Pénzügyi önvédelem – folyt. köv.

Posted by Himer Csilla on márc 17, 2012 in Pénzügyi intelligencia | 0 comments

Nagyon örültem neki, hogy a múlt heti feladványom így megfogott Benneteket, és jöttek is a hosszászólások. Az ötletek sorjáztak, és éppen az volt benne a nagyon szép, hogy ahányan voltatok, annyiféleképpen repültetek rá a feladatra. Őszintén meg kell mondjam, én is sok inspirációt kaptam belőle… 🙂 Coachként persze éppen ezt élveztem a legjobban: megmutattátok, hogy még egy ilyen, belülről reménytelennek tűnő szituban is ezernyi lehetősége van az ember fiának/lányának, csak egy kicsit hátrébb kell lépnie a problémától, és kicsit kívülállóként kel ránéznie. Ti ezt megtettétek. Nagyon szépen köszönöm!

Most pedig tartozom annyival, hogy elmesélem, mi volt a mi megoldásunk, amit a családdal közösen ötlöttünk ki – hogy minden szempontból az ő megoldási hajlandóságukra, kockázattűrő és teherbíró képességükre legyen szabva, ami eredményként kijön. 

A bevételek növelése egyértelmű követelmény volt, bár ez sem sikerült első nekifutásra. A feleség ellenben leporolta korábbi számviteli ügyintézői végzettségét, kicsit frissítette az ismereteit (csupa ingyenesen, az internetről elérhető anyaggal – hiszen javarészt a törvények változásait kellett „csak” követni), és két hónap után ismeretség révén kapott egy „bedolgozói” kontírozó könyvelői másodállást egy könyvelő irodán. (Gépies, monoton meló, de pénzt hoz, így zokszó nélkül csinálja.)

A legnagyobb dobás persze az volt, amikor hosszú idő után a férj is munkát kapott. (A mi együttműködésünk kezdetéhez mérten majd öt hónappal később.) Ehhez kellett némi ösztönzés is, hogy bátrabban éljenek a kapcsolati hálójukkal. (Eddig is kérdezgették az ismerőseiket természetesen, de ahhoz már kellett a részükről némi bátorság, hogy az ismerősök ismerőseit, ill. a könyvelő iroda ügyfeleit is bevonják ebbe a körbe.) A férj korábban kamionozott, viszont átlagon felüli a kapcsolatteremtő képessége is, és ez végre valakinek feltűnt. Most egy élelmiszerforgalmazó cégnél dolgozik, és nem is kamionosként: ő tartja a kapcsolatot a boltokkal, ő jár körbe ellenőrizni, hogy minden rendben van-e, az új áruk mintáit ő viszi ki, ő tárgyal róluk…, vagyis területi képviselő. A vezetés nem áll távol tőle a kamionos múlt miatt, viszont az eszét is rendesen kell tornáztatnia. Hogy előbbre léphessen, a cégnél már belső képzéseken vesz részt azóta, mert a 8 általános magában kevés ehhez. Még nem egészen egy éve dolgozik ott, de már megvolt az első fizetésemelése is. (Felvetődött a vállalkozás kérdése is, de ez sajnos több okból sem volt járható út: a férjnek nincs szakképzettsége – elvégezte ugyan a szakmunkásképzőt anno, de nem tett vizsgát -, ill. nem is volt meg a bátorsága, hogy belevágjon. Igazából olyan vállalkozási ötlet sem volt, amit testhez állónak érzett volna, ezért ezt a lehetőséget elvetettük.)

Már ez is elég lenne anyagilag a „jobb léthez”, de ehhez idő kellett, hiszen munkahelyet nem akaszt le a szögről mindenki. Éppen ezért először a költségekkel  kezdtünk, azok közül is a hitelkártyatartozásokkal, mert ezek voltak azok, amik idővel mindig csak nőttek, dagadtak. Arra a tartozásra koncentráltunk elsőként, amelyiknek a legrövidebb volt a hátralévő futamideje (3 hónap), mert ha azon túlvannak, akkor az azokra fordított erőforrások már felszabadulnak, és lehet másra fordítani. Éppen ezért ezt a hitelkártyatartozást korrektül fizette a család, a másikat viszont csak a minimumtörlesztéssel, vagy ha egy kicsit többet tudtak rá kiszorítani, akkor annyival. Így amikor lejárt az első hitelkártyatartozás, a feleség azon másodpercben visszadta a hitelkártyát, a szerződést megszüntette, és arccal a másik tartozás felé fordult.

Mivel a második hitelkártyatartozásnak volt a kisebb a kamata, ez még jól is jött ki. A havi részleten felül is törlesztett, amennyit tudott, mert az első tartozás megszűnésével felszabaduló forrásokat most már megosztotta a rezsi és a másik tartozás között. Közben pedig már ő több pénzt vitt haza a másodállás miatt, így ez megvalósítható is volt.

A férj munkába állásával a rezsi már nem volt gond, bár még a mai napig is meglehetősen beosztóan élnek – hiába, ez az emlék nem a múlandó kategóriába tartozik. (A feleség mondta, hogy aki egyszer megégeti magát, az már a gyufától is félni fog, még ha nincs is meggyújtva.) Közben lejárt a másik hitelkártyatartozás is (hivatalosan a kezdéstől számított 8 hónap múlva, a bevételek növekedésével azonban tudtak gyorsítani a törlesztés ütemén, amit a bankkal közös megegyezésben tettek, így az utolsó visszafizetés ténylegesen 6 hónap után megtörtént). Hitelkártyaszerződés szintén azon nyomban a süllyesztőbe. A bevételek növekedésével már nem csak a hiteltartozások gyorsabb törlesztésére futotta, hanem a rezsielmaradások pótlására is. Így az összes tartozástól a kezdés után 8 hónappal megszabadultak.

Mivel a hitelkártyatartozások jelentették a legnagyobb terhet, a rezsi miatti elmaradásokat már két hónapon belül letudták. (Persze a hitelek nyögése közben fizették azokat is, tehát csak a maradékra kellett a plusz két hónap.) Így abban a két hónapban, amíg az utolsó tartozásokat is visszafizették, már elkezdték megalapozni az anyagi védettségüket is – külön alszámlán kezdték el gyűjtögetni az egy évre elég tartalékukat. Természetesen négy hónap alatt nem jött össze az egy évnyi biztonsági tartalék, így ezzel némi elmaradásban vannak a tervhez képest, de azóta már ez is megvalósult. A feleséggel beszélgetve most azt a stratégiát céloztuk meg, hogy a kontírozó könyvelői másodállását addig tartja meg, amíg a biztonsági tartalék mellé nem sikerül egy kis extra pénzmagot is gyűjtenie, amiből már az anyagi védettségre spórolhat. Ha ez megvan, akkor elkezdi magát kicsit képezni a befektetések terén is, hogy jól tudja majd kezelni ezt a kis pénzt is.

Életvitelük nem rongyrázós, de most már időnként megengedhetnek maguknak egy-egy utazással járó családi programot is, erre a férj és a feleség is kifejezetten nagy hangsúlyt fektet, a családi költségvetésben külön tételt vezettek be rá. Ezt mindig is szerették volna, én pedig kifejezetten javasoltam is nekik, hiszen ezek után meg is érdemlik. A másik fele pedig az a dolognak, hogy mi értelme volt akkor ennyi kitartásnak, fogösszeszorításnak, ha nincs semmi élvezhető haszna. Ezek azok a családi események, amik megadják az elégedettség érzését a jól végzett munka után, ezért mondják azt, hogy ez így megérte.

Az előzőekből kikövetkeztethető, hogy a család most már tervezi a pénzügyeit. Vannak több évre előre szóló elképzeléseik. És ezekből visszafelé lebontva készítik el az éves költségvetésüket, amit minden hónapban összevetnek a tényleges bevételi és kiadási adatokkal. (Ehhez eszközöket találsz nálam is, nézd meg!) Sokkal tudatosabban kezelik a pénzügyeiket.

És még egy nagyon fontos dolog: a feleség és a férj is megtanultak nem-et mondani. nem fogadják el kritika nélkül, hogy ezt vagy azt nekik ki kell fizetni, csak azért, mert egy cég ilyen számlát dug az orruk alá. (Sajnos ezen is tudtunk pénzt megfogni, hogy bizonyos közüzemi számlák tartalma erősen vitatható volt… No comment.)

Összefoglalva: kicsit több, mint egy év, de egy egész másik élet. Szerintem adtunk a pénzügyi intelligencia fejlődésének, nem kicsit.