Tags
Related Posts
Share This
A pénz, a kisördög és a kiskakas… – újabb modern mese
Na, akkor most kapsz még egy kis dózist abból, hogy mire számíthatsz tőlem és itt. Nagyjából ez lesz a stílus, úgyhogy ha nem jön be, most fogd menekülőre… 🙂
A postot eredetileg a www.eznemjatek.hu oldalra írtam anno.
Ismersz olyan mesét, amelyben az ördög és a kakas is szerepelnek? Nem?
Pedig van, nem is egy. Például a Grimm testvérek Rumpelstilzkin meséjére nagyon hajazó magyar népmese az egyszeri szép lányról, aki azzal kábította el a királyt, hogy képes a szalmát arannyá változtatni. Persze nem tudta, éppen ezért megalkudott az ördöggel, hogy ugyan, segítse már ki. Az ördög rá is állt, így az első varázslatnál még valami jelentéktelen dolgot kért, a másodiknál már egy kicsivel fájdalmasabban teljesíthetőt, a harmadiknál azonban már az időközben királynévá avanzsált lány gyermekét követelte. (Nem emlékeztet ez a fokozatosság a banki hitelkártyákkal történő beetetésre és következményeire?… :)) Látva a lány kétségbe esését, az ördög adott neki még egy esélyt (na, ilyen is csak a mesékben van): ha kitalálja a nevét kakaskukorékoltáig, akkor nem viszi el a gyereket, sőt bónuszként az életben nem kerül többet a lány és családja szeme elé. Az eképpen igen erősen motivált lány aztán így-úgy kihallgatta az ördögöt, amint a nevét mondja, és éppen mielőtt a kakas kivágta volna a magas C-t, kéjes örömmel az ördög fülébe suttogta annak saját nevét. Az ördögöt ez úgy megdöbbentette, hogy betartotta az ígéretét, és a lány azóta is boldogan él, hacsak meg nem halt azóta.
A másik történet a harsányi hegyeket egy szép lány keze elnyerésének reményében felszántó ördögről szól, akinek ezt a mutatványt a hajnali kakasszóig kellett teljesítenie a lány anyjának. Mivel igen jól haladt az ördög, és az anya, aki nem mellesleg banya is volt, nem nagyon szívelhette volna vőként az ördögöt, hát a banya gondolt egyet, és fütyült a játékszabályokra: kiment a tyúkólba, megrángatta a kakas farkát, amitől az ijedtében kukorékolni kezdett, felzavarva ezzel a többi kakast is a környéken. Igaz, hogy így a hajnal aznap már rögvest éjfél után eljött, de hát az egyezség kakasszóról szólt, és nem a kelő napról. (Újabb tanulság, tessék figyelni az apróbetűs részekre is!!!) Az ördög meg addig dühöngött, hogy bukta a lányt, hogy mérgében ki is buggyantotta a harkányi gyógyvizet, és ott helyben a föld alá is hurcolkodott. (Állítólag ezért kénes az ottani gyógyvíz.) A lány is, meg az anyja is nyugodtan élnek azóta is, az ördögnek a színét sem látták azóta sem.
Mi a közös ezekben a mesékben azon kívül, hogy mindegyikben van ördög, meg kakas? Az
ördögnek mindkettőben volt félnivalója a kakastól. Mindkettőben a frászt hozza rá a kiskakas, mert figyelmezteti az idő múlására. Még az első mesében is, pedig az emberfia-lánya azt hihetné, a királynénak több félnivalója volt a kakasszótól. Pedig az ördög is legalább annyira félt tőle. Helyesebben az idő múlásától. Hogy elég gyorsan, vagy elég lassan múlik-e.
A helyzet ebben a tekintetben nem sokat változott: a bennünk lakó kisördög még most is fél az idő múlásától, meg attól, hogy egyszer jön egy kiskakas, amelyik jól az arcodba kukorékolja, hogy „Hogy lehetsz ilyen balfék, hogy még mindig a kisördögödre hallgatsz? Te is tudod, hogy lejárt már az ő ideje, akkor meg miért nem mondasz fel neki???”
Ezért a kisördög mindig jól megbújik mindenféle általánosan elismert, és megdönthetetlen (nek hitt) aranyigazságban, legendában, hiedelemben, mítoszban, társadalmi elvárásban… Te meg, mivel hiszel ezekben, nagy eséllyel még mantrázod is.
Hát, akkor most következik a Nagy Meccs: összeeresztjük a Te Kisördögödet az Új Idők Kiskakasával! De figyelmeztetlek! Ha ráismersz a Kisördögödre, már nem ér elfutni! A Kiskakas is itt van, és rögtön a szemed közé vágja, hogy az Új Időkben ő mit gondol ezekről a kisördög-féle sutyorgásokról! És nem lesz kíméletes!
Bevállalod???