Játékos pénzügyi nevelés – fantasy-vel

Még mindig a karácsony és a pénzügyi nevelés összeházasítása a cél. Mégpedig játékkal. A játék ugyanis nemcsak a pénzügyi nevelés eszköze lehet, hanem a családot is összehozza. A közös élmények erősítik a szülő-gyerek, nagyszülő-gyerek kapcsolatot is – ha pedig kifejezetten társasjátékot választasz erre a célra, akkor még számos más olyan készséget, képességet, ami mindnyájatok pénzügyi intelligenciájának is jót tesz. Társasjáték karácsonyra – az egész családnak és a pénzügyi fejlődéseteknek.

 

Játékos pénzügyi nevelés karácsonykor – fantasy-vel?

 

Na, igen, ez sem lehetetlen ám! Amikor nemrég az Okosjáték.hu boltjában jártam, tényleg úgy éreztem magam, mint a kisgyerek, amikor beszabadul a játékboltba – pedig kifejezetten olyan játékokra hajtottam, amelyeket jól lehet használni a játékos pénzügyi nevelésben és karácsonyi ajándéknak is beillenek. Annak ellenére, hogy meglehetősen speciális keresési kritériumok mentén válogattam, és rögvest le is írtam, amit az adott játékról nézegetés, kipróbálás után gondolok, nem telt több időbe, mint egy délelőttbe, hogy 9(!) olyan játékot gyűjtsek össze és vizsgáljak meg tüzetesen.

Például egy kooperatív társasjátékot fantasy kedvelőknek, az Andor legendája. (Sajnos ez a játék nem található meg az Okosjáték webáruházában, de a boltba mindenképpen megéri elmenni érte. Amíg a boltban ültem, azt is láttam, mennyire rugalmasak az ott dolgozók. Szerintem ha felhívod a céget, vagy írsz nekik, készséggel elküldik a boltból is a játékot. Ezért a játékról bővebb leírást csak az eredeti, német oldalon találsz – ha tudsz németül, akkor megnézheted azt is.)

 

Játékos pénzügyi nevelés és a karácsony - ezúttal fantasy-társasjátékkal

fotó: saját

 

Mitől lesz pénzügyi játék egy fantasy-társasjáték?

 

Egy kicsit messzebbről kezdem, de nemsokára a lényeghez is eljutunk. 🙂

A játék nem végletesen egyszerű, nem véletlen, hogy 10 éves kortól felfelé ajánlja a gyártó is. Viszont szép kiállítású és gazdag fantáziavilágú. Hiába vannak „készen” a képek, rajzok, figurák, ez még messze nem jelenti azt, hogy ne kellene megerőltetned a fantáziádat! A szereplők, a hely, ahol a történet játszódik ugyanis csak a keretet adják, azon belül viszont nagyon is használnod kell a képzelőerődet.

A játék menete tulajdonképpen nem bonyolult. Van egy meghatározott cél, küldetés, amelynek során több feladatot is végre kell hajtani – de a lényeg: minden feladatot csak úgy tudtok teljesíteni, ha a játékosként összedolgoztok. A látványosságán túl ez a játék legnagyobb erénye. (Majd azt is megmondom, miért.)

Meg az, hogy viszonylag gyors lefolyású, pörgős játék: egy-másfél óra alatt kész. (Ez pl. egy alig két és fél-három órás  Cashflow-party-hoz mérten kifejezetten gyors. 🙂 )

Egyébként a kooperatív készségek erősítésének pénzügyi téren is megvan a maga haszna. (És ettől lesz az Andor legendája pénzügyi játék.) A pénz ugyanis csak akkor gyarapszik, ha mozog. Ez pedig rögvest feltételez minimum két felet, akik között mozoghat a pénz. Ergo a pénz mindig feltételez egy kapcsolat- és viszonyrendszert – ha eddig nem volt ilyen, akkor majd a pénz révén létre fog jönni. Ez pedig azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a pénzemre vigyázni tudjak, gyarapítani tudjam, vagy bármi más, pénzügyileg intelligensnek mondható dolgot  tudjak vele csinálni, akkor muszáj valakivel együttműködnöm. Ahogyan bizonyos mértékig még a bolti eladóval is együtt kell működnöm (pl. nem töröm ketté a rúd párizsit, ha csak 10 dekára van szükségem, nem nyúlok hozzá, csak úgy, nem viszem el, csak ha fizettem érte az eladónak, stb.), de pl. a pénzügyi tanácsadómmal meg végképp: a célokat, kereteket én határozom meg, én meg ezért cserébe hallgatok a tanácsadó tanácsára, vagy éppen a tanácsadó szól, hogy újra kéne gondolni a portfóliót, akkor megteszem, de az én szavam lesz a döntő. Ezt a fajta egymásra figyelést nagyon jól lehet trenírozni az ilyen kooperatív játékokkal.

 

Játékos pénzügyi nevelés karácsonykor - családi élmény fantasy-társassal

fotó: saját – Ilyen a hőstábla. Akár a varázsszerek cash-flow-ja is lehetne.

 

Ami a pénzügyi nevelés szempontjából külön értéke a játéknak az a négy hőstábla. A játékosoknak (hősöknek) ugyanis meg kell szerezniük a játék során különféle csodaszereket, varázsitalt, stb, ehhez használni kell bizonyos képességeket, és ehhez hasonló dolgok. Vagyis amit a hőstáblán látsz, azt kell tudni gyarapítani, belőle gazdálkodni, okosan, a cél érdekében felhasználni – ezek a tevékenységek meg egészen hasonlatosak ahhoz, ahogyan a pénzzel próbálunk meg okosan bánni.

 

Mi ebben a pénzügyi nevelés?

 

Azoknak a készségeknek, képességeknek a drillezése, amelyekre a pénzügyileg intelligens embernek is szüksége van, ha jól akar bánni a pénzével:

 

  • kooperáció, együttműködési készségek
  • kombinációs készségek
  • szabálykövetés képessége
  • problémamegoldó gondolkodás
  • taktikai és stratégiai gondolkodás képessége

 

Összességében a játék nagyon látványos, fordulatos, sosincs kétszer ugyanolyan lefolyása, korosztálytól függetlenül bárki szívesen játszhatja, aki már elmúlt 10 éves – vagyis kiválóan alkalmas arra, hogy igazi családi játék legyen. A pénzügyi nevelés üdvére.

 

Élményekben (is) gazdag gyerekkort kívánok gyermekednek!

🙂 Csilla 🙂

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube