(Pénzügyi) válságálló gyerekek – 2 rész
A Hyde park-i hordóról arról szólt az e heti szózat, hogy mi kell ahhoz, hogy úgy alapozd meg a saját pénzügyeidet, hogy azok stabilan válságállóak (crisisproof) legyenek. Úgyhogy most szintén négy részben kibeszéljük azt is, hogy mi kell ahhoz, hogy a gyerekedből (pénzügyileg) válságálló felnőttet nevelhess.
Itt most nem mindenféle pénzügyi praktikákról lesz szó. Sokkal inkább képességek és készségek lesz a téma – ahogy azt már tőlem pénzügyi nevelés kapcsán megszokhattad.
Mi kell ahhoz, hogy válságálló felnőtt legyen a gyerekből? Minimálverzióban is négy dolog. Na jó, három plusz egy. És amivel én a kreatív gondolkodásra gyúrás után folytatni szoktam, az a
rugalmasság
Itt rögvest tisztázni is szeretnék valamit. A rugalmasság itt nem időben és/vagy térben értendő. Hanem – ez is, mint nálam szinte minden – gondolkodásban.
A másik dolog, amit szintén azonnal le szeretnék szögezni: nem véletlenül kezdtünk a kreatív gondolkodással. Ha az megvan, akkor az már gyakorlatilag húzza magával a rugalmas észjárást is. Miért?
Mert a kreatívan gondolkodók attól kreatívak, hogy meglátják a lehetőségeket, és ahhoz szabják a már elsajátított ismereteiket, az eddig megszerzett tapasztalataik alapján levont következtetéseikből nyert tudást, és ezeket képesek a szokásostól eltérő módon, új összefüggésekbe helyezve kombinálni. Ez pedig azt jelenti, hogy ha új lehetőség bukkan fel, ahhoz új ötletek, új összefüggések, új stratégiák tartoznak – vagyis a helyzettől függően teljesen rugalmasan kezelik azt, ami tudás szintjén rendelkezésükre áll.
A rugalmas gondolkodás tesz tehát alkalmassá arra, hogy akár rövid, akár hosszú távon alkalmazkodni legyünk képesek.
Tudom, ezzel a nézetemmel most nem tűnök túl modernnek. Manapság, amikor még a csapból is olyan reklámok folynak, hogy „Miért kellene alkalmazkodnom bárkihez?” (egy négy karikás prémium autómárkának volt egy ilyen reklámja, azóta is feláll a szőr a hátamon tőle), az ilyen mondatokkal nem igazán lehet senki sem népszerű. De nem népszerű akarok lenni, hanem szakszerű, mert azzal szerintem Te is többre mész. Éppen ezért nem árt figyelembe venni, hogy az evolúció folyamán azért jöhettek létre addig forradalminak számító megoldások a természet részéről, mert az élőlények alkalmazkodtak. Amelyik nem, az ki is halt. Tehát akárhogy nézem is, az alkalmazkodás még azóta is létszükséglet.
A másik szempont pedig az, hogy ha az alkalmazkodást még mindig az evolúció szemszögéből nézem, akkor bizony az alkalmazkodásnak többféle formája is van. Nézd meg az ember fejlődését! Nem a megszokott evolúciós válaszokat adta a környezeti változásokra, azaz nem a szokvány módokon alkalmazkodott. Az ember mindig valami forradalmi újítással jött, ami biztosította az alkalmazkodását a megváltozott szituhoz, ugyanakkor akkora fejlődési görbét is ugrott meg vele, hogy azóta sem ér a nyomába egyetlen más állatfaj sem. Ez a fajta forradalmi alkalmazkodás volt az állatvilágból való kiemelkedésének a záloga.
Azaz alkalmazkodni lehet úgy is, hogy nem a szokványos megoldásokat használod. És őszintén szólva ez a fajta alkalmazkodás tűnik a sokkal intelligensebb megoldásnak – nem csak az evolúcióban, hanem a pénzügyek terén is.
Hogyan lehet a rugalmas gondolkodást fejleszteni házilag?
Persze, játékkal, de nem csak azzal. Alkalmas rá minden olyan szitu, amibe úgy húzod bele a gyerekedet, hogy
- hirtelen áll elő,
- döntenie kelljen benne,
- mégpedig önállóan.
Ebbe beletartozik az is, hogy ha megbízod a gyereket a bevásárlással, és adsz neki előre pénzt rá, aztán mikor már a boltban van az utód, akkor szólsz neki telefonon, hogy estére váratlan vendégek jönnek, vegyen legalább háromféle rágcsát is a boltban, de pénz nincs több. Talán meglepődsz, de az ilyen feladványokkal már egy felsős gyerek is jól elbodogul, ha stabilan uralja a négy alapműveletet, és képes fejben összeadni az árakat. (Bár a mobiltelefonok ma már nem léteznek számológép funkció nélkül, tehát ha nem fejszámolóművész a gyerek, akkor is képes megoldani a feladatot.)
És akkor még ott vannak a játékok! Tulajdonképpen minden olyan szabályjáték szóba jöhet, ahol valamilyen oknál fogva váratlan helyzet állhat elő. Ilyenek:
- azok a társasjátékok, amelyekben van valamilyen kiemelt mező, amelyre, ha lépsz, akkor ezt, vagy azt kell csinálni, ill. bizonyos esetekben kártyákat kell húzni, amelyek egy új helyzetet ismertetnek, és azt kell megoldani, de a játék célja változatlan (nyerni kell)
- sok táblás játék – pl. a dáma, a malom, a sakk
- de ilyen lehet a dominó, a mah jongh is
- no és persze azok a kártyajátékok, amelyekben a siker (nyerés) több elemből (lapból) álló kombinációk összeállításán múlik – ilyen pl. a römi, póker, kanaszta, stb.
- és a világ legegyszerűbb játékai, a tic tac toe és az amőba is.
Miért pont ezek?
Mert itt nem elég a sikerhez, a nyeréshez az, hogy betartom a szabályokat, hanem variációkban is kell gondolkodnom. Tulajdonképpen terveznem kell. Többféle forgatókönyvet kell fejben kidolgoznom és végigpörgetnem, mert előre kell látnom, hogy ha én ezt lépem, húzom, rakom le, stb., akkor erre az ellenfél ezt és ezt lépheti, húzhatja, rakhatja le, amiből még mindig kiutat kell talélnom, vagy éppen nyerőre kell fordítanom. Az benne a lényeg, hogy az ellenfél fejével legalább annyira gondolkodnom kell, mint a sajátommal. Vagyis nem elég, ha csak a saját lehetőségeim meglátásáig terjed a fantáziám, látnom kell az ellenfél lehetőségeit, és azok kihasználási módjait is.
Ha ezt meg tudod ezeken a helyzeteken, játékokon keresztül tanítani a gyereknek, akkor képes lesz nem csak rugalmasan gondolkodni, hanem hosszú távra tervezni is – akár a pénzügyeit is. (Erről bővebben a heti Hyde park-i szónoklatomban olvashattál.)
Úgyhogy ha Te is képes akarsz lenni válságálló pénzügyeid megtervezésére, akkor nem árt, ha sürgősen elkezdesz játszani a gyerekkel… 🙂
U.I.: erre lesz is módod, ha eljöttök családostul június 10-én a pénzügyi kalandparkomba! 10-18 év közötti tiniket szórakoztatok itt lendületes szerepjátékkal, amelynek során játékosan és kalandosan tanulhatnak meg sok mindent a helyes pénzügyi gondolkodásról. Eközben Te és a párod Papszt Kriszta pénzügyi szakértőtől kérdezhettek bármit minden kötelezettség nélkül a pénzügyekről, amit csak akartok – a témát Ti irányítjátok. Ha még nincs programotok aznapra, de szeretnétek a gyereknek egy klassz after gyereknapi és egy szünidőre hangoló bulit, Ti pedig egy laza tereferét a pénzügyekről, akkor nézzetek szét itt!
Ki mondta, hogy a pénzügyek nem okozhatnak családi élményt?