Tanulj meg olvasni!
Igen, a héten az olvasásról lesz szó, meg arról, hogy miért is olyan fontos ez a pénzügyeidben. Persze nem egészen ugyanúgy kell olvasnia pénzügyi téren a gyereknek, mint a felnőttnek. A gyereknek most az a dolga, hogy magabiztosan és értőn tanuljon meg olvasni.
Neked pedig az, hogy megtanulj olvasni – a sorok között.
Olvasni…, de hogyan?
Rettentően fontos megtanulnod és megszoknod, hogy a pénzedre úgy is vigyázol, ha egyszerűen csak olvasol. Viszont az a nagyon nem mindegy, hogy hogyan olvasol! Ahhoz ugyanis, hogy már az olvasás pillanatában is azt érezd, hogy cseng a kassza, nem árt, ha elsajátítod a sorok között olvasás csodás képességét! No meg az sem, ha mindezt az elsajátítás után szorgalmasan alkalmazod is!
Hogyan kell pénzügyileg is jól olvasni?
Tartsd a sorrendet!
- akármi kerül pénzügyek kapcsán az orrod elé, azt alaposan olvasd el, és próbáld megérteni! – igen, még a sokat emlegetett apróbetűset és a mellékleteket is! Sokszor ezekben van a lényeg. Ne foglalkozz azzal, hogy mekkora sor áll Mögötted
esetleg a bankban vagy a biztosítónál! Ez nem az az eset, amikor erre tekintettel kell lenned. A banki vagy biztosítási ügyintézőnek meg nem számít, ő azért kapja a pénzét, hogy a végén aláírassa Veled a papírt, hogy a szerződés, megállapodás, ajánlat, stb. minden pontját megismerted és megértetted. Ha pedig ezt írod alá, akkor csinálj is úgy!
- ha nem sikerült megérteni első nekifutásra, akkor fuss neki még egyszer! – most se hagyd, hogy a Mögötted álló sor hossza, vagy az ügyintéző munkaidőbeosztása befolyásoljon a szöveg gondos áttanulmányozásában!
- ha még most sem tiszta minden, akkor kérdezd azt, aki a papírt az orrod alá nyomta! – ne most tessék álszerénykedni, hogy „Nem értek belőle egy kukkot sem, de nem akarok hülyének látszani, hogy sokat kérdezősködök, meg egyébként is megy a buszom…”! Busz lesz még ma is, esetleg több tíz-, vagy százezer forintod, amit emiatt elbuksz, már nem biztos. Ja, és még dolog: a világ legokosabb emberei rengeteget kérdeznek! Einstein speciel még magát is egyfolytában kérdezte, így dolgozta ki a relativitás elméletet is…
- lehet, hogy még ezután sem gömbölyűek a dolgok, akkor kérdezd meg az ügyintéző főnökét! – mondjuk, ez sem ezerszázalékos garancia, de talán jobbak az esélyeid. Ha ez nem lehetséges, mert pl. az újsághítrnek nincs főnöke, akkor kérdezd meg azt, aki kitette az oldalára a hírt!
- nézz utána! – ha még így sem kerek a sztori, akkor sincs baj! Hazamész anélkül, hogy bármit is aláírnál. nem vagy köteles ott helyben dönteni. Szóval ha már otthon vagy, akkor használd is ki! Ezer millió lehetőséged van, hogy utánanézz a kérdéses információnak – a Google barátságával ez már nem lehet probléma.
- ha az önálló kutatás sem jött be, akkor kérdezz meg egy szakit! – keress Magadnak egy szakértőt, de olyat, aki tényleg ért is ahhoz, amit csinál, és nem csak ő állítja ezt magáról, és kérdezd meg!
- ha pedig végre összeállt a magyarázat, akkor ezt az új tudást ágyazd be az agyad pénzügyekért felelős tudásközpontjában tárolt többi ismeret közé! – és ezután dönts! Te. Egyedül. Felelősséged teljes tudatában.
Remélem, egy valamit sikerült megértetnem: a megértés eszement fontos a pénzügyekben! Egyszerűen csak az a tény, hogy tudd, mibe mászol bele, mert megértetted a legapróbb részletekig!
Mikor van szükség a jó pénzügyi olvasásra?
- biztosítási szerződés megkötésekor
- banki szerződés megkötésekor – és itt nem csak a hitelszerződésekről van szó, hanem olyan egyszerű ügyekről is, mint egy sima folyószámlaszerződés. Érte már nem kellemes meglepi ügyfelemet azért, mert nem olvasta végig a szerződés minden pontját, csak rábízta magát a banki ügyintéző szóbeli magyarázatára… Három hónap után meg felszaladt a szemöldöke, mert a 0 forintos számlavezetési díjú számlájának a havi díja több ezer forint lett – mert lejárt a három hónapos akció…
- befektetési szerződés megkötésekor – mivel a legtöbben ilyet is bankon vagy biztosítón keresztül kötnek, így érvénybe lép az előző két pont…
- újsághírek olvasásakor – úgy olvass híreket is, hogy közben már a lehetséges gazdasági következményekre gondolsz! Ha pl. azt hallod, hogy Törökországban megint robbantottak valami terroristák (ennek sajna van esélye most is), akkor tudhatod, hogy egy darabig a török papírok esni fognak. (Na jó, várhatóan nem sokáig, úgyhogy ha csak nem shortolsz, akkor nem érdemes ugrálnod.)
- szakértői blog olvasásakor – a szakértő azért blogol, hogy szakértőnek ismerjék el. Ez rögtön meg is fog látszani a blogján, ha egy kis esze van a szakinak. Ebben az esetben ugyanis tele lesz az oldalsáv, vagy egy komplett aloldal mindenféle elégedett vevői véleményekkel, meg egy másik a referenciákkal. Sőt, ha tényleg jó a szaki, akkor van ingyenes tanácsadói chatalkalom – legalább egyszer egy hónapban -, illetve az első tanácsadói alkalom ingyenes nála. Szóval kérdezni tudsz büntetlenül (egyszer mindenképpen), utána meg már jut a szakértő díjára is abból, amit a jótanácsa nyomán keresel… 🙂 Csak válassz olyan szakértőt, aki nem csak annak látszik, hanem tényleg az is. Például őt vagy akár őt.
- és még egy helyen veszed hasznát annak, hogy tudsz a sorok között olvasni: a pénzügyi fórumokon. Ezek ugyan nem szakértői fórumok zömében, bár az is előfordul, hogy egy-egy szaki alámerül a fórumba, és ingyen osztja az észt. (Tiszta mák.) A fórumok sokkal inkább fogyasztói, semmint szakértői oldalról mutatják be a pénzügyi valóságot. De ez is kincset érhet! Hiszen ha jobban megnézed, ezeken a fórumokon többnyire fogyasztói oldalról vesézik ki, melyik pénzügyi
termék mire jó, kinek jött be, kinek nem és miért nem, vagy éppen azt, hogy kit hogyan vágtak át – a saját nemtörődömsége, figyelmetlensége miatt. És ahogy azt már Professzor MalacPersely is tanácsolta:
Pénzügyileg intelligens, okos ember pedig a más kárán tanul… Akkor Te miért akarsz fejjel a falnak menni?
Így már talán érthetőbb, hogy miért is kell megtanulnod olvasni. Pontosabban másképpen olvasni.
Oszd meg velünk, hogy hozott-e már Neked hasznot az, hogy kicsit mögé néztél annak, amit a papíron leírva láttál! Hátha a jó példából is okulnak az olvasók. 🙂
Tetszik? Oszd meg! Kritizálod? Kommentáld! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös!