Mit kell megtanítanod a gyermekednek a pénzről 18 éves koráig? – avagy a pénzügyi nevelési minimum 1. rész

Mit kell(ene) megtanítania minden szülőnek a pénzről a gyerekeinek? Lényegében erről szól az egész eznemjatek.com blog. Most azonban összeszedtem egy posztban mindazt, amit nevezhetünk akár pénzügyi nevelési minimumnak is.

Pénzügyi nevelési minimum – nem egyenprogram!

 

Még mielőtt bármit is leírnék és/vagy megköveznének: már most szeretném kijelenteni, hogy a pénzügyi nevelési minimum az én olvasatomban egy rugalmasan alakítható keret. Szó nincs tehát arról, hogy minden gyereket egyformának, ugyanolyannak kezelnék. A dologban az a szép, hogy csak irányvonalakat jelöl ki, azt viszont mindenki rugalmasan hajlíthatja a gyermeke egyéniségéhez, érdeklődéséhez.

A másik fontos szempont, ami a rugalmasság mellett szól, hogy nemcsak a gyerekek különbözőek, hanem az őket nevelő szülők, vagyis együttesen a családok is. Más szokások, normák, szabályok, elvárások, más családi dinamika – tehát már csak ezért sem lehet egyenszabályokat megfogalmazni.

Ezért az itt következő „listát” fogd fel amolyan keretrendszerként. Az benne lesz, hogy mivel kell foglalkozni, de az már nem, hogy hogyan (a gyerek egyéniségétől, érdeklődésétől, eddigi tapasztalataitól, stb. függően), illetve az sem, hogy milyen hangsúlyokkal (az meg a családi rendszeretektől, értékrendetektől, stb. függ).

Pénzügyi nevelési minimum – mi adja a keretet?

 

A pénzügyi nevelési minimum „programnak” alapvetően két oldala van: az egyiket a személyiségbeli (személyiségjegyek, készségek, képességek) szempontok jelölik ki, a másikat pedig a pénzről szerezhető tudás (akár elméleti, akár tapasztalati síkon). Vagyis az már kapásból látszik, hogy a pénzügyi nevelés mitől a gyereknevelés része: nem merül ki ugyanis abban, hogy az egzakt tudást a gyerek fejébe tölcsérezzük.

 

A pénzpedagógus (köz)beszól:

A pénzügyi tudás egy része nem is egzakt – sok esetben az intuícióra hagyatkozunk, még akkor is, ha azt hisszük, hogy racionálisan döntünk. Ilyen pl. az az eset is, amikor a boltban két közel azonos funkciójú, de eltérő árú termék között döntünk: korántsem biztos, hogy csak az ár lesz az egyetlen szempontunk. Nagy a valószínűsége, hogy inkább ár-érték arány mentén választunk. Hogy kinek mi az ár-érték arány optimuma az adott termék esetében, az már nagyon is szubjektív kategória. Amikor pedig már a márkahűség is belejátszik a dologba (pl. hogy csakis pöttyös rudit veszünk, mert az az igazi), akkor meg végképpen szubjektív döntést hozunk – még akkor is, ha racionális érvekkel támasztjuk azt alá.

 

Ezért a pénzügy nevelés minimuma sem csak a tudásról szól, hanem részben a gyerekről, a gyerek személyiségének formálásáról is. Ez pedig tipikusan a klasszikus gyereknevelés terepe.Eznemjáték.com - pénzügyi nevelési minimum

Pénzügyi nevelési minimum – a pénzügyi rész

 

Mi az, amit minimálisan meg kell tanítani a gyereknek a pénzről 18 éves koráig? Mindjárt elmondom. De miért éppen 18 éves koráig?

Azért, mert a gyerek, még ha csak félig-meddig is, de legkésőbb ekkortól már egészen biztosan hoz önálló pénzügyi döntéseket – akkor is, ha addig még minimálisan sem te(he)tte. Ez még akkor is igaz, ha nem kezd el dolgozni, nem lesz még önalló keresete. Ellenben nagykorú lesz, tehát már aláírhat a saját nevében bármilyen szerződést a Te előzetes engedélyed nélkül is, ergo vehet fel személyi kölcsönnek minősülő áruhitelt, gyorskölcsönt, vagy diákhitelt is. (A szabadfelhasználású diákhitel I. ugyanis mechanizmusát tekintve személyi kölcsön.) Ezek pedig hosszabb távon ható döntések, így nem árt felkészültnek lenni.

Tehát a pénzügyi nevelési minimum pénzügyi tudás oldaláról:

  • a pénz megkeresése
  1. alkalmazotti munka
  2. vállalkozás
  • a pénz megtartása
  1. beosztás
  2. megtakarítás
  3. kontroll, tudatosság
  • a pénz gyarapítása – elsősorban a kamatos kamat működése

 

Ha már csak ennyit megtanítasz a gyereknek a pénzről, és a gyerek ezt 18 éves korára képes készségszinten használni is, akkor ha nem is sikeres, de egy átlagos, viszont adósságoktól mentes életet tudsz neki biztosítani. Ha ennél többet akarsz adni felkészítésképpen a gyereknek, akkor meg kell tanítanod a pénzgyarapítás, vagyis a vagyonépítés trükkjeire is – ez pedig már a befektetések területe. Azt sem lehetetlen – legalábbis alapszinten – megtanítani a gyereknek 18 éves koráig, de ha nem teszed meg, az sem nagy baj. Arra alapozva ugyanis, amit minimumként már megtanítottál neki, felnőttként már maga is képes lesz mindezt önállóan elsajátítani.

Pénzügyi nevelési minimum – hol van ebben az egyenletben a gyerek?

 

Most jön. 🙂

A pénzügyi intelligenciának ugyanis van egy határterülete. Ez pedig az a territórium, ami érintkezik egy másik nagyon fontos intelligenciával, az EQ-val, azaz az érzelmi intelligenciával. Ez az oka annak, hogy ha pénzügyi nevelésről van szó, akkor a gyermeked személyiségének fejlesztése, de még inkább a kibontakoztatása sem megkerülhető dolog.

A pénz működésének ugyanis két alapja van: az egyik a bizalom, amit a pénzbe és a rá kiépített pénzügyi rendszerbe vetünk, hiszen ez garantálja azt, hogy az a darab papír, amivel a boltban fizetünk, ér is annyit, mint amennyi rá van írva. A másik pedig az együttműködés, amellyel mindenki betartja a pénzügyi rendszer működtetésének, fenntartásának szabályait (pl. nem sűrűn fordul elő, hogy pénzt hamisítunk, de említhetném azt is, hogy ugyanúgy fizetőeszköznek tekintem kis hazánkban a forintot, mint a munkáltatóm, aki ebben adja a fizetésemet, és nem kezdek el vele minden hónap 10-én vitatkozni arról, hogy nekem csak az aranyrög felel meg).

Ennek alapján a gyerek nevelésében a következő területekre érdemes hangsúlyt helyezni:

  • önbizalom
  • mérlegelés és döntésképesség
  • kockázatvállalás, komfortzónaátlépés
  • együttműködés
  • kreatív gondolkodás
  • rendszerben gondolkodás (összefüggések keresése, ha van)
  • lényeglátás
  • önkontroll, önfegyelem, szabálykövetés

Az itt felsorolt dolgok már csak azért is elegendőek minimumnak, mert ezek egy rakás más készséget, képességet feltételeznek. 🙂

Ez tehát az, aminek pénzügyi nevelés címén minimum bele kell férnie a gyermeked életre való felkészítésébe, vagyis a gyereknevelésbe. Hogy én melyiken mit értek pontosan, az a jövő heti blogposztból ki fog derülni.

Már ebben az egy hétben is jól jönne a segítség a pénzügyi nevelési minimumhoz?

Máris szállítom Nektek a lehetőségeket! >>>

 

Napfényes jó(l)létet!

🙂 Csilla 🙂

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube