Mit kell megtanítanod a gyermekednek a pénzről 18 éves koráig? – avagy a pénzügyi nevelési minimum 2. rész
Ha már a múlt héten tisztáztuk, mi is a pénzügyi nevelési minimum, akkor most itt az ideje, hogy rendbe tegyük azt is, mit értek ez alatt. Mint azt korábban írtam, a pénzügyi nevelési minimum tulajdonképpen egy két részre osztható nevelési program. Az egyik része a szigorúan vett pénzügyi gondolkodást, szokásokat, módszereket alakítja, a pénzügyi műveltséget cizellálja, a másik pedig a gyermeked személyiségét formálja – és ebben a vonatkozásban nagyon is sok köze van a klasszikus értelemben vett gyerekneveléshez.
Kezdjük most az egyszerűbbel!
Mit kell megtanítanod a gyermekednek a pénzről 18 éves koráig? – A pénzügyek
Igen, jól látod. Az, ami a pénzügyi nevelésben egyszerűbb ügy, az maga a pénzügyi rész.
Miért mondom ezt?
Mert minden nevelési folyamat legrázósabb, legkockázatosabb része a személyiségre történő hatásgyakorlás. Ez a legnemesebb része, de a legfelelősségteljesebb is.
Az, hogy ismereteket döntünk a gyerekre, nem nagy kunszt. Mondom, ő hallja, aztán vagy megragad benne, vagy sem. Ha már arra is törekszünk, hogy ne csak „leadjuk” az anyagot, hátha megjegyzi alapon, hanem tényleg rögzüljön is a gyerekben, már nehezebb a szitu, hiszen ez megköveteli, hogy a gyerek egyéni adottságait, képességeit is figyelembe vegyük, és testre szabjuk neki az ismeretek „átadását”.
Hogy megkönnyítsük a saját dolgunkat, és ne legyen szükséges pedagógiai diploma minden szülőnek a tulajdon gyerekei neveléséhez, nyugodtan alkalmazzuk a tapasztalati tanulás módszerét: hagyjuk, hadd csinálja a gyerek. Persze ez is melóval jár: olyan körülményeket kell teremtenünk, ahol egy relatíve védett, de nem következmények nélküli környezetben tud a gyerek próbálkozni, illetve mindig kéznél vagyunk, amikor a teljesítményeket, hibákat kell kiértékelni. Ez már gondolkodásformálás. A lényeg, illetve az összefüggések meglátása, rendszerbe helyezése, a rendszeren belül a lehetőségek, akár a nüansznyi eltérések megfigyelése és kihasználása – na, ez pedig már az intelligenciafejlesztés. A pénzügyi intelligenciáé.
Mi a pénzügyi nevelési minimum pénzügyi alapja?
Három pillére van a pénzügyi intelligenciának, és a gyerek 18 éves korára jó, ha képessé is válik ennek a három pillérnek az alkalmazására – de minimum az első kettőére, a harmadikról meg jó, ha legalább egy tiszta képe van a fejében.
Mi a pénzügyi intelligencia három pillére?
- A pénz megkeresésének képessége
- A pénz megtartásának képessége
- A pénz gyarapításának képessége
Melyikről mit kell pénzügyi nevelési minimumként megtanítanod a gyermekednek.
- A pénz megkeresésének képessége
Ez az, amivel a legtöbbünknek a legkisebb gondja van pénzügyi intelligencia terén. Hiszen azt mindnyájan tudjuk, hogy pénzt keresni munkával lehet. Vagyis az alkalmazotti munka, talán még a saját vállalkozásban végzett munka mindnyájunknak beugrik, még a kisgyerekek is gyakran lerajzolják az oviban, hogy a szülők a dolgozóban keresik a pénzt. Tehát a szülői példa nyomán már ebben az életkorban is van egy elképzelés a gyerek fejében a pénzkeresésről.
A probléma az, hogy nem gondolkodunk hosszabb távon. Ha így tennénk, akkor tudnánk, és a gyermekeink is ezt tanulnák meg tőlünk, hogy nemcsak az aktív munka lehet pénzkereső. Meg lehet keresni a pénzt tőkejövedelemből is, vagyis úgy, hogy a pénzünket dolgoztatjuk.
A pénzügyi coach (köz)beszól:
Csak halkan jegyzem meg, hogy a pénz természeténél fogva imádja, ha mozoghat. Kicsit olyan ez, mint a maghasadás: ott is a részecskék mozgása, egymásnak ütközése idézi elő, hogy egyre több részecske lesz. (Másféle részecske, de akkor is szaporodnak.) A pénzt nem véletlenül nevezik likvid eszköznek. A likvid pedig számos nyelven jelenti azt, hogy „folyékony”: mert elfolyik, mozog. A pénznek azonban megvan az a jó tulajdonsága, hogy ha ellenőrzött körülmények között mozgatod, vagyis tereled, hogy merre mozogjon (lefordítom: Te határozod meg, milyen befektetésbe kerüljön), akkor úgy képes „osztódni”, sokszorozódni, hogy Neked termeli a többletet.
A pénz megkeresésének képességéhez hosszú távon éppen ezért hozzátartozik a tanulás is. Hogy megtanuljak úgy pénzt keresni, hogy ne kelljen aktívan dolgoznom. Ez azonban előzőleg aktív tanulást feltételez! Ekkor a tanulás lesz az az aktívan végzett tevékenység, amivel majd később pénzt leszek képes keresni. Ráadásul ugyanez a tudás lesz az, ami idővel képessé tesz majd a vagyonépítésre is, vagyis a harmadik pillér megvalósítására, a pénz gyarapítására is.
A pénz megkeresésének fő motívuma éppen ezért a munka: vagy aktív munka, vagy aktív tanulás képében. Egy biztos: ha a gyerek ezt látja Tőletek, ezt mutatjátok, tanítjátok neki, nem fog nehezére esni elfogadni a tényt, hogy pénz munka nélkül nincs. Ez pedig egy egészséges munkafelfogást is jelent.
Hogyan lehet megtanítani a gyereknek a pénz megkeresését?
- Látja Tőletek – minden nap mentek dolgozni
- Látja másoktól is – tágabb család, ismerősök, barátok között
- Megmutatjátok neki – ha tehetitek, elviszitek a melóhelyetekre, hogy lásson Titeket munka közben is, és olyan ismerőshöz is benéztek, aki vállalkozóként dolgozik
- Ő is keressen pénzt! – kisebb korában olyan önként vállalt ház körüli munkákért, ami a családi munkamegosztás szerint nem az ő feladata, később elmehet diákmunkára, nyári munkára, vállalhat alkalmi melókat, de akár gyerekvállalkozást is indíthat (hagyd neki, de az ellenőrzött, relatíve védett, de nem következmények nélküli körülmények megteremtése most is szülői feladat!)
- Látja Tőletek, hogy tanultok a pénzről! – olvastok könyveket, tájékozódtok az aktuális gazdasági hírekről (netről, újságból), esetleg képzésekre jártok, és van olyan személy Körülöttetek és a pénzetek körül, akitől nyugodt szívvel tudtok tanácsot kérni, vagyis tanultok tőle (pl. egy pénzügyi tanácsadó)
- Hagyjátok, hogy ő is tanuljon a pénzről! – életkorának megfelelő szinten, de Ti is válaszoltok a kérdéseire, pénzügyi társasjátékokat játszotok vele, illetve a neki megfelelő könyveket adjátok a kezébe. (Pl. ezeket. >>>)
A pénz megkeresésének képessége olyan alap, ami nélkül semmi sem működik pénzügyi téren. Enélkül hiába akarod megtartani a pénzt, ha még meg sem szerezted, és nem lesz mit gyarapítani sem. Legyen ez a legfontosabb lecke, amit a gyereknek a pénzről megtaníthatsz.
A többivel meg jövő héten jövök. 🙂
Ennél is alaposabb ismereteket, spécibb pénzügyi gondolkodást szeretnél a gyermekednek? Akkor itt a segítség! >>>
Napfényes jó(l)létet!
🙂 Csilla 🙂