Mit tanít a január pénzügyileg?
Két dolgot egészen biztosan, az egyikre pedig rögtön mindenki rávágja a választ, mert tapasztalatból tudja, hogy ha jön a január, akkor menetrendszerűen jönnek vele az áremelések is.
Ettől persze többet is megtaníthatsz a gyereknek a januárról, nem csak azt, hogy minden drágul. Hanem elsősorban is azt, hogy erre fel is lehet készülni! Előre!
Már decemberben is arról írtam, hogy az év vége rendszeresen a jövő évi célok kitűzéséről, és az azok megvalósításáról szóló tervek készítéséről szól. Ha van valami, ami biztosra vehetően bekövetkezik, akkor az a januári drágulás, tehát azt is nyugodtan bele lehet illeszteni a tervezésbe – és ezt a gyereknek is megmutathatod.
Igen, jól hallottad, a gyerek előtt nem kell, hogy tabu legyen a pénz, sem pedig a pénzügyi tervezés. Természetesen függ az életkorától, az érdeklődésétől, az általános és a pénzügyi intelligenciájától, hogy ebből mit ért meg. Ha azonban a neki megfelelő szinten tálalod az egészet akko igenis komoly haszna van a tervezésnek: megtanulja, hogy van ilyen, ill. látja azt is, hogy van egyféle mód, ahogy Te csinálod. (Idővel majd azt is látni fogja, hogy többféle is van.)
A másik dolog, amit a január hozhat és megtaníthat a gyereknek – persze Rajtad keresztül -, hogy a január egy új kezdet. Ennél fogva nem elég, ha tavaly megcsináltad netán az ötéves pénzügyi terved, azt minimum minden évben egyszer, de lehet többször is, felül kell vizsgálni, és ha szükséges, és mostanság elég gyakran szükséges, akkor újratervezed.
Amit nagyon lényeges, hogy ebből Te is, és a gyerek is leszűrjetek:
még a pénzügyekben is lehetséges, sőt szükséges az újrakezdés!
A gyerek ezt játékos formában is megtapasztalja pl. a társasjátékok játszása során, de a tervezés életszagú példát mutat neki ebből: lehet, hogy a tavalyi évben semmi nem úgy sikerült, ahogy elterveztétek, de itt az új év, új tervvel, amit okulva a régebbi bakikból (és nem kudarcokból, pláne nem bukásokból!!!) most már okosabban pakoltok össze. Azt ugyanis az újratervezéssel megtaníthatod a gyereknek, hogy akármilyen gázos is most a szitu, a padlóról fel kell kelni, és újra neki kell fogni a dolognak, mert a probléma csak akkor lesz megoldva, ha ő megoldja. Tehát amit a gyerek tanulhat:
- ha nincs siker, nem baj, újra kell próbálni!
- ha újrapróbálod, akkor vond le a következtetéseket, és csináld máshogy!
- ha újrapróbálod, akkor kitartó vagy, és céltudatosan viselkedsz, gondolkodsz!
- ha újrapróbálod, akkor Te csinálod, és Te vagy a felelős azért, amit csinálsz, ennél fogva az eredményért is, amit a munkád hoz! (É. ha újra eltolod, megint Neked kell helyrehozni.)
Lám, mennyi mindent jelent az újrakezdés! Gyakoroljátok!
És persze vihettek bele játékot is! Hogyan? Itt van néhány tipp:
a családi terveknek a gyerekverzióját elkészítheti a csemete is – saját szája íze szerint, kreatív változatban. Időnként meglepődsz majd Te is, milyen megoldásokat talál ki, csak azért, mert ő még sokkal egyszerűbben látja a világot – néha Te is tanulhats a gyerektől is… 🙂
- már emlegettem a társasjátékokat, hogy azok segítségével milyen jól megtanítható a gyerek az újrakezdésre, a kitartásra. Erre gyakorlatilag bármelyik társasjáték alkalmas, de különösen a gondolkodtató, kreatív logikai játékok, pl. a Cluedo, amiben összefüggéseket is fel kell tudni ismerni ahhoz, hogy győzhessen a gyerek.
- ha már kitartás, akkor a fizikai kitartást acélozó sportokról sem szabad megfeledkezni. A sport, ha kedvtelésből csinálja a gyerek, szintén játék a számára, ellenben kell hozzá a kitartás.
- a magam részéről ebbe a körbe sorolom a táncokat is, ha rendszeresen eljár a gyerek valamilyen foglalkozásra. Legyen az balett, vagy néptánc, netán akrobatikus rock’n’roll, tutti lesz az eredmény szempontjából. És az is biztos, hogy a gyerek élvezi (már ha van ilyen irányú affinitása) – plusz egészséges is.
- és még egy dolog, amivel szerintem a kitartást lehet erősíteni: a zenélés. Ha valakit igazán érdekel a dolog, akkor képes huzamosan még szolfézs-órákra is járni, pedig arról az átlagembernek mindnek kb. olyan elképzelése van, mintha kínzókamrába lépne. Mire a gyerek megtanul elfogadható szinten hangszeren játszani, énekelni, stb., addigra nem kevés melót fektetett bele a tanulásba – és a kitartásról is megtanulja, mi fán terem.
A január leckéi tehát
- az újrakezdés,
- a tervezés
- és a kitartás voltak.