A kisördög és a befektetés

Ez a post eredetileg 2011. március 20-án az eznemjatek.hu oldalon keresztül szabadult rá az éterre. Szokásomtól eltérően nem fésülöm meg a tartalmat egy kicsit sem. Mi ennek az oka? Hogy nagy ez az internet, de talán annyira mégsem, hogy ne fedezzem fel, ha lopják a cikkemet… Ez a hét úgyis a megdobott hátasoké, ebbe pedig jól beleillik az a hátraszaltó, amit akkor dobtam, amikor megláttam az egyik befektetési tanácsadó egy általam nagyra tartott portálon megjelent cikkét 2011. augusztus 5-éről datálva… Ő már átfésülte a szöveget, de ahhoz nem eléggé, hogy rá ne lehetne ismerni a stílusomra, a szófordulataimra, ill. az oldalamon rendszeresen megjelenő kiskakas-kisördög szereposztásra.

Először csalódtam, de nagyon. Aztán megnyugodtam: valamit mégis csak jól kell csinálnom, ha már a tartalmaimat is koppintják. 🙂 Jelzem, azóta megegyeztünk a cikk megjelenését illetően, mert azért a jószándék még ezek után is kölcsönösen megmaradt: a cikk maradt nála is, csak most már megjelölt engem is forrásként. 

Szerintem ez így már korrekt. (Külön köszönet az említett portál munkatársainak, ők végig különösen fair módon álltak hozzá az egész történethez.)

Még mindig maradunk a takarékosság, befektetés témakörénél, mert a kisördög nem nyughat: még mindig van megtévesztő dumája, amivel el tud vinni az erdőbe. No persze a kiskakas sem hagyja magát, úgyhogy itt a szájkarate meccs következő menete – ezúttal arról, hogy ki mit tart élete legnagyobb, legbiztosabb befektetésének.

Nem lehetetlen, hogy egyik-másik kijelentés ismerősen fog csengeni. Ennek két oka is lehet:

  1. más okból kifolyólag már veséztük a kísértésbe vívő dumát, vagy
  2. éppen ezt a sutyorgást nyomja Neked a kisördög ezerrel…

Nézzük, mi van a kisördög mai repertoárjában:

  • A lakásom/házam életem legnagyobb befektetése.
  • Az arany a legjobb befektetés, az mindig érték marad, ezért veszek ékszereket.
  • A takarék- és a bankbetét a legbiztonságosabb befektetés, ott nincs kockázat.

A kiskakas miután ezt végighallgatta, hangosan és kukorékolva elkezdett röhögni…

 

„Hé, kispajtás, mit gondolsz Te a befektetésről, meg a kockázatról? Már megint le vagy maradva nagyjából 30-40 évvel! Hallottál már adóról, meg inflációról? És bele is gondoltál, hogy ezek mit jelentenek Neked, meg a pénzednek? Ha nem, akkor sürgősen fogj neki a fejtörésnek, amíg még nem késő!”

Látva kiskakasunk széles nagy jókedvét még a kisördög is elgondolkodik, hogy mi a fenét ronthatott el, hogy már megint nem jött be a sumák dumája. Kicsit már kezdi zavarni, hogy a kiskakast még feldühíteni sem tudja, ellenben most már nagyon jól elszórakoztatja. Miért érzi azt a kisördög, hogy most mellé lőtt, és hivatásos bosszantóból leminősítik hivatásos bohóccá? Lássuk csak!

  • A lakásom/házam életem legnagyobb befektetése. – Hát, ezt gondold újra, ha lehet! Tény, az életed legnagyobb pénzét a lakásod, vagy a házad fogja elvinni. De a befektetéseknek van egy jó tulajdonságuk: ha odafigyelsz rájuk, és kezeled őket, akkor nem viszik, hanem hozzák a pénzt! Akkor most innen nézve: mi a Te lakásod, vagy házad? Hát, ha benne laksz, akkor sok minden lehet, de befektetés tuttira nem. Hozzávetőleges számítások szerint egy házba az átlag magyar jó munkás ember minimum 15-20 évnyi jövedelmét lapátolja bele. Ez nem csak a vételárat jelenti, hanem minden mást is: a rezsit, a karbantartást, felújítást, a berendezést, az adókat – na és persze a házra felvett hitelt és terheit. Mit kapsz ezért cserébe? OK, az rendben van, hogy fedelet a fejed fölé, mert lakni persze kell valahol. De befektetési szempontból? Mit ad Neked vissza a lakásod, a házad? Egy fillért sem. Még mindig befektetésnek tartod a lakásod, a házad?
  • Az arany a legjobb befektetés, az mindig érték marad, ezért veszek ékszereket. – Ja, ez akár igaz is lehetne. Az arany tényleg mindig érték, háborúban is lehet érte kenyeret venni. De nem többet. Az biztos, hogy az arany értéke, ugyanúgy, mint bármilyen más árunak, ingadozik. Hol leesik, hol felmegy, úgyhogy akár bukni is lehet rajta, ha nem figyelsz oda. De! Ez csak a befektetési aranyra igaz! Ha ékszerként veszed meg az aranyat, akkor abban a pillanatban, hogy megvetted, már használtnak számít, tehát már csak törtarany árában venné vissza az az ékszerész is, akinél egy másodperccel korábban megvetted. Szóval gondolkodhatsz aranyban mint befektetés, de akkor az tényleg befektetés is legyen: vagyis befektetési arany. Hol lehet ilyenhez hozzáférni? Most már ez sem olyan nagy kihívás. Üsd be a keresőbe, hogy befektetési arany! Nekem itt kb. 319 000 magyar nyelvű találatot adott meg, tehát lesz miből válogatni.
  • A takarék- és a bankbetét a legbiztonságosabb befektetés, ott nincs kockázat. – Hát, hagyományos befektetési értelemben vett kockázat tényleg nincs benne. Éppen ezért hozama sincs. 🙁 A befektetéseknek ugyanis megvan az a kellemetlen tulajdonságuk, hogy minél kevésbé kockázatosak, annál kevésbé hajlamosak Neked pénzt hozni. Ugyanez pepitában is igaz: minél nagyobb a kockázat, annál nagyobbat kaszálhatsz – ha bejön. Ha nem, akkor annál nagyobbat buksz. Szóval ha keresni is akarsz a bolton, akkor bizonyos mértékig muszáj vagy kockáztatni. A befektetésekben éppen az a szép, hogy meg kell találni az egyensúlyt. Nem leszel ugyan kőgazdag milliárdos, de meglehetős jólétet építhetsz így Magadnak.
  • A takarék- és a bankbetét a legbiztonságosabb befektetés, ott nincs kockázat. – 2. rész: még valamit ahhoz, hogy mennyire kockázatmentes befektetés a takarék- meg a bankbetét. Befektetési értelemben tényleg nem az, éppen ezért kicsi a kamata is – vagyis nem hoz. És itt van az eb sírhantja: a kamat ugyanis olyan kicsi, hogy egy másik, nevezetesen az inflációs kockázat kivédésre sem elég. Vagyis egy normál bankbetét kamata úgy van belőve, hogy egy év múlva számszerűen több pénzt szurkolnak ugyan le a kezedbe, ha felveszed a szét, de a pénz értéke már így sem lesz annyi, mint amennyi a kezdőtőkének eredetileg volt. (Tehát ha pl. egy éve betettél 10.000 forintot a bankba, amire jóváírtak Neked 4% kamatot, akkor a KSH szerinti átlagos 4,1%-os infláció mellett a kézhez kapott 10.400 kemény magyar valutád éppen 0,1%-kal fog kevesebbet érni, mint az egy évvel korábbi indító 10.000 forintod. Arról már ne is beszéljünk, hogy a kamatot 16% forrásadó is terheli, tehát a fenti 10.400 forint is meglehetősen elméleti összeg. A kamatokról meg annyit, hogy egy 5,5%-os bankbetét van ma az országban, a többi 4,5 és 0(!)% között mozog – a 4%-ot egy viszonylag kedvező átlagértéknek vettem. Az ország legnagyobb pénzintézete pl. a bankbetétre kerek 0%-ot ad. Sebaj, így legalább megúszod a kamatadót… :))

Mit lehet tenni?

Sok mindent:

  • lehet tanulni, és utánanézni dolgoknak, hogy minél többet tudj meg a befektetési lehetőségekről – a Google a barátod :)…
  • megteheted azt is, hogy rögvest itt nézel szét, és kezdesz neki tanulni;
  • és még az is lehetséges, hogy vársz egy kicsit, mondjuk egy-két hónapot, mert akkor jelenik meg a befektetésekről szóló Kisokosunk;
  • de ha úgy érzed, ez Neked sok, akkor keress meg egy jó és független pénzügyi tanácsadót, aki ellát jótanácsokkal, sőt még a pénzed is kezelni fogja!

Kezdj neki! Hajrá! Ha kellünk, mi itt leszünk, segítünk… 🙂

És akkor csak hogy teljesen egyértelmű legyen minden, íme annak a cikknek a Google-ben tárolt változata, amelyikről beszéltem az elején (a portálon szereplő cikket azóta már eltávolították az oldalról):

Az ördög befektet! 3 tipp, hogy ne rá hallgass!
2011. augusztus 05. 08:59
A takarékosság, befektetés témaköre ma aktuálisabb, mint bármikor, és a kisördög sem nyugodhat: mindig van megtévesztő szövege, amivel el tud csalni bennünket a sűrű az erdőbe, ahol mi nem látunk a fáktól semmit, ő pedig otthonosan mozog. No persze a kiskakas sem hagyja magát, úgyhogy itt egy vita arról, hogy ki mit tart élete legnagyobb, legbiztosabb befektetésének.
 Nagyon valószínű, hogy egyik-másik kijelentés ismerősen fog csengeni. Ennek két oka is lehet. Aki tudatosan kezeli vagyon-portfólióját már találkozott ezekkel a dilemmákkal, és a kisördög is ezressel pörgeti a szövegét, nincs aki ne hallotta volna.

A kisördög újból és újból előveszi a már jól ismert szöveget:
  • A lakásom életem legnagyobb befektetése.
  • Az arany a legjobb befektetés, az mindig érték marad, ezért veszek ékszereket.
  • A bankbetét a legbiztonságosabb befektetés, ott nincs kockázat.
A kiskakas miután ezt végighallgatta, hangosan és kukorékolva elkezdett nevetni: “Hé, kispajtás, mit gondolsz Te a befektetésről, meg a kockázatról! Már megint le vagy maradva nagyjából 30-40 évvel! Hallottál már adóról, meg inflációról? És bele is gondoltál, hogy ezek mit jelentenek neked, meg a pénzednek? Ha nem, akkor sürgősen eröltesd meg a kobakod, amíg még nem késő!”
Látva kiskakasunk kitörő jókedvét a kisördög elgondolkodik,  mi a csudát ronthatott el, hogy már megint nem jött be a  duma. Kicsit már kezdi zavarni, hogy a kiskakast még feldühíteni sem tudja, sőt most már nagyon jól elszórakoztatja. Miért érzi azt a kisördög, hogy most mellé lőtt, és hivatásos bosszantóból leminősítik hivatásos bohóccá? Lássuk csak miért.

Ördögi tipp: A házam életem legnagyobb befektetése?
Hát, ezt gondold újra, ha lehet! Tény, az életed legnagyobb pénzét a lakásod, vagy a házad fogja elvinni. De a befektetéseknek van egy jó tulajdonságuk: ha odafigyelsz rájuk, és kezeled őket, akkor nem viszik, hanem hozzák a pénzt! Akkor most innen nézve: mi a Te lakásod, vagy házad? Ha benne laksz, akkor sok minden lehet, de befektetés biztosan nem.
Hozzávetőleges számítások szerint egy házba az átlagos jó munkás ember minimum 15-20 évnyi jövedelmét lapátolja bele. Ez nem csak a vételárat jelenti, hanem minden mást is: a rezsit, a karbantartást, felújítást, a berendezést, az adókat – na és persze a házra felvett hitelt és terheit.
Mit kapsz ezért cserébe? Fedelet a fejed fölé, mert lakni persze kell valahol. De befektetési szempontból ez mit jelent? Mit ad Neked vissza a lakásod, a házad? Egy dinárt sem. A lakás amelyben lakunk nem hozza, hanem viszi a pénzt. Akkor még mindig befektetésnek tartod a lakásod, a házad?
Ördögi tipp: Az arany a legjobb befektetés?
Az arany a legjobb befektetés, az mindig érték marad, ezért veszek ékszereket. Olyan jól ismert szöveg, hogy akár igaz is lehetne. Az arany tényleg mindig érték, háborúban is lehetett érte kenyeret venni, ha el nem lopták előtte. Az biztos, hogy az arany értéke, ugyanúgy, mint bármilyen más árunak, ingadozik. Hol leesik, hol felmegy, úgyhogy akár bukni is lehet rajta, ha nem figyelsz oda. De ez csak a befektetési aranyra igaz! Ha ékszerként veszed meg az aranyat, akkor abban a pillanatban, hogy megvetted, már használtnak számít, tehát már csak törtarany árában venné vissza azaz ékszerész is, akinél egy másodperccel korábban megvetted.
Szóval gondolkodhatsz aranyban mint befektetésben, de akkor az tényleg befektetés is legyen: vagyis befektetési arany. Például nemzetközi jogosítvánnyal rendelkező aranyminősítő laboratórium pecsétjével ellátott színtiszta 24 karátos, 99,999%-os tisztaságú aranylemez vagy aranyrúd.
Hol lehet ilyenhez hozzáférni? Most már ez sem olyan nagy kihívás. Üsd be a keresőbe, hogy befektetési arany! Nekem a Google kb. 337. 000 magyar nyelvű találatot adott meg, tehát lesz miből válogatni. A házhoz szállítás is a biztonsági intézkedések és biztosítások miatt belekerül valamennyibe. Esetleg zsebbe teszed és hazahozod olyan határátkelőhelyet választva, ahol nincs átvilágításos ellenőrzés. Venni azért még mindig könnyebb, mint eladni. Az aranyforgalmazóknak is valamiből meg kell élniük, ezért a felvásárlási ár lemarad az eladási ártól. Sem magánszemélynek sem a tőzsdén nem lehet eladni az aranylemezeket, hanem csak az erre szakosodott intézményeknél. Tehát vissza is kell vinni hozzájuk az aranyat. Ami annyit jelent, ha azarany ára a tőzsdén nem is változott, aki vásárolta és ugyanazon az áron eladta, vesztességben van.

Hová tegyük az aranyat? 
A vételi-eladási árréstől is nagyobb gondot jelent az aranylemezek megőrzése. Otthon nem szabad tartani, elásni sem célszerű, marad a többé-kevésbé biztonságos banki széf bérlése vagy a legjobb, de egyben legdrágább megoldásként az aranymegőrzésre szakosodott banktrezorban való tárolás.

Ördögi tipp: A bankbetét a legbiztonságosabb befektetés?
A bankbetét a legbiztonságosabb befektetés, ott nincs kockázat. Valóban úgy néz ki, hagyományos befektetési értelemben vett kockázat tényleg nincs benne. Azonban éppen ezért hozama sincsen. A befektetéseknek ugyanis megvan az a kellemetlen tulajdonságuk, hogy minél kevésbé kockázatosak, annál kevésbé hajlamosak pénzt hozni. Ugyanez fordítva is igaz: minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb hozamban reménykedhetsz. Szóval ha keresni is akarsz, akkor bizonyos mértékig megkerülhetetlen a kockáztatás. Teljesen kockázatmentes befektetés nem is létezik. Elméletileg csak az USA rövidtávú kincstárjegyei azok. A befektetésekben éppen az a szép, hogy meg kell találni az egyensúlyt. Nem leszel ugyan dúsgazdag milliárdos, de meglehetős jólétet építhetsz így magadnak.
Tehát a bankbetét sem teljesen kockázatmentes. Alacsony kockázatú befektetésnek tartják a szakemberek, éppen ezért kicsi a kamata is – vagyis nem hoz. És itt van az eb elásva: a kamat ugyanis olyan kicsi, hogy egy másik, nevezetesen az inflációs kockázat kivédésre sem elég. Vagyis egy átlagos bankbetét kamata úgy van belőve, hogy egy év múlva számszerűen több pénzt szurkolnak ugyan le a kezedbe, ha felveszed a neked járót, de a pénz valódi értéke már így sem lesz annyi, mint amennyi a kezdőtőke eredetileg volt. Tehát ha pl. egy éve betettél 10.000 Forintot a bankba, amire jóváírtak neked 9% kamatot, akkor egy 10%-os infláció mellett a kézhez kapott 10.900 kemény valutád éppen 1%-kal fog kevesebbet érni, mint az egy évvel korábbi indító 10.000 Forintod. Arról már ne is beszéljünk, hogy a kamatot 20% kamatadó is terheli, tehát a fenti 10.900 Forint is csak elméleti összeg. A kamatokról még annyit, hogy jelentősen különbözik banktól bankig, sokszor a lekötés összegétől és hosszától függ. Néha garantált a kamat nagysága a futamidő alatt, néha a piaci körülmények szerint változó.Továbbá egészen más a kamat számítása különböző valutanemekben. Lehet, hogy más valutanemben stabilabb a kamat, kisebb az infláció, de ilyen esetekben az átváltási költségekkel is számolni kell.
Mit lehet itt tenni?
– Mit lehet akkor itt tenni? – Kérdezheti a vitában alulmaradt kisördög.
– Néhány dolgot! – válaszolná a kiskakas.
Utána lehet nézni a dolgoknak, információt, adatokat felkutatni, mások tapasztalatát megismerni. Ehhez ma már nem kellenek vaskos enciklopédiakötetek, drága könyvek. A világhálón minden fenn van, a legfrissebb tartalmak is, igaz nehéz megtalálni őket, de ezért találták ki a Google keresőt. A tudás gyarapítását sosem késő elkezdeni.
Az iskolapénzt már nem lehet visszakérni, ezt csak Karinthy Frigyes színjátékában lehet, de újra beülhet az iskolapadba, aki az alapos, rendszeres tanulást szereti. A Befektetési iskola elektronikus könyvből, rendszeres email hírlevélből és egy egynapos szemináriumból áll (bocs, de az úr reklámját levettem innen)
Akinek nincs ideje vagy kedve a tanuláshoz, kereshet egy független pénzügyi tanácsadót, aki ellátja tanácsokkal, és a befektetési ügyintézésben is segíthet.

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube