Családi (pénzügyi) coaching

Máté értelmes, 22 éves fiatal felnőtt. Munkája

  • nincs
  • van, de nem veti fel a pénz
  • még nincs, mert még mindig tanul.

Ezért még mindig a szülőknél lakik.

Otthon a hangulat feszült:

  • a szülőket is, de Mátét is frusztrálja, hogy nincs egy fillérje sem, lényegében a szülők tartják el, pedig már felnőtt embernek számít…
  • Máté költözne, de nincs hová, mert nem keres annyit, hogy kinyögje az albérletet, mégis egyre inkább vágyik a függetlenségre…
  • közeledik a diplomaosztó, az önállósodás időszaka, de a szülők szerint Máténak még halvány lila segédfogalma sincs, hogy mihez kezdjen magával…

A feszkó miatt lassan mindennapossá válnak a szülők és Máté közti veszekedések – ami miatt Máté már szabadulna is otthonról, a szülők pedig már erejük végére értek, mert úgy érzik, minden jótanácsot elmondtak már, minden lehetőségüket kimerítették már.

A családodra ismertél?

Akkor Nálatok elkel a segítség!

Gyanítom, most nem érzed túl jól Magad a saját bőrödben… És tudnod kell, hogy a családod is így van ezzel.

Abban is biztos vagyok, hogy már sokszor gondolkodtál azon is, hogy mi lesz így a családotokból, ha ez így megy tovább. Ilyenkor a legdurvább aggodalmak, félelmek bukkannak fel az ember fejében:

foto: freedigitalphotos.net/Stuart Miles

foto: freedigitalphotos.net/Stuart Miles

  • állandósul a veszekedés, a feszültség
  • már egy normális szavatok sem lesz egymáshoz
  • mindegyikőtök úgy érzi, ugyanazokat a köröket futjátok, mert ugyanazokat a dolgokat vágjátok egymás fejéhez
  • a legnagyobb félelmed pedig nagy valószínűséggel az, hogy már nem is beszéltek egymással, hogy ez már nem is lesz igazán család…

Mondd, ebben a helyzetben mit szeretnél? De őszintén!

Változtatni.

OK, ez eddig rendben van.

De konkrétan min? És hogyan? 

Van ebben ugyanis egy nem csekély kockázat is…

Mégpedig az, hogy a változtatásra irányuló nagy igyekezetben olyat változtatsz, amivel ne adj Isten még rontasz is az állapotokon.

Tudod, a régi mondás szerint

a pokolhoz vezető út is jószándékkal van kikövezve

Legyen bármilyen jó is a szándékod, ez magában kevés. Kell mellé még valami:

az elszántság. 

Az, hogy elköteleződjetek a megoldás iránt. Mindnyájan.

  • Ekkor tudjátok majd végigcsinálni és menet közben nem feladni.
  • Ekkor tudtok majd végig „célra tartani”.
  • Ekkor tudjátok majd egymást is támogatni a folyamat során.

És ehhez kaphattok tőlem szakértő segítséget a családi coaching során.

Mit kaptok ebben a folyamatban?

  • szakértő támogatást
  • sok-sok felismerést
  • egymás iránti figyelmet, empátiát
  • új nézőpontokat a másik életéről, gondolkodásáról
  • és csupa olyan megoldást, ami mind a Tiétek, mert Ti találjátok ki. Közösen.

Coachként sok tekintetben tudom támogatni a családban most lezajló folyamatokat, amelynek a célja

  • újra normalizálódjon a szülők és a felnőtt gyerek közötti kapcsolat
  • a szülőket és a felnőtt gyereket is felkészítse egy újabb életszakaszra, amely jelentős változásokkal fog járni mindenki életében
  • megváltozzon a szülők és a felnőtt gyerek gondolkodása is a pénzről és az ezzel összefüggő lehetőségeikről
  • új kommunikációs technikákat tanuljanak, amelyeket alkalmazva a konfliktusokat is hamarabb és hatékonyabban, megoldásra koncentrálva tudják lezárni
  • új együttműködési stratégiákat sajátítsanak el
  • egymást támogató életstratégiákat alakítsunk ki közösen.

foto: freedigitalphotos.net

foto: freedigitalphotos.net

Miből áll a családi coaching?

  1. Egy első, ismerkedő beszélgetésből – ekkor térképezzük fel közösen a családotokat, találjuk meg a valódi problémát, a gondok-bajok gyökerét. (Ez igény szerint történhet személyesen vagy Skype-n is.) 
  2. Egy kérdőívet – amelynek segítségével képet kapunk a szokásaitokról, a családon belüli dinamikáról, a gondolkodásotokról
  3. Egy elemzést – amelyet az első beszélgetés és a kérdőív alapján készítek, és kiindulási pontja lesz a további munkának
  4. Egy forgatókönyvet – amely tartalmazza mindazokat a témákat, életterületeket, amelyeket a coachingülések alkalmával érinteni fogunk, és amelyek szükségesek a probléma megoldásához (Figyelem! A coaching jellegéből adódóan ez az előzetes forgatókönyv a coaching során felbukkanó, kiderülő újabb tények, gondolatok ismeretében még módosulhat!)
  5. Egy öt ülésből álló coachingsorozatot – amelynek során végigmegyünk a forgatókönyvben jelzett témákon, életterületeken. Az ötödik ülés végére a kezetekben lesz a megoldás lépésről lépésre szóló leírása. (Ez csak személyes coaching keretében kivitelezhető.)

+1. Egy megvalósító üléssorozat – ez opcionális, választható eleme a családi coaching csomagnak. Ha az első öt ülés után úgy érzitek, hogy a kezetekben lévő megoldási tervvel még nem boldogultok Magatok, akkor kérheted, hogy a megvalósítás során is támogassalak Benneteket coachként. A megvalósító üléssorozat újabb öt ülést jelent, amely a választásotok szerint lehet Skype-coaching, vagy személyes ülés is. Különösen akkor ajánlott ezt az újabb öt ülést is igénybe venni, ha a megoldási terv szerint a családnak és a családtagoknak sok szokását kell(ene) megváltoztatni a sikerhez. A szokások megváltoztatása ugyanis sosem egyszerű dolog, ott mindig jól jön a segítség. (Gondolj csak a fogyókúrára, ahol egész életmódot kell változtatni! Ha nem támogat benne a család, akkor a lehető legritkább esetben lesz sikeres a fogyókúra.)

A családi (pénzügyi) coaching ára

az alapcsomag (vagyis az ismerkedő beszélgetéssel, a kérdőívvel, elemzéssel, forgatókönyvvel, öt üléssel)

30.000,- forint

a megvalósító csomag (alapcsomag + öt megvalósító ülés)

50.000,- forint

Ha számolsz egy kicsit, akkor meglátod, hogy ez mennyire megéri!

Változásgarancia - a poziítv változás garantált!

Változásgarancia – a poziítv változás garantált!

  • A piacon egyetlen coachingülés ára 8.000,-től 20.000,-ig terjed. Csak a 30.000,- forintos alapcsomagban öt coachingülést kapsz ezért az árért!
  • Teljesen komplett és komplex szolgáltatást kapsz! Nem „csak” beszélgetünk, hanem komoly, tudományos alapú elemzést is, és arra épülő, követhető tervet is kaptok, valamint igény szerint végig is kísérlek a megvalósításon – nem hagylak Magatokra! Ilyen ár-érték arányt nem találsz sehol máshol!
  • Garantálom az eredményességet! Ha végigcsináljátok a coachingot, és az alapcsomag esetében fél éven belül, a megvalósító csomag esetében a folyamat végére nem tapasztaltok pozitív javulást a családban illetve a felnőtt gyerek anyagi helyzetében, akkor zokszó nélkül visszafizetem a csomag teljes árát!

A családi coachingot itt rendeld meg!

Himer Csilla

Gratulálok! Te is csatlakoztál azon szülők közösségéhez, akik fontosnak tartják a gyerekeiket abból a szempontból is felkészíteni a nagybetűs életre, hogy egy rugalmasan alakítható pénzügyi életvitel alkalmazását tanulják meg a saját boldogulásuk, anyagi biztonságuk érdekében - mindezt pedig úgy, hogy közben nem vesztik szem elől, hogy a családtagok minőségi időt tölthessenek el egymással. Ehhez nemcsak itt találsz tőlem mindenféle okosságokat, anyagokat, hanem az itt látható közösségi oldalakon is. És még ezeken kívül: scribd.com: http://www.scribd.com/HimerCsilla slideshare.com: http://www.slideshare.net/HCsilla A Sykpe-csatornámat csak ügyfeleknek tartom fenn. Jó tanulást, jó játékot!

More Posts - Website

Follow Me:
TwitterFacebookLinkedInPinterestGoogle PlusYouTube