Tags

Related Posts

Share This

Breaking news… – van már újévi fogadalmad?

Az év végére való tekintettel most egy kicsit megszakítom a pénzügyi intelligenciát kicsináló tényezőkről szóló sorozatomat, és igazodok az aktualitásokhoz, azaz kicsit vesézem az újévi fogadalmakat.

Szerintem ha a szívedre teszed a kezed, akkor valszeg Te is kénytelen leszel bevallani, hogy megesett már Veled, szilveszterkor megfogadtad, jövő évben gatyába rázod a pénzügyeidet, valami olyan tutti dolgot művelsz majd, amitől végre beindul a szekér, olyan életet élsz majd, amilyet akarsz, és nem olyat, amit a pénzed lehetővé tesz…

Ismerős?

Most nem fogok annak fejtegetésébe, hogy miért nem működnek az újévi fogadalmak, azt már annyian megindokolták sok helyen: hogy a pillanat hevében, hirtelen felindulásból tett fogadalmak sosem jönnek be, mert előkészítetlenek, nincsen hozzájuk terv kidolgozva, mert egyik napról a másikra kellene hozzájuk gyökeres változásokat végrehajtani (ez azért itt sántít egy kicsit, mert erős akarattal ez is megy, pl. nem egy ember volt már, aki egyik napról a másikra tette le a cigit, pedig az egy addiktív, függőségi állapot, szóval biztos nem könnyű, mégis megy némelyeknek), szóval sok indoka van, hogy miért nem szokott általában megvalósulni egy-egy újévi fogadalom.

Ettől függetlenül azonban továbbra is ott szokott motozni mindenkiben a fogadalom tárgyát képező vágy: hogy jobban éljen, mint korábban, hogy anyagilag biztosabb lábakon álljon. Ha meg a fogadalmat nem sikerül megvalósítani, akkor csak azt éri el vele az ember fia/lánya, hogy elveszti az önbizalmát, a kitartását.

Úgyhogy ha valaha is ezt forgattad a fejedben, hogy anyagi téren előbbre juss, sőt gyökeresen változtass a helyzeteden, akkor egyet tehetsz: nem rekedsz meg az újévi fogadalmaknál. Hanem csinálsz is valamit.

Mit tehetsz?

Ha igazán eleged van az Életedből, legalábbis abban a formában, ahogy most éled, akkor nincs más hátra, mint előre: dobd el a régit, és csinálj helyette egy újat! Jó, tudom, ez sosem egyszerű menet. Kell hozzá némi idő, amíg belerázódsz az új kerékvágásba, no meg nem kevés meló, amíg kialakítod Magadnak az új kerékvágást.

És mi van, ha azt mondom, hogy ehhez kész forgatókönyvet adok a kezedbe? Ráadásul olyat, amit menet közben Hozzád igazítunk, személyre szabunk?

Már egy ideje készülök rá, hogy ezt a személyes megoldást elkészítsem Neked, és januárban el is tudod majd érni. A lényege, hogy megmutatom, hogyan tudod úgy rendbe szedni az egész Életedet, hogy tényleg úgy érezd, a saját Életed éled, nem pedig másét.

Ehhez megkapsz minden segítséget:

  • leckéket online (videoban vagy weboldalon),
  • házi feladatokat, amelyeket szintén egyeztethetsz, kiértékelhetsz velem,
  • egy online haladási-fejlődési naplót, amit Te vezetsz, ahol az eredményeidet, személyes meglátásaidat, kérdéseidet gyűjtheted (ha kéred, akkor abba is belenézek, de csak akkor, ha Te indokoltnak tartod)
  • S.O.S.-segítséget emailben, ha menet közben elakadnál, (bármilyen kérdésedre 24 órán belül válaszolok)
  • havonta egy csoportos Skype-konzit, ill. egy zárt Facebook-csoportot, ahol a többi résztvevővel megtárgyalhatod, mi tetszett, mi nem, ki hogyan halad, mi a tapasztalata, hogyan csinálja, esetleg milyen gyakorlati praktikái vannak már a megvalósítás során.

Ez a minimum, amit kapsz tőlem! Mert ezt még tudom ám fokozni! Hogy hogyan, azt majd meglátod januárban… 🙂

Amit itt kapsz:

  • inspirációt,
  • támogatást,
  • mellbevágó gondolatokat,
  • homlokra csapós A-HA élményeket,
  • szemfelnyitó felismeréseket,
  • új életszemléletet és új pénzügyi gondolkodásmódot.

Szóval figyelj, mert jövök! Kövess itt, a Facebookon, és a Twitteren, nehogy lemaradj – mert ezt a lehetőséget az első turnusban csak 50 ember számára tudom biztosítani!

Én ezzel a szuper lehetőséggel kívánok Neked nagyon boldog és élményekben, egészségben, kapcsolatokban, pénzben gazdag új évet!!!

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube