Szerinted mi a pénz? – 3. rész

A post egy régebbi, tavaly decemberi

Itt a Facebookos-kérdésem kapcsán írt sorozatom utolsó darabja. Már írtam, mennyire meglepődtem, hogy milyen sokféle rétegét érintettétek a pénzt körülvevő hiedelmeknek, helyenként tévhiteknek.

Volt érzelmi indíttatású, volt racionálisnak álcázott indokok mentén kialakított, de mégis csak érzelmi indíttatású, és volt egy gyöngyszem, amiben volt helyes közelítés is, de azért csak elbújt abban az egy félmondatban a kisördög is:

  • A társadalom (közösség) által közösen elfogadott fizetési eszköz, aminek önmagában nincs értéke.

Ott az igazság, hogy egy meghatározott közösség által elfogadott fizető eszköz, és valóban önmagában nincs értéke, max annyi, amennyibe a papír kerül, amire nyomtatták, ill. a fém, amiből verik. Ettől azonban a pénz jóval több, ill. sokkal kevesebb is. Erről persze mélyen hallgat a kisördög…

Manapság a pénznek ugyanis sokkal kreatívabb oldalai is vannak, mint korábban voltak, és jó lesz, ha erre odafigyelsz, és ezt a gyermekednek is megtanítod. Ha ezt megérted, megérzed, akkor sokkal könnyebben fogsz tudni bánni a pénzzel, és sok új ötlet szabadul majd el a fejedben arra nézvést is, hogy hogyan tudod a pénzed, vagyonod megtöbbszörözni.

A coach (köz)beszól:

Ötleted eddig is volt, még a padlás is tele van vele? Nem is csodálkozom rajta. Állítólag minden embernek napjában legalább 3-4 olyan ötlete van, amivel minimum jólétre kereshetné magát, ha nem hülyére… Mégis elhessegeti magától a gondolatot olyanokkal, hogy „Á, én ehhez kicsi vagyok!”, meg hogy „Úgysem tudnám én ezt megcsinálni…”, „Nincs is hozzá elég pénzem…”, stb. Hm. Akkor most fordítsunk a dolgon! Mi az oka annak, hogy kissebbíted Magad, a tehetséged és az érdemeid? Szerintem ezen gondolkozz el – hosszan! Lehet, hogy nem is az ötlettelenséggel, vagyis azzal van a baj, hogy ne tudnád, mi a megoldás, a kilábalás, stb.? Hanem az a baj, hogy nem tudod kihasználni a lehetőségeket, a megoldási variációkat lejátszani – megvalósítani? Ha arra jutsz, hogy mégis inkább a megvalósítás körül vannak a gondjaid, akkor keress meg itt!

 

Úgyhogy csak figyeld a kiskakast, mert nemsokára világgá kukorékolja az Új Idők Titkának egy részét – méghozzá talán a legfontosabb részét… Olyan adalékot kapsz a saját pénzügyi boldogulásodhoz, és gyermeked helyes pénzügyi neveléséhez, amivel repülő rajtot vehetsz! A dologban az a szép, hogy attól nagyszerű, hogy olyan egyszerű… Ráadásul mindez csak egy email címedbe fog kerülni – elég feliratkozni. Ha meg már megtetted, akkor utólag is megkapod, ami Neked és a családodnak jár.

Ez a kiskakas és az én ajándékom a Család éve alkalmából!

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube