Takarékossági hónap 4 – Jó, és hogyan csináljam?

Ez az a kérdés, amit számtalanszor megkapok. Sokszor még coachként is, pedig ott előre le is szögezzük, hogy nem én leszek az, aki megmondja az ügyfélnek a tuttit, hanem az ügyfél lesz, aki kiötli a megoldást. Én csak kérdezek. 🙂 Tanácsadóként pedig ezer százalék, hogy tőlem várja minden ügyfelem a megoldást. Reflexből. Erre szoktam nekik azt mondani, hogy ne haragudj, de nem ettem meszet, hogy megmondjam az atombiztos módszert. Mert hogy olyan nincs. Tanácsadóként is az egyetlen, ami biztos, hogy minden ügyfél más. Mások a körülményei, az élethelyzete, a tapasztalatai, amelyekre támaszkodhat, a támogatók, akik körülveszik, mások az életcéljai… Szóval akárhogy nézem is, millió olyan körülmény van, ami miatt nem fogok tudni felelősen senkinek sem tuttigolyó receptet mondani a pénzügyi életvitelének megoldására. Annyit viszont tehetek, hogy általános alapelveket adok, amin el tud indulni, és majd segítek a konkrét megvalósítás kiötlésében, és megvalósításában is. Ezt jó szívvel, felelősséggel meg tudom tenni akkor is, ha a takarékossági szokások kialakításáról van szó.

Igen, az akadályokról már három hete hallasz tőlem. Gyakorlatilag mindegyikről, amelyik számít, tudsz, hallottál, olvastál, megismerted a pszichológiai hátterét, megértetted, hogy miért úgy működsz, ahogy. Most már itt az ideje, hogy azt is megtudd,

hogyan kell átállítani a pénzügyi gondolkodásod…

Jó néhány tippet már kaptál erre mindegyik pszichológiai csapda tárgyalásának végén. Ezeket használd is. Van azonban itt még valami, amiről eddig nem igazán esett szó…

Figyeld a szitut!

Igen, figyeld, de nagyon. Ugyanis az, hogy ezeket az agyad mélyén kattogó programokat elő lehet hívni, annak egyetlen oka van: olyan szitut teremtenek, vagy teremtesz Temagad Magad körül, hogy ez indítja el a progit. Vagyis a helyzetben levés.

foto: saját montázs

Pontosabban annak a képzete. Mert manapság azért már elég ritkán fordul elő, hogy valakit kivessen magából a törzs, és emiatt az élete kerüljön veszélybe. Vagy az sem sűrűn esik meg mostanság, hogy gyér a mammutfelhozatal a hipermarketben… Úgyhogy tessék nyakonragadni a szitut, aztán végiggondolni, hogy mit is csinálsz Te itt.

Teremts másféle szitut!

A jó hír az, hogy a pénztárcánk elleni alattomos hatásukat az evolúciós programjaink csak akkor képesek kifejteni, ha „helyzetbe hozzuk” őket. Vagyis ha másféle helyzeteket alakítunk ki magunknak, arra másféle szokásokat tudunk ráépíteni… Mondok egy példát, hogy érthető legyen, mire is gondolok.

Sokszor saját magunk is képesek vagyunk legalább annyira visszahúzóak lenni, és az evolúciós alapprogijainkra rájátszani, mint a környezetünk. Tipikusan ilyenek a „Mert megérdemlem!” kezdetű mondatok. Amikor azt mondod, „Na de már az a kis szórakozás/csokika/új naci/sokadik sör a haverokkal, stb. se jár, akkor minek éljek?”, akkor ugyanezt ragozod pepitában. Sajnálod Magad, mert így tudsz benne maradni a közösségben, és így tudod a dorbézoló ősembert is kiszolgálni az agyadban.

Ehhez képest mondhatod azt is, hogy „Igen, megérdemlem – de csak azt, amit megenged a pénztárcám, mert most éppen lakásra/nyugdíjra/gyerekvárásra, stb. gyűjtök.” És nekiülsz megtervezni a háztartási naplódban a háztartási pénzáramlásodat (csúnyább nevén privát cashflow-dat, nagymamisabban a bevételeidet-kiadásaidat), és tudatosan betervezed azt az összeget is, amelyet majd két kézzel elszórhat az ősembered is. Hetente vagy havonta egyszer. Ahogy a pénzed engedi. Innentől már csak a vágykésleltetés képessége az, amit szokássá kell tenned, és kapásból Te alakítod a szitut. Ugyanis a szokással, a rutinnal helyzetet teremtesz. Ráadásul reflexszerű reakciókat gyökereztetsz így meg, amelyek egy idő után legalább olyan automatikusan jönnek, mint most az evolúciós sablonjaink. Csak éppen mivel más helyzetet teremtesz, így az Általad kialakított szokást hívod elő, nem az evolúciós programot.

A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad tipikus esete. (Erről bővebben hallhatsz az Alaphang tréningen is, amelyet feliratkozás után megkapsz. Aki már feliratkozott, az meg pontosan tudja, hogy miről beszéltem.) 

A dologban az a szép, hogy erre nem csak az ötéves gyerekek, hanem akár még egy kutya is képes. (Ugye, fura? Egy kutya lenne a pénzügyi intelligencia példaképe?) Nincs itt másról ugyanis szó, minthogy kondicionáljuk magunkat, a

foto: freedigitalphotos.net

viselkedésünket. Valamilyen pozitív asszociációt (jutalmat) kötünk a teljesítményünkhöz (az új szokás kialakításához). Ezzel a trükkel akkor szembesültem, amikor gyakorló pszichológus alkalmazta az ismeretségi körömben egy olyan kisgyereknél, akinek még nagyobb korában sem ment az éjszakai ágytisztaság… Kicsit belegondoltam, és használtam magamon. Aztán rájöttem, hogy tudatos folyamatoknál, ha megvan az önreflexió, a saját magam kívülről megfigyelésének képessége, ez könnyebben megy, mint a kisgyereknek egy tudattalan, ösztönös, biológiai folyamatnál. Pedig nála is működött. Mert gyakorlatilag ott is szokásrendszeri változtatásokat végzett el a család a pszichológus tanácsára.

Milyen pénzügyileg intelligens szokásokat alakíts ki a takarékossághoz?

  • Legyenek megvalósítandó és erősen vágyott céljaid, amelyekhez pénz kell!
  • Meséld el a baráti körben, mire készülsz! Nem, ezt nem azért mondom, hogy legyen, aki visszahúzzon. (Ha visszahúz, akkor meg különben látni fogod, hogy ki is igazán a Te barátod…) Hanem azért, mert ha már világgá kürtölted, akkor ez is ad egy motivációt a megvalósításhoz – hiszen már mindenki tud róla, olyan égő lenne, ha mégsem jönne össze!
  • Készíts (reális) tervet ennek megvalósítására!
  • Vezess háztartásnaplót, és tanuld meg azt jól használni! (Ld. az Alaphang tréning anyagát.)
  • Tedd el a félretett pénzed valami olyan helyre, ahol nem férsz hozzá túl könnyen!
  • Amíg gyűjtesz, addig dolgoztasd is a pénzt, hogy ne minden fillérjét Neked kelljen összerakosgatni, hanem addig is dolgozzon egy kicsit (vagy akár jobban is) az, ami már megvan!
  • Ha összegyűlt az összeg, és meg tudod venni azt, amit célul tűztél ki, na az a jutalom!

Ezen belül még mindig tág a mozgástered, még mindig bőven van mit kitalálnod, még mindig van elég részlet, amit Neked kell kidolgoznod – úgyhogy nem fogsz unatkozni.

Egy biztos: takarékosságra máshogy nem fogsz rászokni, csak ha pozitívan állsz hozzá. Valahogy így. 

Tetszik? Oszd meg! Kritizálod? Kommentáld! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös!

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube