! Ritka az, hogy úgy vásárolsz a neten, hogy egy tételben 25-30.000 forint felett költesz, márpedig nagyjából ide van belőve az ingyenes házhoz szállítás értékhatára. Lehet, hogy postaköltséggel együtt már nem is olyan olcsó a cucc. Viszont!!! Vannak olyan webáruházak, ahol rendszeresen (többnyire havonta egyzer) vannak olyan napok, amelyeken ha vásárolsz, akkor a webáruház állja a postköltséget. Érdemes erre vadászni, mert túl azon, hogy így olcsóbban juthattok hozzá dolgokhoz, még a helyetekbe is viszik, nem kell az időt tölteni a szaladgálással – és mint tudjuk, az idő pénz…

A pénzügyi coach (köz)beszól:

Van ám itt még egy csapda, amiről a tudatos pénzkezelés kapcsán említést kell tenni… és ezek a bevásárló kártyák. Jó, ha tudod, hogy

  • ezek nem azonosak a fentebb már említett vásárlói kártyákkal

  • bár ezeket a kártyákat is a bevásárló hálózat üzleteiben kapod meg, de mindig egy bank áll mögötte – mert ez egy hitelkártya! Ennek megfelelően is kell bánni vele.

  • a legtöbb ad vásárlási visszatérítést is (1-2-3%-ot) – de csak abban az üzletben, amelyik kibocsátotta. A sima hitelkártyák is adnak ehhez hasonló visszatérítéseket – viszont azok nem tesznek különbséget a vásrlás helye között. Szóval ha már tudatos pénzkezelés, akkor gondolj erre is! 

Tudatos pénzkezelés – 3 lecke

Dolgozza meg a rezsijét!

Bár még nem költözött el a gyerek otthonról, nem árt, ha már most hozzászokik, hogy dolgoznia kell azon, hogy a rezsije csökkenjen. Ezt Ti is megtanulhatjátok, így legalább a Ti pénztárcátok is vastagabb marad, plusz a gyerek is könnyebben beleszokik az egész menetébe.

Mint azt már fentebb említettem, a tudatos pénzkezelés egyik fontos, ellenben nehezebben kezelhető pontja éppen a rezsiköltségek kordában tartása. Ha valahol szükség van a tudatosságra, akkor itt mindenképpen!

Trükkök a rezsioptimalizálásra:

  • bánjatok takarékosan mindennel! – alapvető, hogy ha nem nézi a kutya sem, akkor kapcsoljátok ki a TV-t, ha nem dolgozik, játszik vele senki, akkor kinyomjátok a számítógépet (el sem hinnétek, hogy képes néha annyit is fogyasztani, mint egy légkondi!), vagy nem folyatom a vizet fölöslegesen. Döbbenet, hogy ha egyszer egy kicsit módszeresebben bántok a villannyal, vízzel, gázzal, stb., mennyi pénz marad a zsebetekben! Saját példa: tavaly máshogy kezdtünk el szellőztetni, és a nyár javarészében be sem kellett kapcsolni a légkondit. Meg még egyéb apróbb változtatásokat is eszközöltünk az energiafogyasztásunkban. Az eredmény: havi tízezer forint feletti megtakarítás az ez évi villanyszámlában… 
  • használjatok takarékos megoldásokat! – az energiatakarékos izzóktól kezdve az AA+-os energiaosztályú hűtőkig, mosógépekig széles a választék. A lényeg: a gyerek lássa, hogy ez fontos, Ti is figyeltek rá, utána pedig lássa, hogy ennek pénzben mérhető haszna is van! Ez hatni fog, hidd el!
  • váltsatok! – keressétek meg a Számotokra legköltségtakarékosabb megoldásokat, amelyek még nyújtják az elvárt szolgáltatásokat! Rengeteg mobilelőfizető ragad pl. egy már évek óta nem is létező tarifában, mert nem foglalkozik ezzel. Emlékszem, évekkel ezelőtt, amikor végre gatyába ráztam ezt a területet is, havonta kb. 2.000 forintot spóroltam meg csak azzal, hogy tarifát váltottam… Ugyanezt el lehet játszani sok mindennel is, pl. internet- vagy kábelTV-előfizetéssel is. És akár szolgáltatót is lehet váltani, ha ott az elvárt szolgáltatást olcsóbban adják. Csak azért, mert évek óta egy kábelszolgáltatónál vagytok, nem kötelező többet fizetni neki. Ha ő nem becsüli meg, hogy már annyi éve hűségesek vagytok hozzá, Nektek miért kéne ezért még többet is fizetni?
  • kövessétek a kiadásaitokat! – most kerül elő újból a háztartásnapló. A tudatos pénzkezelés alfája és omegája. Enélkül a tudatos pénzkezelés nem létezik! Rengeteget írtam már róla, nem akarom magamat ismételgetni, de egy biztos: én is, az ügyfeleim is rengeteget spóroltunk már meg azzal, hogy ebben követtük a kiadásainkat. Egyrészt azonnal feltűnt, hogy valahol aránytalanul nagy a pénzköltés, és azt ésszerű  szintre kell szorítani, másrészt egy-egy költségcsoporton belül is érdekesen alakulhattak arányok, amelyek átcsoportosításával szintén lehetett pénzt spórolni. (A háztartásnaplómhoz itt van egy magyarázó video is.)

 Tudatos pénzkezelés – 4 lecke 

Tervezze meg a hiteleit is!

Igen, ezt sem árt megtervezni. Annál is inkább, mert

  • nem indul könnyű helyzetből, márpedig ha belátható időn belül szeretne magának saját lakást, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy ne vegyen fel hitelt…
  • nem indul könnyű helyzetből, éppen ezért pénzügyi öngyilkosság lenne, ha hitelt venne fel…

Na, ezt a két ellentétes szempontot kell valahogy összegyúrni, és ehhez kell a tudatos pénzkezelés!

Maradjunk annyiban, hogy

  • hitelt max akkor vesz fel, ha lakást akar venni – más célokra kizárt, hogy hitelt vegyen fel!
  • ha csak lehet, akkor inkább kölcsönt vegyen fel (azaz a családból, megbízható ismerősöktől), mert így van rá esély, hgy legalább a pénz egy részét kamatmentesen kaphassa meg. Igaz, így több felé fog tartozni, a tartozás összessége azonban így sem, úgy sem változik, csak a kamat mértéke csökkenthető így.
  • ha már tudja, milyen és mekkora lakást akar, akkor már meg tudja becsülni, mennyi hitel kell hozzá, és tudja majd azt is, hogy ehhez mekkora önrészt kell összekalapálnia. A tudatos pénzkezelés már csak azért is jól jön, mert annak segítségével könnyebb összerakni az önrészt.
  • hitelt csak akkor vegyen fel – akár lakásra is – ha a hitel a teljes vásárlási összeg harmadától nem nagyobb! Tapasztalataim szerint ez az az összeghatár, amelynek törlesztése még nem veszélyezteti egy család létbiztonságát.

Szóval a tudatos pénzkezelés utolsó trükkje, hogy hitelt max lakásra vegyen fel, és azt is lehetőség szerint csak mértékkel.

A kései pénzügyi nevelés sorozata itt ért véget. Nagyon örülnék neki, ha véleményt mondanál a sorozatról! Mi tetszett benne? Mit hiányoltál? Írd meg a kommentek között, hogy még csak véletlenül se maradj válaszok nélkül! 

Tetszik? Oszd meg! Tiltakozol? Írj egy kommentet, hogy ez egy marhaság! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös a saját és a gyerekeid pénzügyei iránt!!!

foto: freedigitalphotos.net/Grant Cochrane

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube